Gábor, Karina, Ders

Keresés FIDELIO

45 találat

2016. november 27., 08:05
Rachmaninov Kocsis Zoltán emlékére

Rachmaninov Kocsis Zoltán emlékére

„Az örökérvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket. Nem tudok elképzelni ennél magasabb célt.” – Kocsis Zoltán

2016. november 9., 07:57

"Mindenkihez lesz kérdése"

Olvasom a hivatalos közleményekben ezt a mondatot: „Kocsis Zoltán több mint negyven éven át a magyar zenei élet egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb egyénisége volt...” Miért nem lehet kimondani azt, amit valószínűleg mindenki gondol, aki egy kicsit is otthon van a komolyzene világában? - Mocsári Károly búcsúzik.

2016. november 7., 12:22
Fejben úgyis mindig szól a zene

Fejben úgyis mindig szól a zene

„A feladatom ugyanazt csinálni, csak még jobban. Tulajdonképpen ezt szimbolizálja számomra Tandori Dezső A damaszkuszi út című, szerintem zseniális kétsorosa: "Most, mikor ugyanúgy mint mindig, / legfőbb ideje, hogy" – idézte lapunknak honlapján is feltűnő mottóját Kocsis Zoltán 2012-ben. A vasárnap délután, 64 évesen elhunyt zongoraművész, karmester és zeneszerző számos alkalommal beszélgetett munkatársainkkal. Ezekből válogattunk.

2016. november 6., 19:32
Elhunyt Kocsis Zoltán

Elhunyt Kocsis Zoltán

Kocsis Zoltán hosszú, méltósággal viselt betegsége után november 6-án délután 64 éves korában elhunyt. A kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester a Nemzeti Filharmonikusok fő-zeneigazgatójának temetéséről később intézkednek.

2016. november 2., 08:05
Brahmsot szeretnék játszani

Brahmsot szeretnék játszani

Kocsis Krisztián alig töltötte be a tizenkilencedik életévét, de a zongorajátékot máris édesapjához, Kocsis Zoltán zongoraművész-karmesterhez hasonlóan magas szinten műveli. Első nemzetközi megmérettetésére szeptemberben került sor Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen. A Fidelio Fortissimo programba is bekerült tehetséggel zeneszerzői tevékenységéről is beszélgettünk.

2016. október 26., 08:48
Ez még Kocsis Zoltánt is lenyűgözte

Ez még Kocsis Zoltánt is lenyűgözte

Győri Noémi és Csillagh Katalin közös, a Hungaroton gondozásában megjelenő Glowing Sonorities című lemezének bemutató koncertjén november 8-án este fél nyolckor a BMC-ben nemcsak Reinecke és Franck műveit hallhatja majd a közönség, hanem Stachó László zenetudós vezetésével egy kerekasztal-beszélgetés során betekintést is nyerhet a stúdiómunka kulisszatitkaiba. A lemezről, amelyhez Kocsis Zoltán írt ajánlást, Győri Noémivel beszélgettünk.

2016. október 1., 09:58
Beszélgetések Bartókról

Beszélgetések Bartókról

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar minden évben Bartók Béla halálának (szeptember 26.) évfordulója körül rendezi évadnyitó hangversenyét. A műsorban a szerző olyan darabjaiból hallhattunk válogatást, amelyekben nemcsak a formai bravúrok, hanem a hangzás kísérletező, illetve összegző terepén járhattunk.

2016. július 16., 09:54
A demokratikus gondolkodás alapfeltétel

A demokratikus gondolkodás alapfeltétel

Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója a Fesztiválakadémián nemcsak Kelemen Barnabás zongorista partnereként lép fel, hanem előadást is tart majd Bartók vonósnégyeseiről, utóbbit Kokas Katalin „a fesztivál egyik fénypontjaként” emlegette. A zongoraművész-karmesterrel kamarazenélésről, fesztiválokról, valamint Kreislerről és Bartókról beszélgettünk.

2016. április 18., 10:08
Kobajasi visszatér

Kobajasi visszatér

A Nemzeti Filharmonikusok előadásában április 20-án Beethoven és Csajkovszkij IV. szimfóniája Carlo Montanaro vezényletével, május 4-én Beethoven VII. szimfónia és Mozart Requiem című művei Kobajasi Kenicsiró dirigálásával hallható a budapesti Zeneakadémián.

2016. április 16., 10:08
Intellektuális vadember

Intellektuális vadember

Csehov Három nővérében Szoljonij százados, aki a legváratlanabb pillanatokban hozakodik elő titokzatosnak szánt irodalmi idézetekkel, többek közt ezt mondja: „Aleko, miért törsz ellenem?” De hát ki ez az Aleko? Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok jóvoltából nemrég találkozhattunk vele.

2016. április 13., 10:00
Emlékkoncerten

Emlékkoncerten

A Nemzeti Filharmonikusok és a Nemzeti Énekkar március 30-án egy igen érdekesnek ígérkező estre invitálta a nagyérdeműt: Szokolay Sándor műveit tűzték műsorra egy-egy Bartók- illetve Kodály-darab társaságában, Kocsis Zoltán vezényletével.

2016. március 27., 12:34
Levelek Richtertől

Levelek Richtertől

Egy barátság levelei címmel jelent meg a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában Szvjatoszlav Richter világhírű zongoraművész és élettársa, Nyina Dorliak Fejér Pálhoz, a Magyar Állami Operaház egykori főtitkárához írt levélgyűjteménye.