Előd

Játék a Csintekerintővel

2011.12.07. 19:05

Programkereső

Régóta várt, gyermekeknek, családoknak szóló albummal jelentkezik Bognár Szilvia és zenekara. Játsszon a Fidelióval, és legyen öné a Csintekerintő című lemez!

A november 12-én a Millenáris Fogadóban bemutatott Csintekerintő az énekesnő közel egy éve országszerte nagy sikert arató gyerekműsorának esszenciája. „Ez az első alkalom, hogy úgy veszünk fel egy lemezanyagot, hogy előtte a dalokkal közel egy évig koncerteztünk. Így bőven volt rá idő és mód, hogy az elmúlt időszak munkája, tapasztalatai szívmelengetően kedves albummá formálják azokat. Tavaly december óta több új szerzemény született, másokat lerövidítettünk és kiegészítettünk interaktív részekkel, miközben számos régebbi, nem kifejezetten e műsorhoz íródott szám kihullott a rostán" - mondja a CD-ről Bognár Szilvia, aki maga is gyarkoló szülő.

Csintekerintő
Csintekerintő

Az igényesen kivitelezett kiadványban a hagyományos CD - melyen Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Hajnal Anna és Nagy László megzenésített versei is felcsendülnek -  mellett mini korong és leporelló-szerű játékos füzet is található. Előbbin azok a mondókák, versek, játékok, beszélgetések kaptak helyet, amelyek általában szerves részét képezik az élő, interaktív koncerteknek, de az album zenei szövetét óhatatlanul megszakítanák, utóbbiba pedig a gyerekeknek szóló játékos feladványok kerültek. Az évszakok változására épülő Csintekerintő zeneiségében, szövegeiben és általános mondanivalójában annak a kulturális hagyománynak a közvetítője, melyet az egykori paraszti társadalom hagyományozott ránk. Az alábbi kérdésre december 19-ig a helyes választ megjelölő olvasóink közül hárman örülhetnek a Csintekerintő című lemeznek:

Mi az a Csintekerintő?