Előd

Mesék rabságában

2011.06.03. 08:54

Programkereső

A kevésbé tapasztalt bábszínházjáró meglepődhet azon, hogy ebben a történetben nincsenek igazi bábok. És mégis minden tárgy, legyen az lábmosó lavór, partvis, vécécsésze, uborkásüveg vagy kispárna, a bábjátékhoz tartozik. KRITIKA a győri Vaskakas Bábszínház A pecsenyehattyú és más mesék című előadásáról.

Tehet-e mást nyolc összezárt ember, mint hogy a külvilágot elfeledve, hétköznapi nyűgjeiktől, gondoktól-bajoktól egyre inkább felszabadultan mesékkel szórakoztatja magát? A győri Vaskakas Bábszínház előadása szerint semmiképp. A Parti Nagy Lajos azonos című kötetéből válogatott mesékből létrejött A pecsenyehattyú és más mesék tanulsága szerint élni és túlélni csakis a mesékkel lehet.

Ahogy Parti Nagy szövegeiben a legkülönfélébb nyelvi rétegek oldódnak egymásba, úgy kerülnek játékba a legkülönfélébb hétköznapi tárgyak a Pelsőczy Réka rendezte előadásban. Parti Nagy szövegei - a cigány népmesékhez hasonlóan - az archaikus mesei toposzokat a legkevésbé sem hagyományos szleng- és rétegnyelvi fordulatokkal gazdagítva, valódi és fiktív tájnyelvi kifejezések ötvözésével teszik groteszkké és egzotikussá. A narratíva érdekessége, hogy a legszokatlanabb és legérthetetlenebb szókapcsolatok is természetesnek és hétköznapinak hatnak, azt a szót is tökéletesen értjük, melynek fogalmunk sincs a jelentéséről, és azt is, amely egyáltalán nem is létezik. Ez a nyelvi tobzódás önmagában is figyelemfelkeltő, folyamatosan ébren tartja a fantáziát, vagyis a szövegválasztás már önmagában fél siker. Az alkotóknak pedig sikerült megvalósítaniuk azt, hogy a szövegeket jellemző kreativitás a színpadi történésekben is kiválóan működjön. A nyelv és az alkotói fantázia teremtő ereje megsokszorozódott, az eredmény pedig egy mulatságos, szórakoztató, felszabadítóan játékos, ötletességével lenyűgöző előadás. A történetek minden megkomponáltságuk ellenére az eredetiség és hitelesség illúzióját keltik: mint ha ezeket mindig, mindenki így mesélte volna. És természetesnek hat, ahogyan a tárgyak bevonódnak a mesébe, díszletként, szereplőként: mintha báb szerepük mindig is előbbre való lett volna a hétköznapi használati funkciójuknál.

Az előadás dramaturgiája a bezártság adta kényszerhelyzetből építkezik, a meséléshez a hétköznapitól eltérő, beláthatatlan hosszúságú várakozás szituációja teremti meg a keretet. Az előadás erős szirénahanggal veszi kezdetét. Voltaképp mindegy, hogy bombariadót jelez-e a hang, van-e tényleges külső veszély, vagy szimplán csak a világ élhetetlensége miatt kell a szereplőknek a játéktérként szolgáló "légószobába" zárkóznia, esetleg netán azért, mert a világ kiközösítette őket. Ebben a szituációban nem meglepő, hogy a szereplők legszükségesebbhez képest némileg több személyes tárggyal érkeznek a zárt - egy reluxafüggönnyel még a nézőtértől is elválasztott - térbe. A szereplők tehát unalmukat elűzendő elkezdnek mesélni, mesék fiktív világa pedig egyrészt elvonja a figyelmet a helyzet kilátástalanságától, másrészt közelebb hozza az embereket egymáshoz. Az összezárt - előítéletekkel rendelkező, antiszociális, gátlásos, barátságtalan, mások irány közönyös, maguknak való - emberek pedig kénytelenek lesznek kommunikálni, egymásra figyelni. Kezdetben nehezen indulnak el a történetek, aztán mindenki bemelegszik, és alig bírják abbahagyni. Bevonódnak egymás életébe, súlyos magányuktól is megszabadulhatnak átmenetileg.  Így nem csupán a mesehősöknek, nekik is drukkolunk.

