Cecília

Keresés FIDELIO

33 találat

július 28., 09:32
„Nem akartam lépéseket hazudni a színpadra”

„Nem akartam lépéseket hazudni a színpadra”

Bodor Johanna tavaly augusztus óta a Budapesti Operettszínház balettigazgatója. Idén a POSZT-on a legjobb koreográfia díját kapta A chicagói hercegnő című darab, melynek a kolozsvári születésű alkotó a koreográfusa. A táncművészt, alkotót a Nem baj, majd megértem című kötete által is ismerheti a közönség. A színházi koreografálásról és jövőbeli terveiről is kérdeztük őt.

július 21., 10:47
Színes kavalkád a budai várban

Színes kavalkád a budai várban

A Budavári Palotakoncertek már nemcsak az operettet kedvelők ünnepe. A négy napos nyári fesztiválon augusztus 3-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes, 4-én és 5-én a Budapesti Operettszínház , 6-án pedig a Nemzeti Filharmonikusok műsora várja a közönséget a Budai Vár Oroszlános udvarán.

június 22., 09:54
Nyári kalandok az Operettszínházzal

Nyári kalandok az Operettszínházzal

A Budapesti Operettszínház közönsége jól tudja, hogy ebben a színházban nyáron sem áll meg az élet, hiszen a művészek a kőszínházi évad végétől szeptemberig számos meghívásnak tesznek eleget hazánkban és külföldön egyaránt. És hogy idén nyáron merre találkozhatnak a társulattal? 16 helyszínen, 104 előadással készülnek szerte az országban és a határainkon túl is.

március 23., 13:56
Járja be velünk az Operettszínház új épületrészét!

Járja be velünk az Operettszínház új épületrészét!

Április 20-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a Budapesti Operettszínház új játszóhelye, a Kálmán Imre Teátrum, amit a színház tőszomszédságában álló volt Moulin Rouge helyén alakítottak ki. A korszerű kamarajátszóhely mellett hangulatos kávézóval is gazdagodik a Nagymező utca, ahol nagy eséllyel művészek tárasáságban fogyaszthatunk el egy pohár bort előadás előtt, vagy azt követően.