Katalin

Kolozsi Angéla: "Egy csomó mesével még a mai napig adós vagyok"

2012.03.02. 11:00

Programkereső

Azt mondja, kapitány nem lenne, de mint első- vagy másodtisztre, számíthat rá a hajó. Az ESZME Fesztivál közönsége Kolozsi Angélával a Repülési lecke kezdőknek című előadáson színészként találkozhat, míg a Hepp Trupp Bódog és Szomorilláját íróként és rendezőként is jegyzi. Előbbi produkciót két éve játssza, az utóbbi premierje alig néhány hónapja volt.

- A Repülési leckét a tavalyi ESZME Fesztiválon gyerekeknek és felnőtteknek is játszottátok Ujvári Jankával, idén viszont csak az esti műsorsávban szerepel. Mennyiben más belülről az előadás, ha nem ovisok vagy iskolások ülnek a nézőtéren, hanem homogén nagykorú közönség?

- Felnőtteknek másképp játszik az ember, már csak azért is, mert ők csöndben, illedelmesen nézik végig az előadást - ami gyerekközönségnél elég ritka. Ha a picik szokatlanul sokat nyüzsögnek, akkor tudjuk, hogy egy kicsit "tolni" kell az előadást. Unni, különben, a legkisebbek, a négyévesek sem szokták. A Vaskakas-bérlet alatt még tartottunk attól, hogy az idegen nyelvű szöveg elbizonytalanítja majd őket, ezért kaptak néhány mondatot előadások előtt az emberek és az állatok kommunikációjáról, de aztán világossá vált, hogy az előadás e nélkül is működik, nem kell bevezetni. Az is különbség, hogy a gyerekeket a nagyon kemény kezdő hatás, a sirálymama halála rázza meg. Pedagógusok és szülők visszajelzéseiből tudjuk, hogy erről velük utána beszélgetni kell. Ezt a tragikus felütést Tengely Gábor rendező humorral ellenpontozta: a macska először fel sem fogja a sirálymama halálát, vicces, rajzfilmekből ismert módszerekkel próbálja újraéleszteni a madarat. A felfogott tragédiáról aztán a játék emelkedő tétje (a kis sirály felnevelésének felelőssége) lendíti tovább a piciket. Ezzel szemben a felnőttek az előadás végén szipognak: számukra katartikus az, ami a gyerekeknek happy end.

Kolozsi Angéla
Kolozsi Angéla

- Változott az előadás az elmúlt két évben?

- Azt gondolom, nem. Szerencsénk volt, mert hosszabb sorozatokat tudtunk belőle játszani, ettől nagyon szépen összeért. Aztán a felújító próbák alatt Gábor nem fogalmazta újra az előadást, inkább színészileg pontosított helyzeteket. Nem könnyű játék, mert folyamatosan ide-oda váltunk báb- és élőszínház között - de épp ezért szeretjük játszani Jankával.

- A Burattináta névre hallgató blogodon (burattinata.blogspot.com) úgy mutatkozol be, hogy "nem író és nem dramaturg. Náluknál sokkal bátrabb, arcátlan lény - végzettségét tekintve: bábszínész." Ezzel szemben nemcsak látni lehet téged majd a Stúdió K-ban, hanem meg is lehet nézni egy darabodat, amit te rendeztél.

- Hát ez az! Hogy nem vagyok se igazi író, se igazi rendező! Minél többször belecsúszom ezekbe a szerepekbe, annál jobban érzem. Én hobbiból és örömből írok, rendezni pedig, nem is tudom, miért rendezek: nem érzem magam hozzá elég sokoldalúnak. Alapvetően végrehajtó alkatnak tartom magam, akiben időnként felhorgad az alkotási vágy, és akkor írhatnékja támad, de minél több Gimesi Dórit és Veres Andrist olvas, annál inkább érzi, hogy nem kellene ezt erőltetnie. Ezért gondolom, hogy rossz értelemben vagyok bátor és merész, mert a képzetlenségem ellenére sem hagyok föl vele. Mesét írni egyébként azért kezdtem el, mert ez alkotói tréningnek, fantáziafejlesztőnek remek. Az egyik nyáron fogtam néhány borítékot, kettőt megtöltöttem karakterekkel, egy harmadikat és egy negyediket jó és rossz tulajdonságokkal, időről időre húztam belőlük, és nekiálltam meséket faragni. Majd feldobtam a Burattináta-drukkereknek, hogy lehet rendelni is, és ez elég népszerű lett, annyira, hogy egy csomó mesével még a mai napig adós vagyok... 

- A Bódog és Szomorilla viszont elkészült. Hogyan?

- A debreceni Hepp Trupp, azaz Nagy Viktória Éva és Schneider Jankó kitalálták, hogy - ha már úgyis a Vojtina Bábszínház Hamupipőkéjében próbálok együtt Vikivel -, használjuk ki azt az időt, amíg a Hamupipőke-bérlet fut, és állítsunk színpadra egy burattinátát. Azt tudtuk, hogy van egy férfi és egy női színészünk. A címet én találtam ki, az alapkaraktereket a Hepptől kaptam - gyakorlatilag úgy indult az egész, mint egy meserendelés. Egy ponton annyira feldúsult a történet, hogy úgy éreztük, ebben legalább három előadásra való van. És a végeredményben is maradtak elvarratlan, illetve tovább szőhető szálak, tehát még az is lehet, hogy folytatódik a munka, mert nagyon jót dolgoztunk együtt. Elképesztően jó játékosok mindketten, akik tűpontosan, rendezőaggyal gondolkodnak. Nekem tulajdonképpen semmi mást nem kellett csinálnom, mint lemenni egy halványan fölvázolt mesével, amit végigbeszéltünk, megírtam, aztán többször átvariáltunk, végül elkezdtük a jeleneteket felpakolni. Több voltam, mint külső szem, de kevesebb, mint egy rendező - különben mindig ezt érzem, ha gondolkodó színészekkel dolgozom együtt. Műhelymunka volt ez a javából - én erre vagyok igazán alkalmas: hogy játékmester, katalizátor legyek.

- Amikor nem vagy otthon, mi történik a Tintalovakkal?

- Az élet nem áll meg nélkülem! (Nevet.) Van egy Törőcsik Eszterünk, aki a Bollár Kótyag...-ot és a Zsiga föstő...-t is játssza, a Tintaló Cirkuszba pedig ugyanúgy be tud állni, mint Sisak Péter. Aztán vannak más, nem kimondottan színházi produkciói is a társulásnak, mint a Circus Mechanicus -ezek Sipos Katitól és Sisak Petitől folyamatos munkát igényelnek. Emellett ők is dolgoznak nem egy bábszínháznak: terveznek, kiviteleznek. Most így, szerteszét vagyunk egyben. Petivel november óta nem voltunk hosszabban otthon: hol Szombathelyen, hol Győrben, hol Kaposváron mentek az előadásaink bérletben.