Nándor

Nagy durranás

2011.03.16. 10:22

Programkereső

Egy apuka és három gyerek - kettő kölcsönben - esete a Big Bang Gyerekzenei Fesztivállal. Nem bánták meg.

Macerás dolog három rakoncátlan gyerekkel elindulni. Már egyet is olykor kétségbeejtően hosszú ideig tart - szó szerint - gatyába rázni, háromhoz pedig már végtelen türelem kell. Márpedig elhatároztam, hogy három gyereksegéderővel, vagy mondhatnám úgy is - hiszen megfontolt és kiérlelt véleményükkel alátámasztották illetve pontosították sokszor az enyémet - Kritikustárssal látogatok el a Millenáris Nagy Durranásnak ígérkező (Big Bang névre keresztelt) Gyerekzenei Fesztiváljára. Előrebocsátom, nem minden Kritikustárs képezte az én családom részét: kettőt kölcsön kellett kérnem egy barátomtól, mert a saját gyermek véleményére, életkora miatt nem támaszkodhattam olyan biztosan, mint a tízéves F.-ére, és a négyéves M.-ére.

Az ő apukájuk berzenkedett a rendezvénytől: rossz tapasztalataiban látta tartózkodása és ellenérzései okát. Szerinte gyerekzenét kiöregedett, már egy akkordot lefogni nem tudó, tarsolylemezes rockerek vagy tehetségtelen nemezsüveges népzenészek játszanak kizárólag haszonszerzési célból. Megosztotta velem, hogy látott már népszerű gyerekzenei formációt pénzt számolni a jurtaszerű gyereksátor mögött, miközben lelkes, szerinte viszont rútul becsapott rajongóik még a színpad előtt csápoltak és követelték a "születésnapos" slágert. Ha már valamit, akkor hallgassanak rendes zenét! - mondta az egyébként hegedűs apuka, amikor utunkra bocsátott, és elmondta még, hogy lánya mennyire kedveli a Poème Harmonique lemezét. (Igaz, lánya mint jellemtelen árulóra tekintett rá ezek után a távolból.) Mindenesetre megkönnyebbülve adhattam át este fél hét tájban a gyerekeit: esztétikai kár nem érte őket.

Big Bang Gyerekzenei Fesztivál
Big Bang Gyerekzenei Fesztivál

Ugyanis a Big Bang egyetlen fellépője sem tartozott az általa említett kategóriába. A rendezvény olyan magas színvonalú volt, hogy a még a legelvetemültebbnek látszó saját gyermekünk is szájtátva hallgatta végig a koncerteket. Csak egyszer kockáztatott meg egy kritikusabb kérdést, az sem a zenére vonatkozott: Kiss Erzsiék koncertjén kérdezte meg, némi joggal, mert már többen fulladtak, hogy "miért van még mindig ekkora füst".

Mivel három gyerekkel macerás az indulás, 11-re érkeztünk, a Muziektheater Transparant fellépésére. A Flandriából érkezett duó szerepelt már felnőtteknek szólót előadással az Őszi Fesztiválon; hazájukban gyerekkoncertjeik legalább annyira kedveltek, mint a felnőtteknek szánt - egyébként erősen nyomasztó - produkcióik. A gyerekeknek játszók többnyire egyszerű dalokkal, pofonegyszerű dallamokkal operálnak, ezzel szemben a Muziektheater Transparant nem dallamokat játszott, hanem érzéseket, indulatokat fejezett ki zenével, gesztusoknak, mozdulatoknak adott hangot; vagyis ha gyerekművelő zenének vesszük Bartók Gyermekeknek ciklusát és Kurtág Játékait is, akkor egyértelműen ez utóbbiban találták volna meg magyar rokonukat. De többet mutattak meg így a zene lényegéből, kifejezőerejéből, mint egy körtemuzsikával és kis egyszerűkkel operáló kompánia.

Felnyitották a gyerekek szemét a zenére: megmutatták, hogy a zene mindenhol és mindenben ott van, csak fel kell ismerni, meg kell látni. Performansz, összművészeti egyveleg, varietével és cirkusszal kevert bohózat volt előadásuk. Kiválasztottak egy a játékra szívesen jelentkező, nagyon nyújtózkodó gyereket - a hangszereken nem játszó - fehér köpenyes tag (Bert Bernaerts) a fiút egy biciklihez vitte, és a fiú mozgására, a biciklizés ritmusára, sőt a fiú állapotára is reagálva improvizált zenélt a fekete ruhás - tehát ellenpólusnak is vehető - szaxofonon játszó második tag (Jon Bierdsong).

