Kelemen, Klementina

Beavató táncszínházi tábor

2010.05.19. 18:20

Programkereső

Idén harmadik alkalommal rendezik meg a tábort, ahol a táncstílusok mellett színháztörténettel és a Budai Várral is megsmerkedhetnek a résztvevők.

A Nemzeti Táncszínház harmadik alkalommal rendezi meg a Beavató Táncszínházi Tábort, ahol a résztvevők a hazai táncművészet elismert alkotóinak vezetésével különféle táncstílusokkal ismerkedhetnek meg. A tábor egyik különlegessége a választott helyszín, ahol a résztvevők nemcsak táncművészeti tudásukat, hanem színháztörténeti ismereteiket is bővíthetik. Az egykori Várszínház épületét az esti kulisszajárás során, a Budai Várnegyed területét pedig interaktív játék formájában deríthetik fel a fiatalok, így értékes történelmi és kultúrtörténeti ismeretekkel gazdagodhatnak.

A táncórákon való részvétel nem igényel előzetes tánctudást. A táborban Grecsó Zoltántól és, Finta Gábortól kortárs táncot tanulhatnak, Lakatos János a modern tánccal ismertet meg, Lengyel Szabolcstól a néptánc alapjait sajátíthatják el meg, M. Kecskés András pedig a pantomim rejtelmeibe vezet be, dr. Aczél Petrával és Urbán Ágnessel a műelemzés mikéntjéről lesz szó.

A tábor ideje: 2010. június 16-18.

A tábor ára: 11.000 Ft, napi egyszeri meleg étkezéssel: 12.500 Ft.

Jelentkezési határidő: május 31. Jelentkezés és bővebb információ: Kotsis Ágota (0630 815 3583, kotsis.agota@tancszinhaz.hu), Varga Nikoletta (0630 815 3580, varga.nikoletta@tancszinhaz.hu)