Nándor

Keresés FIDELIO

84 találat

október 10., 10:31
Ég és Föld között - A Biblia a magyar képzőművészetben

Ég és Föld között - A Biblia a magyar képzőművészetben

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány a Debreceni Református Hittudományi Egyetemmel együttműködésben nagyszabású kiállítás-sorozattal emlékezik a Reformáció 500. évfordulójára. A sorozat végső állomása Budapest, ahol az október 15-étől látogatható kiállítás tematikájában és szellemiségében összefoglalása és betetőzése lesz a korábbi három, Debrecenben, Győrben és Kolozsváron megvalósult kiállításnak.

szeptember 18., 11:31
Hordhatatlan cipőművészet

Hordhatatlan cipőművészet

Bőrből, régi szőnyegből, nyúlszőrből, medúzából vagy kőből készült cipő és 3 D-vel nyomtatott koncepciócipő is látható a hágai Virtuális Cipő Múzeum kiállításán. A viselhetőség határain innen és túl mutat be cipőket a világ minden tájáról a Műcsarnok Cipőmágia - Experimentális cipődizájn című kiállítása.

augusztus 15., 10:48
Julius Caesar és a menekültek

Julius Caesar és a menekültek

Ismét Zsámbék elhagyott katonai bázisán elevenedik meg Horváth Illés rendezésében Szálinger Balázs díjnyertes, Köztársaság című drámája. A Julius Caesar zsarnokká válását boncolgató, valós tényeken alapuló előadás augusztus 18-19- én látható újra a Színházi Bázison, ezúttal az előadást kísérő események is igazi kuriózumok.

augusztus 3., 14:28
Egy magyar festő Párizsban – Csernus Tibor gyűjteményes kiállítása

Egy magyar festő Párizsban – Csernus Tibor gyűjteményes kiállítása

A Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és a Liu Haisu Art Museum több éves közös együttműködésének új állomása a sanghaji kortárs művészeti múzeum frissen átadott épületében 2017. augusztusában megrendezésre kerülő Csernus Tibor gyűjteményes kiállítás. A tárlat a magyar művész életművét olyan nemzetközi kontextusban mutatja be a kínai közönségnek, amely elsősorban Csernus fontos témáit és műfajait vizsgálva próbál képet adni a 20. századi magyar művészet egyik meghatározó festőjének munkásságáról.

június 21., 23:38
Kapolcs képekben

Kapolcs képekben

Tíz nap egy békés völgyben valahol vidéken, ahol egyszerre élheti ki a vakációzó gyermeki énjét és a komoly vagy komolytalan kultúrafogyasztási igényét. Mutatjuk, mire számítson, aki július 21. és 30. között a Kapolcs-Taliándörögd-Virántpetend háromszögbe vetődik. Galéria!

április 21., 09:09
Utópiák meghiúsulásában bízva

Utópiák meghiúsulásában bízva

Várnai Gyula képzőművész és Petrányi Zsolt kurátor Békét a világnak! című projektje a hatvanas évek meghiúsult jövőképeit alakítja pozitív üzenetté. A nemzeti pavilon mellett is szerepelnek magyar művészek a május 13-án nyitó 57. Velencei Biennálé programjában.

április 3., 14:08
Csernus aktjai

Csernus aktjai

A KOGART Kiállítások Tihany a hatvanas évek közepétől haláláig Párizsban dolgozó Csernus Tibornak, a huszadik század egyik legjelentősebb magyar festőművészének állít emléket az életmű egy eddig kevéssé ismert szegmensét bemutató, április 7-én nyíló tárlattal.

március 31., 15:17
Szembenézés a múlttal - fejjel lefelé

Szembenézés a múlttal - fejjel lefelé

Nyolc nagy méretű festmény és egy szobor közvetlenül a művész műterméből a Magyar Nemzeti Galéria és a budapesti Goethe Intézet Georg Baselitz műveiből rendezett kiállítására. Magyarországon először látható a német művész életművének valamennyi korszakát átfogó kiállítása.

március 13., 14:02
drMáriás a debreceni Modemben

drMáriás a debreceni Modemben

A közélet, a politika, a celebvilág jelentős figuráit ironikusan bemutató kiállításon a művésznek az elmúlt harminc évben készült mintegy kétszáz alkotása látható. drMáriás eddigi legnagyobb hazai tárlatát szombaton nyitották meg a debreceni Modem Modern és Kortárs Képzőművészeti Központban.

február 8., 09:01
„Soha senki nem látta festeni”

„Soha senki nem látta festeni”

„Egy nagyszerű kurátor több évtizedes álma valósult meg” - hangzott el az Ország Lili életművét bemutató kiállítás megnyitóján. A Nemzeti Galéria tárlatának kurátora, Kolozsváry Marianna egyedülállóan személyes bepillantást nyújt a titokzatos alkotó művészetébe.