Olivér

Pálfi Kata: "Legyen az emberben merészség"

2012.03.24. 07:15

Programkereső

A Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Manna Egyesület közös produkciója a báb- és élőszínházi elemeket egyaránt használó zenés kaland, a Borka Mumusföldön. Bár a darabot egy elsőműves szerző írta, számára azonban egyáltalán nem ismeretlen a színpad: Pálfi Katáról van szó, aki az előadásban Borka szerepét is játssza.

- Van egy nyolc hónapos kisfiad, a darab főszereplője pedig egy kislány. Az ember azt gondolná, fiús anyuka fiús darabot ír.

- Amikor elkezdtem írni a Borkát, még a pocakomban volt Domos, és valljuk be, egy újszülöttel se történik túl sok olyan, ami köré történetet lehetne kerekíteni, így lett lány a hős. Mert a lányokat meg ismerem.

Borka Mumusföldön
Borka Mumusföldön

- Hasonlít rád Borka?

- Részben persze, hiszen én fogom játszani. De hétévesen nem voltam annyira rossz gyerek, mint ő. A családi hagyomány szerint én egy tündéri, édes, kislány voltam, hosszú hajjal természetesen, velem szemben viszont a nővérem nagy csínytevőnek számított. Aztán a kamaszkorra megfordult a helyzet, szóval beosztottuk egymás közt. (Nevet.)

- Színészként volt tapasztalatod abban, hogy milyen szöveg illik a szájra. Ezt azért nyilván tudtad hasznosítani írás közben.

- Az írás nekem jóval korábban jött, mint a színészet. Az első „darabomat", egy science fictiont tízévesen írtam, és be is mutattuk az osztálytársaimmal Tatán, a Fazekas Általános Iskola tornatermében. Én játszottam a főszerepet, egy férfit... Aztán a következő évben egy francia krimit írtam, azt is bemutattuk, de abban már nem játszottam, csak rendeztem. Rengeteg irományom van, egyfelvonásosok, novellák, egy filmforgatókönyv, egy regény regények, van, amelyiket még az ELTE-n kezdtem el, van, ami a Színművészetin készült. Ezek közül sok csak kezdemény, be nem fejezett írás, mert csak addig foglalkozom velük, ameddig érdekelnek. Utána félreteszem, eltelik két-három-négy év, újra előveszem, alakítgatom, szóval lassan formálódnak. A Borka... az első olyan művem, ami elkészült, úgyhogy van benne némi határidőkényszer és némi szerencse is, hogy valamit befejeztem. (Nevet.) Az biztos, hogy a tizenegynéhány színházban eltöltött év, az, hogy drámai dialógokat mondtam, használt, mert tudom, mi működik egy színpadon, és nem akarok mindent kimondani. Bár mesedarabot csak kettőt játszottam ezért arra hagyatkozhattam, hogy a bennem levő gyereknek mi tetszene.

 - Két bábszínészhallgatóval, Fehér Dániellel és Ivanics Tamással játsszátok az előadást, a rendező, Fige Attila is bábrendező szakos. Az elejétől tudtad, hol lesznek a színpadon bábok, mire használjátok őket?

- Az, hogy Borka élő színész lesz, hogy én játszom, azt tudtuk, és az is biztos volt, hogy a többi szereplőre bábokat használunk. De nem írtam a darabot másképp, ugyanúgy tekintettem őket, mint egy bármilyen más karaktert, talán annyi a különbség, hogy a bábok olyan dolgokra is képesek, amire élő színészek nem. Az egyik bábunk például kőnek álcázza magát, aztán átváltozik katicabogárrá, ami egy színésznél jóval nehezebben menne. Vagy fel tud repülni könnyedén a Holdba, és elkezdhet falatozni belőle. Ilyen szempontból könnyebb volt a helyzetem, mert elengedhettem a fantáziámat, de attól, hogy bábot használunk, a személyiséget, a jellemeket nem felejtettük el.

- Mennyit változott a történet a kezdetekhez képest?

