Nándor

A jövő zenéje

2007.11.23. 00:00

Programkereső

Nem kizárólag a múlt ápolása a cél – mondja Körmendy Zsolt, a Müpa Ifjúsági, Ismeretterjesztő és Oktatási Csoportjának vezetője a HangÁr névre keresztelt, elsősorban fiatalok megszólítását célzó új programarzenál indulása kapcsán.

Művészetek Palotája

– Ahogy beszélgetni kezdtünk, tiltakoztál az "ifjúsági programsorozat" skatulya ellen. Hogyan lehetne akkor megfogni a HangÁr lényegét?

– Látva azt, hogy milyen összetételű a hangversenytermek közönsége, attól félhetünk, hogy egy-két évtizeden belül ki fognak ürülni. A saját jól felfogott érdekünk meg valamiféle küldetéstudat is arra indít bennünket, hogy a jövő közönségét próbáljuk megtalálni és megfogni. Ezt annyira komolyan gondoljuk, hogy a tipegőknél kezdjük a Ringató sorozatban, és onnan mindenféle korosztálynak szólnak a rendezvények, egészen a felnőttekig, pedagógusokig. Külföldön az ilyen programcsomagok "education" néven ismertek, főleg angolszász országokban költenek nagyon komoly pénzeket ilyen ismeretterjesztő programokra. Ennek indul el most az első évada a Müpában, a HangÁr ezeknek az összefoglaló márkaneve. A legerősebb kötődést az adja, ha a gyerekek valamilyen élményszerű tevékenységet folytatnak itt a házban. Az is nagyszerű, ha eljönnek koncertet hallgatni, de ahhoz, hogy felébredjen bennük az igény arra, hogy ilyen helyen töltsék az idejüket, ezekre az élményekre van szükség. Erre jó példa a vasárnaponként már évek óta működő Cifra Palota, de szeretnénk, ha például tanítási időben is idejöhetnének iskolai csoportok, és az épületbejárás mellett például próbalátogatáson vagy hangszerbemutatón is részt vennének, hogy ez számukra vonzó legyen. Rengeteg jó példa van külföldön, szinte semmit nem kell kitalálnunk: ha csak alkalmazzuk, ami máshol bevált, máris óriásit alkottunk. Itt van ez az épület, amely a Ludwig Múzeumnak is helyet ad – velük is szeretnénk szorosabbra fogni a kapcsolatot, és a programokat kifelé egységesen kommunikálni. A Nemzeti Táncszínháznak és a Nemzeti Filharmonikusoknak ugyancsak nagyszerű ifjúsági előadásaik vannak. Az volna jó, ha együtt dömpingszerű tömeget tudnánk felmutatni. Ez egy ház, a gyerekeknek pedig teljesen mindegy, hogy valamit a LuMú vagy a Müpa szervezett.

– Kiindulva abból, hogy a megcélzott korosztályok maguktól nem nagyon fognak betévedni, feltételezem, a tanárokkal való együttműködés a kulcs.

– Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy a pedagógusokat olyan módon szólítsuk meg, hogy ne azt érezzék, hogy mi jegyeket próbálunk eladni nekik – mert ugye ez a hagyományos viszony –, hanem együttműködni szeretnénk velük. Erre példa a most elindult Rendhagyó Zenés Találkozások sorozat, amelynek keretében mi megyünk iskolákba, és sajátos szemléletű foglalkozásokat tartunk, majd a résztvevő gyerekek jönnek el hozzánk egy zenekari próbára és koncertre. De a Müpa befogadna olyan foglalkozásokat is, ahol olyan dolgokat mutatnánk meg, amilyeneket egy iskolában nem tudnak megtapasztalni. A tanároknak is tervezünk továbbképzéseket, kurzusokat. Látjuk, hogy a magyar zeneoktatás elég rossz helyzetben van, elsorvadnak az egykor közös platformot jelentő intézmények. Közoktatási funkciót persze nem vállalhat fel a Müpa, de helyet adhat kurzusoknak, alkalmi találkozóknak – vagy akár rendezhet konferenciát, hiszen rengeteg aktuális kérdés van a zenepedagógiában, válaszutak előtt állunk.

– A fiatalokra visszatérve, mi a cél: az egész korosztályt megszólítani vagy eleve csak egy rétegét? És egy másik szempont: a házhoz magához vagy a műfajhoz próbáljátok kötni őket?