A keretjáték azért is hat hitelesnek, mert a színészek alapvető attitűdjükhöz, fellépésükhöz jól passzoló karaktereket játszanak, talán egy kicsit saját magukat is alakítják. Kocsis Rozi csodás képességekkel is rendelkező, tenyeres-talpas, jóindulatú cigányasszonyra emlékeztet, Ragán Edit szigorú, rendetlenségtől idegenkedő takarítónő, Varga Anita kicsit félénk és visszafogott, tisztelettudó és nagyon jólelkű vénlány, Szúkenyik Tamás hagyományokat tiszteletben tartó figurája mintha a nyolcvanas években felejtette volna magát, Rab Viki érdeklődő, ám eléggé zárkózott, fiús fellépésű zenész, Pallai Mara csinos és nagyszájú fiatal lány, Szikszai Rémusz öntudatos, találékony, nagyvonalú és hanyag figura, Tengely Gábor pedig kissé neurotikus, mindenre allergiás, emberi kapcsolatoktól rettegő értelmiségi. A mesék pedig illenek a karakterekhez, legyen szó a rókát megtréfáló perzsa kakas történetéről, a csábos újgörög egérkisasszonyról, a pokoli darálót furfangosan megszerző finn szegény emberről vagy a feleségével perlekedő lengyelről.

 A tárgyak észrevétlenül lényegülnek át bábokká, a hétköznapi cselekvések pedig szorosan összefonódnak a mesélés aktusával. Takarítás közben két szereplőt játszhat a partvis és a felmosó, villanyszereléssel indul a darálós mese is, ahol a szereplők a legkülönfélébb világítótestek és világítófelületek, a csillártól a zseblámpáig. A vacsorához való készülődés adja az apropót az urat megtréfáló, és az úr kontójára bőségesen belakmározó paraszt történetéhez. Remek ötlet, hogy az uborkásüveg játssza az orosz földesurat, és játszanak a zöldségek és kenyérszeletek, szereplőből étellé változva és vissza. De egy lefekvéshez készülődéskor felhúzott zokni is működhet bábként, és egy szimpla gombvarrásból is kerekedhet izgalmas mese. A szereplők, akik eleinte elhúzódtak egymás mellől, önként lépnek be szereplőként (bábként, közreműködőként) egy-egy mesébe. A mesékben pedig sokszor előfordul, hogy valaki okosan túljár mások eszén, és van olyan is, hogy valaki felfuvalkodottságból nevetségessé válik, és ezeken immár együtt nevetnek.

A "csóré ülepű" eszkimó története - melyet vásári képmutogatóként játszanak el madzagra felaggatott gyerekfotókkal és vetítéssel - az előadás záródarabja. A szegény eszkimó zsákmány reményében két hattyúba kapaszkodik bele, ezek pedig átrepülik vele a fél világot. A kis eszkimó belátja, hogy "akármennyire a zsákmány kommandírozza is a világot, jobb egy hattyút fogni éltében, mint holtában kettőt".  Vége szakadt tehát a repülésnek, s többszörösen is visszakerülünk a valós világba: a veszély végét jelezvén újra megszólal a sziréna, a hátsó falak kitárulnak, és feltűnik a kinti színes világ. De a szereplők mintha hezitálnának. Talán ők is azon gondolkodnak, hogy nem lenne-e jobb mégis benn maradni, s tovább mesélni? Boldogan mesélni, míg meg nem halnak.

2011. május 28. - Vaskakas Bábszínház (Győr)

A pecsenyehattyú és más mesék

Fordította és bábszínpadra írta: Parti Nagy Lajos

Tervező: Cziegler Balázs 

Rendező: Pelsőczy Réka

Jelmeztervező: Fodor Annamária

Zene: Nyitrai László

Dramaturg: Solt Róbert

Báb: Sipos Katalin, Sisak Péter

Jelmeztervező: Pelsőczy Réka

Szereplők: Kocsis Rozi, Pallai Mara, Rab Viki, Ragán Edit, Szikszai Rémusz, Szúkenyik Tamás, Tengely Gábor, Varga Anita