Menyhért, Mirjam

Grimmek, kicsit másként

2011.03.08. 09:30

Programkereső

A Budapest Bábszínház idei bemutatói közül kettő a legismertebb, legszebb Grimm-mesék közül választott alapanyagot. A brémai muzsikusok és a Csipkerózsa viszont máshogy mesélik el a történetet, mint megszokhattuk. Klasszikusok kicsit másként, avagy hogyan (nem) lehet szerethetővé tenni a rosszat, a gonoszt.

Biztos vagyok abban, hogy A brémai muzsikusokról mindenkinek elsőre beugrik az a jelenet, amikor a négy állat - a szamár, a kutya, a macska és a kakas - egymás hátára állnak, eredetileg azért, hogy beleshessenek az elfoglalni kívánt erdei ház ablakán, alakzatuk furcsa árnyképével azonban sikerül elriasztaniuk az őket gonosz szellemnek gondoló betyárokat, s a mese jó véget ér. A veszély közös összefogással történő elűzése és az otthonra találás olyannyira fontos motívumai a történetnek, hogy nem véletlenül vált ez az ikonikus kép a legnagyobb német szabad hanzavárosnak számító Brémában az ötvenes évek elején felállított szoborcsoport „eredetijével" a mese szimbólumává. Gyerekkori emlékeimből, amikor rongyosra hallgattuk a Hungaroton-szalagokat, az 1984-ben kiadott zenés mesejáték verzióból Hacser Józsa érzékien évődő macskahangja dereng fel még, illetve az a kép, amikor hőseink megpillantják az asztalnál tivornyázó, kártyázó ellenséget, az embert. De hogy a gazdáik által elcsapott állatok miért is mennek Brémába, illetve hogy lesz-e belőlük muzsikus, könnyen a feledés homályába merült.

A brémai muzsikusok
A brémai muzsikusok

Ilyen formán A brémai... szabad alapanyagnak tűnik, hiszen a feldolgozásokat kevésbé köti a mese cselekményében rejlő ok-okozatiság. Tanulsága ugyanis nem a hős(ök)nek a kalandos eseményekkel lezajló jellemfejlődésében van, hanem a viszonyok felvázolásában és az ezekhez kapcsolódó motívumokban. Veres András és Gimesi Dóra átirata az egyszerű történet többfelé ágaztatható témáiból főleg az öregség (vs. fiatalság) és a kiszolgáltatottság (vs. otthonosság) kérdéseire fókuszál, amit Veres András rendezése a város kontra vidék kettősségben igyekszik elmélyíteni. A szándék tehát nemes, a megvalósítás mégis felemásra sikeredett.

Merthogy az a paradox helyzet áll elő, hogy a gyerekközönség - noha korosztályi fogékonyságuk az ellenkezőjét feltételezné - nem a gazdáiktól elszökött, dologban hasznavehetetlen, ám szimpatikus személyiségjegyekkel felruházott állatokkal azonosul, hanem a rablókkal. Nekik szurkol, tapsol és nevet, hiszen az előjátékban a színfalak mögül megjelenő két "élőbáb" (Pethő Gergő és Tatai Zsolt) remek bohócpárost alkot. Azzal, hogy érzékenyen játszanak a gyerekek reakcióira, átjárást biztosítanak a világok között: a cselekményben többnyire átkötésnek minősülő jeleneteik, amikor látványosan akrobatikáznak, cselezik egymást és vicceskednek, fő műsorszámokká lesznek, és feloldják a bábos történésekhez köthető szorongató atmoszférát.

Megnövekedett szerepüknek köszönhetően azonban megbillen a mesebeli egyensúly. Nem azért, mert a kezdő jelenetben alig vesszük észre, hogy afféle külvárosi suhancokként minden következmény nélkül elkötnek egy biciklit, tehát tolvajoknak drukkolunk, hanem mert végig nem képződik meg, illetve nem hozzájuk kötődik az a veszélyérzet, amelyet az állatoknak boldogulásuk reményében le kell győzniük. Ezért furcsán (nem) működik például az a fordulópont, amikor a látszólag legdurvább jelenetben a zsiványok megkínozzák a macskát, amire válaszként bosszút forral a csapat, s elűzi őket a házból - amikor a bábot a farkánál fogva lóbálják, dobálják a színpadon, a gyerekek újabb ovációval üdvözlik a játékot, s valóban bábként tekintik a macskát. A rablók megleckéztetése sem azzal a kegyetlenséggel történik meg, mint az eredeti mesében, inkább a félhomályban árnyékokkal ijesztgetés gyerekes csínytevésének hat.