– A házhoz való kötődés nyilván csak eszköz számunkra, hiszen végső soron nem a házat akarjuk népszerűsíteni, hanem Brahmsot vagy Bachot. De ez fontos kérdés, hiszen azt eleve lehet tudni, hogy az általunk képviselt magaskultúra fogyasztói rétege elég keskeny. Az is ismert, hogy főleg a jobb anyagi körülmények között élők közül kerülnek ki a látogatóink. Ezért amikor gyerekekről beszélünk, éppen az a cél, hogy minél szélesebb körben szólítsuk meg őket. Ne csak a szülőkön keresztül, mert azzal ugyanazt a közönségréteget reprodukáljuk, hanem az iskolákon keresztül, esetleg olyan helyekre is eljutva, ahol hátrányosabb helyzetű gyerekek tanulnak. Ez biztosan nem megy könnyen, ugyanakkor tudjuk, hogy ők épp azért nyitottak nagyon sok mindenre, mert nagyon kevés hasonló élményben lehet részük. A korosztályi spektrum is széles, hiszen ahogy mondtam, a tipegőktől az óvodásokon és a kisiskolásokon át egészen a felnőtt korig tart. A középiskolás korosztálynak most kevesebbet tudunk kínálni, és az egyetemistákkal egyszerűen gondban vagyunk, hiszen ott már kialakult érdeklődési körrel állunk szemben. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a fiatal felnőttkorba lépéskor ezek megváltozhatnak, felléphetnek új igények. Volt az ő megszólításukra is kísérletünk, de még előttünk áll, hogy ezt is rendszeressé tegyük.


Kocsis Zoltán

– A programot – például az operarészleteket – elnézve, a Müpa repertoárjának nem feltétlenül a legkönnyebb darabjait ragadtátok ki.

– Pedig az opera tud nagyon népszerű lenni, hiszen nem elvont zene, hanem cselekmény, látvány, úgyhogy csak a megfelelő tálaláson múlik… És Kovalik Balázs személye garancia arra, hogy a fiatalok ezt meg fogják kapni. Ez persze csak egy keresztmetszet gyerekek számára, nem egy egész operát hallgatnak meg. Kocsis Zoltán arra vállalkozik, hogy beszél a gyerekekhez, a klasszikus beszélgetős koncertek mintájára látja őket vendégül. Szerintem fontos igazság, hogy a gyerekekhez nem leereszkedni kell, hanem a legkomolyabb, legnagyszerűbb művekkel kell őket megkínálni. Más kérdés, hogy egy háromórás Brahms-est nyilván nem nekik való, de az idei Brahms-évfordulóra lesz gyerekkoncert is. A legnagyobb alkotó legkomolyabb műveit is be lehet mutatni a gyerekeknek jó válogatásban, megfelelő tálalásban.

– Bár nem a konkrét programelemekről ültünk le beszélgetni, egyet mégis kiragadnék – a Kodály születésének 125. éve alkalmából rendezett találkozót és a tiszteletére kiírt pályázatot. Kodály azzal együtt, hogy ikonikus jelentőségű, inkább a most megcélzott korosztály tanárainak élő dolog, mint maguknak a gyerekeknek. Működhet valami, ami Kodályra épül, vagy épp az volna a cél, hogy ez által váljon élővé az emlékezet?

– Vannak olyan értékek, amelyeket nem szabad hagyni idejét múlttá válni vagy elfelejtődni. Kodály ma nem divatos, sokak szerint nem időszerű, ugyanakkor a magyar zene történetében nem sok olyan nagyság van, akit számon tartanak a világban. Kodályt nem szabad elengedni. Az apropó, a jubileum adott, és az biztos, hogy egy müpányi tömeget meg lehet mozdítani erre Budapesten. Igenis üzenetértéke van ennek, ráadásul az ide meghívott, mostanában nehéz helyzetben lévő zenei iskolák léte éppen Kodály érdeme. Ilyen szempontból pedig Kodály nagyon is időszerű.

– A Müpa Budapesten van, de eközben a képviselt művészeti ágakban voltaképpen nemzeti zászlóshajónak számít. Ezt a most adaptált szemléletmódot hogyan tudjátok eljuttatni annak a nyolcmillió embernek vagy intézményeiknek, akik nem ebben a városban laknak?

– Nyilvánvaló, hogy a hely adott, de tudjuk, hogy van vidéki közönségünk is. A Cifra Palotának idén indult el az a sorozata, amely havonta egy-egy megyét mutat be. Legutóbb Kecskemét és Bács- Kiskun megye volt itt, ottani iskolák, zenekarok, táncegyüttesek saját kulturális értékeiket próbálták megjeleníteni. Ez egy több éves sorozat első alkalma volt. Másrészt iskoláknak ajánlott programjainkkal hosszabb távon túl akarunk nyúlni Budapest határain, és vidéki iskolákkal is fel kívánjuk venni a kapcsolatot.

– Az évad végén milyen eredménnyel lennétek elégedettek?

– Ez most egy kísérleti időszak. A vágyam az, hogy egy év múlva, a következő őszi évadra már egy olyan, arculatilag és koncepcionálisan is egységes csomagot tudjunk elővezetni, amely a londoni, glasgow-i, Los Angeles-i példákkal egy lapon említhető. Akik itt ezzel foglalkozunk, azt gondoljuk, ez a jövő zenéje. A Müpa nem csak egy hangversenyterem, nem arról szól, hogy este hétkor kinyit és emberek bejönnek elegáns ruhákban. Az csak egy szelet, de ahogy a szlogen is mondja, azt szeretnénk, ha itt mindig történne valami. Ezt a házat meg kell tölteni élettel. Sok tekintetben már sikerült, de látszik, hogy még sok hely van.