Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál

Tánc, Bach és a Mikulás

Fiatal tehetségek, minőség és családias hangulat – és még a Mikulás is járt Kaposváron. A fesztivál hatodik napján még mindig nem hagyott alább a lelkesedés sem a közönségben, sem a művészekben.

 

A délelőtti koncertet az Amadinda és Colin Currie kezdte két Steve Reich szerzeménnyel, így tisztelegve a minimalista zene idén 75 éves atyja előtt. Különösen az első darab (Zene fadarabokra) volt rám nagy hatással. A cím mindent elmond - valóban zene volt, valóban fadarabokra, a zene létrejöttéhez azonban szükség volt a zenészek emberfeletti koncentrációjára.

A második részben Olivier Messiaen: Kvartett az idők végezetére című darabja csendült fel Reto Bieri, Nagy Péter, Alina Pogostkina és Perényi Miklós előadásában. Messiaent egy, a Jelenések könyvéből vett idézet ihlette a darab megírására, a nyolc tételes kompozíció egyes jelenéseket fordít le a zene nyelvére, a lehető legszélsőségesebb módokon. Hátborzongató volt a harmadik, „Madarak szakadéka" címet viselő klarinéttétel Bieri előadásában éppúgy, mint a hatodik,  „A düh tánca, hét trombitára" tétel, ahol az egész zenekar félelmetes energiával játszott hatalmas fortissimót. A zene végül lassan lecsendesül, s egy lélekbe maró hegedűszólóval zárul a mű, mellyel Pogostkina megmutatta, hogy a kortárs zene előadásában épp annyira otthonosan mozog, mint a romantikus zenéében. Utolsó üveghangja még a belecsörrenő mobiltelefon ellenére is hosszú másodpercekre megfagyasztotta a levegőt.

A fesztiválozók minden délután előadásokat hallgathatnak meg a Magyar Hegedűkészítők Társaságának szervezésében, így ma volt szerencsém Nikola Popara előadásán részt venni. A hegedű elkészítésének teljes folyamatáról (a fa kiválasztásától a hangszer összeillesztéséig) és különböző módjairól volt szó. A lakkozásról Popara már nem beszélt, ez a téma ugyanis, mint elmondta, külön előadást igényelne.

Este egy kis meglepetéssel kezdődött a koncert, két igen ifjú hölgy, Králik Abigél és Dósa Csenge adott elő Bartók hegedűduóiból. Gyermek létükre határozottan jelentek meg a színpadon, s játékmódjukban sem volt semmi kivetni való.

Utánuk megint Colin Currie és Rácz Zoltán vette birtokba a színpadot két darabbal. Fredrik Andersson szomorúságában is szép darabja, A Mikulás magánya a felnőttek számára is megható, sőt elgondolkodtató lehetett.

Rácz Zoltán és Colin Currie (fotó: Józsa Botond)
Galéria megnyitása

Galériához katt a képre!

Az est egyik szenzációja számomra Ligeti György Métamorphoses nocturnes-je volt a Kelemen Kvartett és a Magyar Nemzeti Balett táncosainak előadásában. Zenekari árok nem lévén a vonósnégyes a színpad előtt foglalt helyett, így viszont (főleg a karzatról) láthatók voltak, gyakran elvonták a figyelmemet a táncosokról, ami persze leginkább a zenészeket dicséri. Andrea Merlo koreográfiája egyébként kiválóan leképezte Ligeti zenéjét, az egymásba futó szólamok a mozgásban is megjelentek, a táncosok is gyakran folytatták egymás mozdulatait. A kiváló zenekar és a nem különben nagyszerű táncosok együtt olyan produkciót adtak elő, hogy a végén már szinte haragudtam a szerzőre, hogy nem egy több órás balettet írt.

A koncert második felében újabb fiatal tehetség lépett színpadra, Nagy Mira zongorán és Maxim Rysanov brácsán játszotta Richard Dubognon Incantatio című darabját. Ha a művészekről csak annyit, mondok, hogy tökéletesen megfelelnek a fesztivál színvonalának, azzal is igencsak megdicsérem őket. A darab is megérdemel pár szót, úgy gondolom ritka jelenség a brácsa szóló szerepbe kerülésre, ami, hallva ezt a zenét, elég nagy baj, nagyon sok lehetőség rejtőzik ebben a hangszerben, zongorával kiegészülve egészen különleges hangzásvilágot eredményez.

A záródarab oly sok kortárs zene után J.S. Bach c-moll kettősversenye volt Kelemen Barnabás és Alexei Ogrintchouk szólójával. Kelemen a Ligeti-vonósnégyes előadása után pillanatok alatt változott át régizenésszé, ahogy a zenekarban játszó Kokas Katalin, Homoki Gábor és Kokas Dóra is. Jó volt látni, ahogy ilyen kvalitású művészek ekkora élvezettel játszanak, igazi örömzenélést folytatnak a színpadon.

Ma is gyakori jelenség volt a nevetés színpadon és nézőtéren is, a művészek alkalomról alkalomra bizonyítják, hogy a közvetlenség és jókedv nem megy a profizmus rovására, inkább erősíti azt. Remélem, ez lehet majd a nem csak a mai nap, de az egész fesztivál tanulsága is.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG