Kelemen, Klementina

Az oroszlán születésnapja - interjú Marék Veronikával

2011.11.24. 12:00

Programkereső

Ötven éve született a Laci és az oroszlán című könyv, amelyet azóta a fél világ megismert. A Millenárison az évforduló apropójából kiállítás nyílik, majd szombaton egész napos programot szentelnek a mese szerzőjének, Marék Veronikának, akinek könyvein egész generációk nőttek fel. Az írónő a Laci születéséről, a könyv nemzetközi karrierjéről, színházi sikereiről és új munkáiról mesélt.
Marék Veronika
Marék Veronika

Az eseményt én az oroszlán születésnapjának nevezem, mert a Laci és az oroszlán éppen ötven évvel ezelőtt jelent meg a Móra Könyvkiadónál. Ennek olyan hatása volt és van azóta is, hogy az fantasztikus. Ma is csodálatos dolgok történnek körülötte. Japánban például negyvenöt éve minden évben kiadják. Koreai nyelven is olvasható. Most pedig Kínában is megjelent, méghozzá féléven belül kétszer is. Az első kiadást ugyanis a Kínában általánosan használt köznyelvre fordították le, de közben jelentkezett e-mailben egy másik, tajvani cég is, hogy szeretné a kínai irodalmi nyelven is publikálni a könyvet. Magyarországon utoljára 2009-ben a Móra adta ki, de nemcsak magyarul, hanem rögtön angolul is. Annak idején Németországban és Angliában is sikert aratott ez a mese, de többek között románul és szerbül is megjelent, szóval kalandos utat járt be a kis oroszlán.

- A Millenáris egész napos programja rendkívül sokszínű lesz. Kiállításon vonul fel a mesevilág, diavetítés, rejtvények, Boribon-koncert várja a családokat. Mire számíthatnak a látogatók?

- A Laci és az oroszlán áll a kiállítás középpontjában, de tulajdonképpen az egész pályám, a könyveim a téma, Boribon, a Kippkoppok meg a többi mesefigurám. Az is kiderül, hogyan kezdődik egy könyv, milyenek az első vázlatok, ötletek. Hogy gyerekkoromban milyen lelkesen rajzoltam és írtam. Nagyon komolyan vettem az írást, és minden írásomat római számokkal jeleztem, de aztán a XLV. táján belezavarodtam. Kis történetek, versek voltak ezek, regénybe sohasem mertem belefogni, pedig ötödikesen minden kislány regényt írt.

- Miért lett fekete a Laci és az oroszlán címlapja?

- Mert a mesének az a leghatásosabb képe, amikor ketten együtt bemennek a sötét szobába, amitől Laci rettenetesen fél. Ez a sötét borító szinte példa nélküli a gyermekirodalomban, úgyhogy eléggé meg is volt hökkenve mindenki. A Móra meg is próbálta egyszer kiadni fehér borítóval, de annak egyszerűen nem volt ereje. Úgyhogy ezzel a fekete címlappal adják ki mindenütt, ez már a történet jelképévé vált.

- Ez a mese a világ minden táján népszerű lett: mindenütt megértették és megszerették. Minek tulajdonítja ezt a sikert?

- Mindenütt mást értenek bele. Hihetetlen rejtély számomra, hogy például a japánok miért szeretik. Amikor ott jártam, próbáltam megérteni, hogy mit jelent számukra. Úgy vettem észre, megrendíti őket. Valaki azt mesélte, hogy amikor letette a könyvet, sírt, mert a kis oroszlán a végén elmegy, és az olyan fájdalmas. Annyira mélyen megérinti a japán olvasókat ez a lényecske, hogy ilyen érzelmi reakciót vált ki belőlük.

- Mi születik előbb, amikor dolgozik, a figura vagy a mese?

- Nálam ez a kettő elválaszthatatlan, mert úgy szoktam kitalálni a meséket, hogy firkálgatok közben. Rajzolgatok arcokat, madarat, csillagot, közben írok egy-két szót, aztán elkezd valami mocorogni, és akkor megszületik a mese. Persze nem történik mindig így menetrendszerűen, de mindenképpen együtt alakul a rajz és a szöveg. A kivétel éppen a Laci és az oroszlán volt, aminek alapötletét ajándékba kaptam apukám legjobb barátjától, egy írótól. "Tudom, hogy soha nem fogom megírni - mondta -, de odaadom az ötletet, csinálj vele, amit akarsz". És elmesélte, hogy van egy rémes kisfiú, teljesen kirekesztődik a többiek közül, de egyszer csak jön egy picike kis oroszlán, aki mellé szegődik. Ennyi volt az egész, de nekem azonnal elindultak a gondolataim: hogy az oroszlán kicsi és piros legyen, a kisfiúnak pedig legyen egy álma, hogy helikopterpilóta akar lenni. E köré kerekedett aztán a történet.

- Kell tanulság egy mesébe?

- Arra az egyre vigyázok, hogy ne legyen tanulságos, amit írok. Nem szeretem a tanulságos meséket. Előfordulhat, hogy egyik-másik mesémből leszűrhető valami "tanulság", de ez nem szándékos. Semmiféle pedagógiai szándék nem vezet. Nagy meglepetésként ért az Annipanni, mesélj nekem megjelenése után, hogy olyan visszajelzéseket kaptam: a gyerekek megkérdezték az anyukáikat, miben segíthetnének. Ez megható.

- Richly Zsolt animációs filmrendező alkotótársa volt, a Kockásfülű nyúl-sorozaton dolgoztak együtt. Legutóbb pedig a Vivandra kiadó gondozásában megjelent, A kékpöttyös elefánt című képregényes kötetéhez írt szöveget. Mit jelentett ez a szoros alkotói együttműködés és barátság az ön művészi pályafutásában?

- Életem nagy álmát segített megvalósítani, és ez a rajzfilm. Zsoltban olyan rokonlelket találtam, aki ezt a gyerekvilágot csodálatosan meg tudta rajzolni, meg tudta rendezni. Az élet nagy kegyetlensége, hogy nem folytathattuk. Mivel nincs benne szöveg, kedves és cselekménydús, világsikernek indult. De úgy alakult az élet, hogy a Pannónia Filmstúdió nem látott benne több lehetőséget. Jóval később újra akartuk indítani, ezért meg is írtam újabb 13 epizód forgatókönyvét, de nem találtunk a folytatáshoz megrendelőt. Sajnáljuk, mert mind a ketten öregebbek vagyunk, és már nincs meg bennünk az egykori korlátlan munkabírás. Ha megjelenne egy csodálatos nagybácsi, már akkor sem biztos, hogy belefognánk. Úgy látszik, ennek ez a sorsa. Van egy gyönyörű latin mondás: "habent sua fata libelli", a könyveknek megvan a maguk sorsa. Vonatkozhatna a Laci és az oroszlánra, hogy milyen érdekes története van ennek a könyvnek, de ugyanígy a Kockásfülű-sorozatnak is megvan a maga sorsa. Nagy sikernek indult, és utána tulajdonképpen a szűklátókörűség akadályozta meg, hogy ebből is olyan hosszú sikerszéria legyen, mint például a Kisvakondból.

- Emlékszik kedvenc gyerekkori olvasmányára?

- Amit nagyon sokat forgattam, az Az én újságomnak egy talán 1905-ös kiadása. Lapokra esett szét, de csodálatos tudatossággal megszerkesztett világgal, igazi gyerekújsággal találkoztam benne. Volt abban vers, barkácsolás, rejtvény, mese és folyatólagos regény. A kilencszázas évek elején nagyon felfutott az újság-előfizetés. A kiadók arra gondoltak: mi lenne, ha a felnőtteknek szóló újságba beletennének egy kis mellékletet a gyerekeknek is. Ennek aztán óriási sikere lett. Nem volt színes, tehát rém olcsó volt. Még egy ívet nyomtak, és a gyerekek is megkaphatták a maguk újságját. Manapság egy gyerekfolyóiratot egész másképp képzelünk el: fényes papíron, rengeteg színnel.

- Fontosnak tartja, hogy a gyerekkönyvekben egyszerűek legyenek a rajzok?

- Ezen örökké lehet vitatkozni, mindig vannak hívei annak, hogy a gyerekeknek gyönyörű rajzokat kell készíteni, részletgazdag, tökéletes alkotásokat, hogy nézegessék, hogy fejlődjenek. Megint másik társaság - én vagyok a másik társaság - azt mondja, hogy a gyerekeknek sokszor a jelek is elégségesek, mert olyan érzékeny a belső látásuk, hogy nem szükséges kicikornyázni, pontosan tudják, hogy miről van szól. De hangsúlyozom: a két véleményt nem kell szembeállítani, nem zárják ki egymást.

Marék Veronika: Laci és az oroszlán
Marék Veronika: Laci és az oroszlán

- A Millenárison a Kolibri Színház előadásában láthatják a látogatók a Kippkopp és Tipptopp című előadást. Egy másik darabja, a Kippkopp gyerekei is megy a színházban. Mi a véleménye az előadásokról?

- Mind a kettő szuper jó. Nem azért, mert az én meséim, hanem azért, mert annyira jók a színészek, és olyan zseniális a rendezés. Az embernek tényleg eláll a lélegzete, olyan varázslatot csinálnak a színpadon. Boldog vagyok, hogy játsszák ezeket, mert a rajzfilm mellett a színház is nagy szerelmem.

- Gondolkodik további színházi darabokon, esetleg bábszínházon, hiszen a hatvanas években bábszínházban kezdte a pályafutását?

- Az embernek lassan korlátot szab a kora, nem biztos, hogy mindenre lesz még időm. Ha lesz rá ötlet vagy felkérés, akkor nem zárom ki, de az ember egyre nehezebben dolgozik. Ez az öregség, na!

- Min dolgozik, mit szeretne még feltétlen megcsinálni?

- Most tényleg úgy vagyok vele, hogy essünk túl a Marék Veronika-napon, és utána jól pihenjem ki magam. Aztán ráérek terveket kovácsolni. Mindenesetre egy Kippkopp-könyv már majdnem készen áll, az ötletek megszülettek, csak meg kell rajzolni. Ezen kívül egy irtó aranyos könyvet készítek, amelynek az a címe, hogy Játszol velem?.

- Olyan, mint egy foglalkoztató könyv?

- Igen, csoportos meg egyéni játékok szerepelnének benne. Kezembe került például egy csodálatos anyag, amelyen keresztül a magyar népi hímzéseket mutatom be a gyerekeknek, de úgy, hogy a mintákat ki tudják színezni, tovább tudják rajzolni. Olyan játékokra gondolok, amelyek mulatságosak, mert nem megszokott foglalatosságok.

- Ki a legszigorúbb kritikusa?

- Sajnos, én eléggé öntörvényűen dolgozom, de elfogadom a kritikát, ha jónak látom. Mikor a fiaim kisebbek voltak, odaadtam nekik, hogy olvassák el a könyveimet, és akkor azért rajtuk le lehetett mérni a hatásukat. Előfordult, hogy meg is változtattam valamit, mert nem tetszett nekik. De azóta felnőttek, mindketten fotósok lettek, már távol kerültek ettől a mesevilágtól. Van saját, önálló világuk.