A brémai muzsikusok
A brémai muzsikusok

Az előadás legspecifikusabb vonása mégis a Mátravölgyi Ákos tervezte látvány, noha az elsőre sematikus alig-díszlet a későbbiekben is csak részlegesen tölti be jelentéshordozónak szánt feladatát. Akármilyen jól érzékeltetik a kőtömbnyi absztrakt formák térbe vetettségükkel és kiszámíthatatlan mozgásirányaikkal a nagyvárosi élet ridegségét és a benne élő emberek magányát, a gyermeklélek nem ezekre a hangulatokra vevő. Mivel hőseink története egy felvonásnyi hosszan e nyomasztó és vizuálisan sematikus közegben zajlik, nem meglepő, hogy az állatok kevésbé cselekményesre, mint inkább öregesen diskurálósra írt jelenetei nem tudják fenntartani a kicsik érdeklődését. Pedig Erdős István (Kutya), Szakály Márta (Macska), Gyurkó Henrik (Kakas) és Simándi Anna (Szamár) évtizedek alatt kiérlelt profizmussal tesz meg mindent azért, hogy a legszínesebben keltse életre figuráikat. Hanghordozásukkal és megjelenésükben - amelynek az ízlésesen szép s nemcsak a bábok, hanem a játszók karakterével is harmonizáló jelmezek szintén meghatározó elemei - olyan varázslatosan azonosulnak velük, hogy még inkább sajnáljuk: az előadás az öregek és kiszolgáltatottak iránti szolidáris együttérzés felkeltésére irányuló kihagyott lehetőség. A rendezés ugyanis továbbra is főleg a (második felvonásra kiszínesedő) díszlet erejében bízik, s kibontatlanul hagyja a muzsikálás (illetve a nem tudása) tényét. Ha a hangszerek nemcsak formálisan lógnának a bábok nyakában, hanem hangsúlyos motívum lenne a zenélés, mindenhez közelebb lennénk.

A brémai muzsikusokkal ellentétben a Kuthy Ágnes rendezte Csipkerózsa alapja a zene: az előadás nem egyszerűen "zenés mesejáték sok dallal", ahogyan a színlap hirdeti, inkább musical gyerekeknek. S mint ilyen, színházi unikum és ősbemutató is egyben. Lackfi János írta a nagyszerű szövegkönyvet, amely feltehetőleg egyrészt a jobban csengő és működő verses rímek kedvéért nyúlt vissza a Grimm-mese eredeti címéhez, másrészt a kicsinyítő képző elhagyásával az óvodás kor fölötti, "idősebb" gyerekeket szólítja meg, harmadrészt "tárgyiasítja" a tulajdonnevet, amennyiben a csipkerózsa, mint csipkebogyó a mesedarab központi szimbólumára utal, s csak azután jelenti a felcseperedő királylány nevét. Lackfi adaptációjának lényege ugyanis, hogy jól érzékelhető pedagógiai szempontokat érvényesítve alakítja át a mese tartalmát: nem egy, hanem két főszereplőre egyenlíti ki a történetet, ehhez motívumokat emel ki a cselekményből és ír tovább prózában vagy dalban, más mesék elemeivel dúsítja fel az eseményeket, s közben magára, mint szövegre is reflektál, segítve és játékosan tanítva a mese és a vers értését. (A Csipkerózsa-nóta például központi jelentőségű, hiszen ebből tudunk meg mindent a csipkéről, melynek gyümölcse éltető erőt ad, tövisei viszont veszélyt jelentenek, csipkevár története is ebben foglaltatik, amelynek leckeként való felmondása nemcsak a születésnapos királylány felnőtté serdülésének bizonyítéka, hanem a megmentésére induló királyfi is ezzel fejti meg a gonosz legyőzéséhez szükséges három próbatételt.) 

Csipkerózsa - jelenet az előadásból
Csipkerózsa - jelenet az előadásból

A királyfiús történetszállal jelentősen kiegészített Csipkerózs(ik)a-történethez Szemenyei János szerezte a zenét, amely a dalszövegek megzenésítésén túl komplex műfaji szereplővé lépett elő. Annak köszönhetően, hogy a musicalek világában énekes színészként is remekül teljesítő Szemenyei munkája "túl jóra" sikeredett, utólag még inkább embert próbáló feladatnak tűnik a musical széles érzelmi skálát bejáró zenei dramaturgiáját és hangszerelését idéző anyag gyerekszínpadra szelídítése. Mert hiába váltakozik a jazzes-szvinges sláger, a tviszt- és a rockhangulat a dalokban, ha a sejtelmes alapzene szövetében bármikor megjelenhet a gonosz boszorkányhoz köthető vészjósló motívum. S hogy ez valóban mennyire félelmetes, az már akkor kiderül, amikor még a lámpákat sem kapcsolták le, de megszólal a zene. A javasoltnál fiatalabb közönséggel teli nézőtéren sorra sírnak fel a gyerekek, s noha a maradók közt is folyamatos beszédtéma a félelem (legyőzése), a boszorkány megjelenése még a tapsrendnél is kollektív meglepődést, tétovázást szül.

