Katalin

A DJ, a mesekonyha és a színes szőnyeg

2012.03.22. 07:45

Programkereső

Március 31-én ismét Magyar Mese Ünnepe a Millenárison, Bátky András meseíró és csapata hagyományteremtő akciója nyomán most második alkalommal várják a szülőket, családokat, gyerekeket a fellépő zenészek, költők, rajzfilmesek. A történetek immár nemcsak virtuálisan, és nemcsak elalvás előtt, hanem konkrét délutáni napfénynél is átélhetőek lesznek.

- Tavaly rendezték meg először a Magyar Mese Ünnepét. A Millenáris Fogadót óriási gyerekszobává változtatták, idén mesekonyha is lesz brióssal, „kakaókoncerttel".

- Alapvető különbség az idei programnál, hogy a mese mellé meghatározó témaként beemeltük a zenét. Az elmúlt egy évben a fellépéseim kapcsán azt tapasztaltam, sokkal teljesebb élményt kapnak a velem játszó gyerekek, ha egy zenész vagy énekesnő is részt vesz a meserögtönzésben. Ezért lett a zene a mese párja az idei ünnepen.

2. Mese Ünnepe
2. Mese Ünnepe

 - Az író-olvasó találkozókon sokszor humoros, szórakoztató műveket olvasnak fel az írók, hogy színes és speciális „felolvasó színházzá" válhassanak ezek az alkalmak.  Milyen a mesemondó egy ilyen találkozón? Mint egy jó DJ, figyeli a közönség hangulatát?

 - Ha nem is lemezlovasként, de íróként sokszor vagyok színpadon, és a nézők közül jelentkező gyerekekkel kitalálunk meséket. Egy ilyen helyzetben a zenészvendégekkel közösen alkotunk, improvizálunk. Most épp Sárik Péter zongoraművésszel, Szirtes Edina Mókus és Bognár Szilvia énekesnőkkel, Dés András, Frey György, Berdisz Tamás zenészekkel. Ez az alkalom izgalmas premiert tartogat, mert Falusi Mariann énekesnővel először lépek színpadra, ahol elhangzik majd két, erre az alkalomra írt dal is.

 - Tavaly megismerhették Önt mint a Pipogya medve apukáját, találkozhattak Bogyó és Babóca anyukájával. Vajon egy ilyen találkozó mit jelent a gyerekeknek és magának az írónak?

 - Az eredeti szándék az volt, hogy az olvasók élő embereket társíthassanak kedvenc könyveikhez. Természetesen ez az íróknak is lehetőség arra, hogy közvetlen élményeket, véleményeket szerezzenek be a közönségtől. Múlt évben házigazdaként helyben találtunk ki sztorikat, kalandokat a színpadon, élőben rajzolt festményekkel, képekkel és vicces dalokkal szórakoztattuk a gyerekeket.

Bátky András
Bátky András

 - Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy a Magyar Mese ünnepe a hagyományos író-olvasó találkozókat kívánja újraértelmezni, meghittebbé tenni.

 - A tavalyi rendezvény szervezése, lebonyolítása komoly erőfeszítést igényelt, ezért azon igyekezetemben, hogy minden tökéletesen sikerüljön, leginkább csak érzéseket, hangulatokat tudtam akkor megőrizni: óvodások és iskolások színes csúszó-mászó szőnyegeken, lelkes anyukák és apukák mesekönyvekkel, versfilmek vetítése a MOMÉ-s Anime Program hallgatóinak segítségével.

 - Mennyire aktívak a szülők egy ilyen eseményen?

 - Sokféle program között válogathatnak a látogatók, ezek majd mindegyike engedi, sőt, elvárja az interaktivitást, a részvételt. Szülőket, felnőtt kísérőket ritkán lehet bevonni a meserögtönzésbe, de a gyerekeknek könnyű játék ez, még akkor is, ha közben komolyan beleélik magukat az általuk választott szerepbe. A felnőtteknek ez az átlényegülés nehezebben megy, kevesen mernek rá vállalkozni. A tavalyi ünnep legnagyobb eredménye az volt, hogy egyetlen szomorú, vagy unatkozó gyereket sem láttam.

 - Milyen és mekkora lehetőség ez a rendezvény a fiatal és tehetséges előadóknak a bemutatkozásra? A múlt évben félszáz meseírót és illusztrátort hívtak a Millenárisra.

 - Lehetőséget biztosítunk minden kiadónak, írónak, illusztrátornak, hogy megmutathassa, mit tud, de nem szervezzük idén ezt olyan szigorú rendbe, mint tavaly. A mostani ünnep kötetlenebb lesz ilyen szempontból, önjáróbbá szeretnénk tenni a szerzők bemutatkozását. Ugyanakkor szeretnénk, ha minden szerző hozna magával egyet-egyet műveiből, és ezeket kisorsolhatnánk a nézők között. A mese egyik legfontosabb értéke, hogy összeköt különböző korosztályokat. Igaz, a szülők döntenek a könyvesboltban, de talán egy ilyen nap után eszükbe jut majd a választáskor, milyen mesék hallatán látták gyerekeik arcán azt a bizonyos mesebeli vágyakozást...