Nándor

Új struktúra

2007.09.10. 00:00

Programkereső

Új programokat indít szeptembertől a Művészetek Palotája az ifjúság számára. A sorozat gazdái a tavaly decemberben megalakult Oktatási Csoport tagjai: Fenyő Gábor több évtizedes zenei-igazgatói múlttal rendelkezik, ő a Matinékoncertek atyja, Banai Sára és Olasz Réka pedig a győri, illetve a miskolci Zeneművészeti Főiskola hallgatói. Sára énekzene–karvezetés szakon végzett a Zeneakadémián, Réka pedig közgazdász és művelődésszervezői diplomával rendelkezik. A két ifjú hölgy ambiciózus, elszánt, komolyan veszik korántsem egyszerű feladatukat: a jövő közönségének "megteremtésén" dolgoznak.

Banai Sára: Két éve dolgozom itt közönségszervezőként, az óvodáknak és az oktatási intézményeknek ajánlottam programjainkat. Most indul Rendhagyó zenés találkozások című
programsorozatunk kifejezetten általános- és középiskolás osztályok részére. Az érdeklődő iskoláknak öt alkalomból álló "kurzust" állítunk össze: háromszor az iskolában tartunk órát, a
negyedik alkalommal vendégül látjuk a csoportot egy zenekari próbán úgy, hogy minden gyerek beül egy zenekari tag mellé – ez más országokban már működő módszer. Végül pedig egy koncertre várjuk a gyerekeket. Természetesen a foglalkozásokon olyan művekről is beszélünk, amelyek az adott koncerten elhangzanak, tehát felkészítjük őket a zenehallgatásra.

Olasz Réka: Két és fél éve központi információsként kezdtem dolgozni a Müpában, így a fiatalok véleményét első kézből tapasztalhattam meg. Ugyanakkor Sárával testközelből látjuk a zenei nevelés problémáit a pedagógusok és a szülők szemszögéből is, épp ezért a felnőttekhez is szólunk, mert rajtuk nagyon sok múlik. Az egyetemekre is ellátogatunk olyan előadókkal, akik kapcsolódnak az egyetem profiljához. A Műegyetemre például a Müpa egyik főtervezőjét és egy akusztikai szakembert hívtunk el.

- Hogyan választotok iskolát?

B. S.: Először azokat keressük meg, amelyek nyitottak, és az órarendjükben időt tudnak szakítani erre. De tervben van, hogy szélesítjük a kört. A foglalkozások vezetője, Harsányi Judit nagyon sokféle csoporttal és különböző szociális helyzetű gyerekekkel dolgozott már. Ezen kívül mostanában indul el igazán az egyik, már létező programunk: a www.iskolaikirandulas.hu weboldallal együttműködve, a vidéki iskolákat is bevonva szervezünk látogatásokat a Müpába és egyéb budapesti kulturális intézményekbe. Nem célunk az oktatásba beleszólni, csak azt szeretnénk, hogy minél többen nyissanak a művészetek
felé. A gyerekek kreativitását és a többi művészeti ágat is használva zajlanak majd a foglalkozások; nemcsak befogadó, hanem aktív közönséget szeretnénk magunknak.

O. R.: Az itthon már jól működő múzeumpedagógiai foglalkozásokhoz kapcsolódva komplexebb programokat tudunk nyújtani; szeretnénk elérni, hogy minél szélesebb rétegekhez és korosztályokhoz jussunk el. Októbertől indul a Ringató című zenei foglalkozás, amelynek célja, hogy minél fiatalabb, akár fél éves korban megkezdődjön a zenei nevelés Kodály módszerei alapján. Folytatódnak az egyre népszerűbbé váló Hangulatkoncertek, amelyeken a közönség a fiatal és tehetséges zeneakadémistákkal találkozhat. A Rendhagyó zeneirodalom órák keretében pedig a felnőtt korosztály hallhat hangversenyeinkhez kapcsolódó érdekességeket.

- Hisztek benne, hogy lesz valódi eredménye a munkátoknak?

B. S.: Optimisták vagyunk, ezt hit nélkül nem is lehetne csinálni.

O. R.: Persze tudjuk, hogy nem egyik évadról a másikra történik a változás, hanem szép lassan fog kialakulni. A jó dolgokhoz idő kell…