Kuthy Ágnes úgy építi be rendezői koncepciójába a musical "rémálomszerű" műfaji sajátosságait, hogy fantáziadús, színes plüssvilágot álmodik köré. A Gombár Judit tervezte látvány fő térbeli eleme egy fehér "operett"-lépcső, amely mindent tud: jól világítható, doboztetőként kinyíló lépcsőfokain át könnyen tűnnek (f)el virágok, tárgyak, tüskék, emberek, s jól használható ez előtér-emelkedő-pulpitus tagolása is. A végső küzdelemnél mozgásba lendülő lépcsők akadályoztatják a hős kastélyba vezető útját, kiteljesítve a második felvonás vizuális megoldásainak videojáték-hatását. A zenés jelenetek alatt a koncert- és musical-show-k villódzó, színes fényjátékait idéző világítás drasztikusan szolgálja a hangulati ellentételezést, amit a fehér térben hangsúlyos óriástárgyak (szülinapi torta, nyaklánc, ruha, táska, cipő, bugyi és kalap, csipkeszedő konyhakesztyűk, rózsabogyó mintás molinó, beszélő ajtókeretek, tüskefüzérek stb.) ötletessége és meseszerűsége oldanak. Noha a jó tündéreket arany, ezüst és rézszínű maszkok és könnyen mozgó fátyoltestek jelenítik meg, "hagyományos" bábok nem szerepelnek az előadásban - az óriáspalásban színre tolt király és királyné megjelenése, illetve a játszók Fosztó András által koreografált mozgása és tánca viszont olykor jelzésértékűen bábszerű (a színészek fehérre festett "arcmaszkja" a februári előadásokra jótékonyan eltűnt).

Csipkerózsa - Karádi Borbála, Bercsényi Péter
Csipkerózsa - Karádi Borbála, Bercsényi Péter

Miközben a színpadi hatás felnőtt szemmel nézve összességében harmonizál és lenyűgöző, a gyerekek azonosulása szempontjából mégiscsak sok múlik a két főszereplőn. A csupa rózsaszín felvonás Csipkerózsája - Karádi Borbála szolidan "lányos" alakításában - cserfes, az udvari szabályok ellen gyerekes csínyekkel lázadozó kamaszlány, aki virágai közt játszadozva érett meg a szerelemre, s nem önhibájából, hanem a gonosz boszorkány ármánykodása miatt teljesül be rajta az átok. A fiús felvonás királyfia ellenben, akit kirobbanó energiával és játékkedvvel széles skálán alakít Bercsényi Péter, a királylány kezéig vezető próbatételek során érik férfivá. Fejlődésének tétje pedig nemcsak az, hogy az előírt sorsfeladata elől ódzkodó, majd a sikerein maga is elcsodálkozó, de egyre elszántabb és bátrabb fiú méltó párja lesz-e megmentendő szerelmének, hanem hogy megszabadít-e bennünket is a gonosztól. Bercsényi olyan magabiztosan viszi el ebben is a pálmát, hogy nem kérdés, kinek (nem) tapsolunk...

Budapest Bábszínház

A brémai muzsikusok

Szerző: Grimm fivérek, Veres András, Gimesi Dóra

Rendező: Veres András

Zene: Teszárek Csaba

Látvány: Mátravölgyi Ákos

Rendezőasszisztens: Bánky Eszter

Dramaturg: Dobák Lívia

Kutya: Erdős István / Kemény István

Macska: Szakály Márta / Kovács Marianna

Kakas: Gyurkó Henrik / Beratin Gábor

Szamár: Simándi Anna / Blasek Gyöngyi

1. rabló: Pethő Gergő

2. rabló: Tatai Zsolt

Csipkerózsa

Látvány: Gombár Judit

Akrobatika: Laczkó Vladimir

Szerző: Lackfi János, Grimm testvérek

Rendező: Kuthy Ágnes

Zene: Szemenyei János

Mozgástervező: Fosztó András

Dramaturg: Lőkös Ildikó

Csipkerózsa: Karádi Borbála

Király: Erdős István

Királyné: Blasek Gyöngyi

Királyfi: Bercsényi Péter

Tüsketündér: Kovács Marianna

Hopmester: Kemény István

Tündér: Bánky Eszter / Kovács Katalin / Papp Orsolya / Pethő Gergő / Rusz Judit / Tatai Zsolt

Csipkebogyók és tüskekatonák: Bánky Eszter / Kovács Katalin / Papp Orsolya / Pethő Gergő / Rusz Judit / Tatai Zsolt

Udvarhölgy és bölcs ajtó: Papp Orsolya

Táncmester és bölcs ajtó: Tatai Zsolt

Illemtanár és bölcs ajtó: Kovács Katalin

Szakács: Pethő Gergő