Nándor

Óra a múzeumban

2010.09.14. 10:23

Programkereső

Óvodásokat, általános és középiskolásokat is várnak Rudabánya, Zalaegerszeg és Hódmezővásárhely múzeumaiban.

Rudabányán, a Magyar Bányászattörténeti Múzeumban egy pályázati támogatásnak köszönhetően bővül a múzeumpedagógiai programok kínálata rendhagyó múzeumi órákkal és tematikus foglalkozásokkal. Ennek köszönhetően a résztvevők bepillantást nyerhetnek az ásványtörténetbe és őslénytanba, kiemelten mutatják be a Rudapithecus hungaricust, és megismerhetik a bányászati technika, például a bányavilágítás fejlődését a kezdetektől napjainkig, míg a rendhagyó irodalomórákon a rudabányai születésű, családja révén a helyi bányászathoz is kötődő Gvadányi József költő életével és munkásságával ismerkedhetnek meg a látogatók.

Magyar Bányászattörténeti Múzeum, Rudabánya
Magyar Bányászattörténeti Múzeum, Rudabánya

Zalaegerszegen a szintén támogatásból létrejött Varázslatos ezer év sorozat keretében október elejétől a diákok 24 szakköri foglalkozáson, tucatnyi témanapon játékos, korosztályhoz szabott formában ismerhetik meg környezetük történelmét, kultúráját, hagyományait. Játékos időutazás keretében betekintést nyerhetnek a középkor világába vagy akár a fazekasság több száz éves történetébe. Az iskolai oktatást egészíti ki a történelmi események vizsgálatához kapcsolódó régészeti források megismertetése, a vizsgálati módszerek bemutatása, sőt a gyerekek kirándulást tehetnek egy-egy ásatás helyszínére is. A középiskolásoknak bemutatják a különböző történeti korok megyei építészeti és képzőművészeti alkotásait, míg az óvódások, kisiskolások játékos formában ismerhetik meg a magyar hagyományokat, a régi korok játékait, és kezükbe vehetik a múzeumi tárgyak élethű másolatát is. A programsorozat egy Zalaegerszeg történetéből összeállított vetélkedővel zárul.

Lelet Zalaszentbalázsról
Lelet Zalaszentbalázsról

Hódmezővásárhelyen, az Emlékpont Múzeumban már nem csupán a nemzeti ünnepekhez kapcsolódó rendhagyó történelemórákat tartanak. A város hét középiskolájának 17 érettségiző osztálya ismerkedhet meg az intézmény falai közt interaktív módon a félmúlt történelmével, a diákok ugyanis heti három történelemórájukból egyet a múzeumban töltenek, és filmnézéssel, a kiállított anyagok és egyéb tárgyi emlékek megismerésével mélyülhetnek el az elmúlt évtizedek eseeményeiben. Az órákat a szaktanárok tartják, akik a múzeum történészeivel dolgozták ki az adott témakörhöz kapcsolódó anyagot, ezek a munkák pedig egy közös tudásbázisba kerülnek.

Emlékpont Múzeum, Hódmezővásárhely
Emlékpont Múzeum, Hódmezővásárhely

Konkrétumok egyelőre csak az infrastrukturális fejlesztésekről, köztük a mozgássérültek számára akadálymentesítésről, illetve a látássérülteket érintő nyomtató- és tapogatható műtárgyak beszerzéséről, és új oktatóterek kialakításáről szólnak, ebből azonban arra következtethetünk, hogy uniós támogatásnak köszönhetően a székesfehérvári Szent István Király és a dunaújvárosi Intercisa Múzeumban is múzeumpedagógiai bummra számíthatunk.