- Sokat, leginkább annak köszönhetően, hogy sokat egyeztettünk a fiúkkal, illetve mellettük Miareczky Edit tervezővel. Mindenki mondott valamit, hogy neki mi hiányzik, jöttek új ötletek, felmerültek kérdések. Az első változat egy kalandtörténet volt: egy kislány a saját elhatározásából átmegy Mumusföldre, hogy megkérje a mumusokat, ne ijesztgessék őt és a kisöccsét, aki félelmében sokat sír, és el kell jutnia a mumusok főnökéhez, hogy ezt megbeszéljék. Ehhez képest a mese végső változatában a mumusok elviszik Borkát, mert nagyon rossz kislány, és azért kell végigjárnia a stációkat, hogy hazajuthasson, különben ottragad, és belőle is mumus lesz. Nekem ez a történet sokkal izgalmasabb, és jobban is tetszik, mert meg kell szabadulnia a rossz tulajdonságaitól, harcolnia kell az idő, maga és a mumusok ellen, ebben van cél, küzdelem, több a pedagógiai célzat. Nevezhetjük akár fejlődésdrámának is.

Borka Mumusföldön
Borka Mumusföldön

- Színészként milyen nehézségekkel találtad-találod magad szembe a próbák folyamán?

Soha nem dolgoztam bábos előadásban, soha nem álltam hatvan percen keresztül egyedül színpadon, és ez elképesztően fárasztó. Ha a rendező azt mondja a színésznek, hogy ülj le szégyenkezve egy székre a bal sarokba, akkor leül az ember szégyenkezve egy székre a bal sarokba. A bábnál viszont órákba telik, míg úgy fordul a fej, úgy mozdul a térd, és összehangolódik a többi, egyébként élettelen végtag, és akkor még a hangját nem is kezdtük el keresgélni. Sokkal nehezebb a bábszínészeknek: ha rosszul mozgatnak, vége a varázslatnak.

-Te türelmetlenebb vagy?

- Attól, hogy gyakran meg kell állnunk, hogy kicentizzük a mozgásokat a bábbal, nem válok türelmetlenné, mert alázatos színésznek tartom magam. Inkább úgy fogalmaznék, színészileg tanulságos ez a munka. Közel sem tartok ott bábos gondolkodásban, ahol a fiúk, és teljes egészében rájuk hagyatkozom, de talán kezdek arra ráérezni, hogy itt jóval fontosabb szerepet kap a ritmus, úgy, mint egy vígjátékban, ahol takkra kiszámított minden. A bábszínház olyan, mintha Feydeau-t próbálna az ember: másodpercekért kell küzdeni. Az is feladat, hogy az élőszínházi játékot kitaláljuk, mert egy stilizált szereplő, a báb mellett nem lehet hiperrealistán működni, létezni. Kőkeményen dolgozni kell azon, hogyan lépek érzelmileg kapcsolatba egy bábbal, hogyan alakul ki köztünk valami. Vékony az a mezsgye, amit a játékstílusban meg kell találnunk, hogy gyerekeknek szóljon, szórakoztató legyen, de semmiképp sem bugyuta, mellette megéljen a bábok világa, de mégse legyen túlzás.

- Egy színésznő, aki látható, és két bábos, akik láthatatlanul, feketébe öltözve mozgatják a bábokat, a teszik mindezt nagyszínpadi, színes, szélesvásznú produkcióban. A kis stáb és a nagy látvány ezek szerint nem zárják ki egymást.

- Egyáltalán nem, mert a szélesvásznúság nem a hatalmas fix díszletelemek függvénye. Van egy olyan anyagunk, aminek csodálatos az esése, könnyedén fújja a szél, lehet belőle folyó vagy sátor, ugyanakkor kis helyen is elfér. Hat éves kor fölöttieknek ajánljuk az előadást, mert a történet, a nyelvi megformáltság az ovisoknak talán kevésbé élvezhető. Egyáltalán nem félelmetes a Borka..., nem arra törekszünk, hogy elsírják magukat a gyerekek, hanem azt szeretnénk, hogy egy nem szokványos Mumusföldet ismerjenek meg.

- Izgulsz, hogy sikerül-e?

Őszintén szólva kiráz a hideg, hogy a nevem a színlapon szerzőként is látom! Néha elkap a kétségbeesés: vajon tetszik-e, vajon viccesnek tartják-e azt, amit annak szántam, vajon elég érdekes-e a történet? Lehet, hogy álnéven kellett volna írnom, úgy megúsznám a megmérettetést, de 37 évesen muszáj, hogy legyen az emberben annyi merészség, hogy végre valamit kiadjon a keze közül! (Nevet.)