A duó különös eszközöket használt fel arra, hogy megzenéltesse a bátrabb gyerekeket. Egy homokanimációs állvány mellé állt két gyermek, és a hangszer, a szaxofon, a homokba rajzolt gesztusaikat követve szólalt meg. Majd négy gyerek jött: egyikük egy tabletet piszkálva varázsolt elő bugyogásokat, egy másik hatalmas dobot vert, egy harmadik csengőket rázott, a negyedik gyerekzongorán petyegett, miközben a fúvós kísértő őket. Meglepő módon nem valami kakofón, idegesítő hangzavar, hanem harmóniák felé terelve a játszókat. Az ugrálásokra, vizes poharakra, rajzokra és táncokra komponált attrakciók azt mutatták meg, hogy a zene képes az érzelmek kifejezésére, a szavak nélküli kommunikációra. A sziporkázó tagok úgy vonták bele a zenei játékokba a kicsiket, hogy azok arca, akárcsak a hallgatóké, ragyogott. A velem jött hallgatók is le voltak nyűgözve, "ez olyan volt, mint egy színház, de még annál is jobb" - summázta F.

A két koncert közti időt zeneszerszám-készítéssel ütöttük el. Tulajdonképpen ez a program jól szervesült ez előzőhöz: itt derül ki, szinte bármiből lehet hangszer, még a bőrbe belenyomott tollak is megszólalnak. Készült fakanalakból kasztanyetta, egy csörgődob, meg egy kis, körtemuzsikára hasonlító fúvós.

Kiss Erzsi és zenekara leginkább csak a nagyok örömére játszott, de kétségtelen, hogy ezt a dúdoló, halandzsanyelvre épülő, spontán, felszabadult zenélést, amit Kiss Erzsiék művelnek, gyerekek is élvezhetik. Nem is kellett tehát nagyon belenyúlniuk koncertműsorukba, hogy azt remek, élvezetes gyerekműsorrá alakítsák. Egy fehér vásznat feszítettek ki a kamaraegyüttes és az énekesek közé, e mögé vonultak be olykor az énekes lányok (van köztük egyébként táncos - Dombi Kati -, színész - Szandtner Anna - és énekes - Veres Ida - is), hogy ott árnyboszorkánnyá, virágfejű tündérré, sárkánnyá lényegüljönek át. A közreműködők olykor vonós kamaraegyüttessé alakulva mintha egy mollban íródott kortárszenei szerzemény allegro tételét adták volna elő: a szomorkás betétek közben vonultak a vászon mögé a hölgyek.

Big Bang Gyerekzenei Fesztivál
Big Bang Gyerekzenei Fesztivál

Az egyik szám közben F. kijelentette, "ez teljesen olyan, mintha a dzsungel zenélne", M. az indiános számot szerette, teljes joggal nevezte "esőtáncnak": a hölgyek körbe keringve hujjogattak, rázták csörgőiket. Kiss Erzsi énekstílusának lényege hogy felszabadult, önfeledt, minden manírtól mentes. F-nek a cicás szám tetszett a legjobban, de be lett avatva, labdát dobtak neki is, így véleménye nem számít, ahogy az enyém sem, mert engem - ha másképpen is - lenyűgöztek a cicáskodó, miákoló, doromboló résztvevők. Az ütősök (Dudás Zsombor, Pápai István) alkották az együttes gerincét, nem csak kongadobokon, de még kerékpárküllőkön is kiválóan játszottak. Az Árnyas-bogasnak nevezett műsor után M. azt mondta, "az volt az egészben a jó, hogy ilyen zenét még nem is hallottam, olyan volt, mintha állatkertben jártam volna, miközben hallgattam".

Méhes Csabának és együttesének a Rézerdő lakói a legpontosabb, a legjobban kitalált és a legátélhetőbb produkciója: a Brass in the Five ismert gyerekdalokból indítva jelenít meg fúvós hangszereken állatokat. A medve persze a tuba, a trombita elefánt, a harsona alkalmas a dongó megjelenítésére, és lehet vele horgászni is. Kevesebb tehát az ötlet és a kreativitás ebben az előadásban, mint a flamandokéban, kevésbé interaktív, de így is jól vezeti a képzeletet. A hangszerekből olykor egy egész tusoló lett, máskor fűrész. Méhes Csaba pantomimjátéka egy kissé a klisékre épül, ez kétségtelen, de látványos, és ami fontos, a mozdulatai nagyon egyértelműek. F. és M. és a legkisebb is sokszor nevetett, igaz a legjobban - meglepetésemre - a konditermi erőlködőket pellengérre állító epizódon. F. elég rossz poénja szerint "fúvós-ötöst érdemeltek teljesítményükért" Méhesék.

Otthon aztán nagy zenélést csaptak mindannyian, aznap fedezték föl - és nem ez volt a nap fénypontja -, hogy mennyi mindenre alkalmas egy fedő: hogy például lehet belőle nemcsak cintányér, de csörgődob is. Tehát, bár volt egy pillanata az estének, amikor elátkoztam az egész rendezvényt, a Big Bang programjai amellett, hogy szórakozatóak voltak, a szervezők, akik a belga Zono Companie kezdeményezéshez csatlakoztak, beteljesítették vele küldetésüket is. Maradva a magyaroknál: "a zene üzenete" kézbesítve lett.

2011. március 12. Millenáris

Big Bang Gyerekzenei Fesztivál