Ilona

Zsolnay családi negyed

2012.05.03. 16:51

Programkereső

Bábszínház, játszóterek, kosárlabdapálya, planetárium, interaktív varázstér – megannyi helyszín a Zsolnay negyedben, ahol a családok kellemesen és tartalmasan tölthetik el az időt. BESZÁMOLÓ 3. RÉSZ

Míg a szülők - saját gyerekkorukat visszaidézendő - egy pohár gyöngyöző szörp és egy finom rétes megnyugtató társaságában töltik az bábszínházi teraszon, a csemeték mászhatnak, hintázhatnak, csúszdázhatnak, játszhatnak a babaházban, s tehetik mindezt tökéletes látótávolságban. De ha lepottyannának valamelyik eszközről, akkor sincs gond, mert biztonságos a burkolat. A szörp-rétes-játszóterezés után vagy előtt pedig semmiképp ne mulasszák el az idén ötvenéves Bóbita Bábszínház valamelyik előadását. Például a frissen bemutatott Péter és a farkast.

Kuthy Ágnes rendezése - dramaturg: Kolozsi Angéla, tervező: Mátravölgyi Ákos - személyes ihletettségű: "Édesanyám már kisbaba koromban sokszor feltette Péter és a farkas meséjét hanglemezen. A lemezt egyre többször és többször kértem, hogy feltegye. Szép lassan felismertem, hogy a fuvola a kismadár, a klarinét a macska, az oboa a kiskacsa és a fagott a nagypapa hangszere. Később a dallamokból már következtetni tudtam, hogy a zene vidám, táncos, indulós, bánatos vagy éppen szomorú. Szerettem ezt a lemezt, a zene megszeretése sokkal könnyebben ment, mert egy mesébe ágyazva hangzott el. Nemrég újra elővettem ezt a lemezt és most már az én kisbabám hallgatja..." Ez az intim viszony tökéletesen átérződik az előadáson.

Péter és a farkas - Bóbita Bábszínház
Péter és a farkas - Bóbita Bábszínház

Egy vízszintes vonal, két vízszintes vonal, három vízszintes vonal, négy vízszintes vonal, öt vízszintes vonal - kész is a kotta, ami könnyedén átalakul húrokká, cicabajusszá, farkaskarmolássá, ha meg rápottyannak a kottafejek, mindjárt villanypóznán üldögélő madárkákat látunk. Könnyedén történik a színpad szélességében-magasságában kifeszített fehér vásznon minden átalakulás-átlényegülés, és pontosan abban a pillanatban, amikor a felnőtt néző elkezdene azon gondolkodni, hogy vajon ebben még mennyi van (mert már nem sokat érez benne), tökéletesen kiszámított ritmusban meglátjuk a színpadot. Az üres fekete teret, amelyet zenészsziluettek töltenek ki. A görgőkre szerelt, gyors helyváltoztatásra képes felületek fehérek, tehát vetítésre, árnyjátékra is alkalmasak, de használhatók bármilyen helyszín - görkori- vagy gördeszkapálya, ház, erdő - jelzésére is. A diakronitásában komornak ható teret tökéletesen oldják Mátravölgyi Ákos színes bábjai, amik néhány geggel egyetemben a szovjet, lengyel, csehszlovák, NDK-s rajzfilmek "boldog békeidejének" hangulatát idézik. A lehető legegyszerűbben fogalmazva: cukin retrósak. A halált oldja a dramaturgia és a rendezés - a cica újjáéleszti a madarat, az éhezéssel megbüntetett farkas kifogyja a kötelet, és elmenekül, a megevett kiskacsa pedig visszatér -; a pontos hang- és karakterazonosításban segíti a háromévesek célközönségét az illusztratív megjelenítés, a rendező által említett, vissza-visszatérő hangszer-szereplő megerősítés, miközben nincs a prokofjevi történetre és zenére ráerőszakolva semmi - ne felejtsük el, hogy a felvételen a lokálpatriotizmus jegyében a Pannon Filharmonikusok játszanak -, a gyerekek meg önkéntelenül bevezetődnek a muzsika világába.

A Zsolnay Kulturális Negyed aktuális programfüzetét átlapozva feltűnik, hogy mennyi családi program van itt, a Bóbitában és az egyéb kultúrházi terekben, illetve a szomszédos Kodály Központban: színházi előadások, bábkészítő foglalkozások, Csigaház és Bab(zs)ák koncertek, táncházak, a Zsolnay Fesztiválon fellépett a Kolompos és a Kaláka, de a tudomány iránt érdeklődő gyerkőcökről sem feledkeznek meg.

A planetáriumot frissen, a fesztivál alatt avatták fel. Valószínűleg kevesen tudtuk, de Pécsett 1975 óta üzemelt csillagda, ami akkoriban is különleges volt a maga nemében: az országban elsőként fogadta a látogatókat a korában modernnek számító optikai berendezés. Az új, Egyesült Államokból érkezett digitális vetítőgép pedig szintén egyedülálló, és nemcsak Magyarországon, de Európában is. A nyolc méter átmérőjű kupola alatt egyszerre negyvenöten hallgathatják meg az előadásokat vagy nézhetik meg az ismeretterjesztő filmeket.

Mi is úgy éreztük magunkat, mint ha feküdnénk a fűben, és fejünk fölött elvonulna a nappali égbolt, átélnénk a szürkület fázisait, majd ránk köszöntene a csillagokkal teli meleg nyári éjszaka - remélhetőleg a légkondi csak elfelejtődött bekapcsolódni -, s aztán a hajnal. Sőt térben is utaztunk: föl az Északi-, majd le a Déli-sarkra, s onnan néztünk szerteszét az égen, aztán láthattuk, mi van az Egyenlítő fölött. Láttuk a Földet a Holdról és a Holdat a Földről, ott lehettünk keringő kisbolygók közt, belementünk a Szaturnuszba, és olyan csillagokat és csillagképeket is megismertünk, amelyek a fényszennyezett városokból nem észlelhetőek. Sötétedés után lett volna alkalmunk arra, hogy élőben, távcsővel fürkésszük az égboltot, de annyi érdeklődő kiskorú állt sorban a szerkezet előtt, hogy nem győztük kivárni sorunkat.

Az interaktív varázstér egy mini csodák palotája, ahol a fizika fura törvényeire kaphatunk magyarázatot, és ahol még a természettudomány iránt a legkevésbé elkötelezett kölök is játszva tanulja meg azt például, hogyan terjed a hang, mi a Bermuda-háromszög rejtélye. Egyetlen probléma van a varázstárral: kicsi. Egy nagyobb helyen, szellősebb elosztással nem éreznénk zsúfoltnak, és minden játékhoz lenne megfelelő tér. Bár lehet, hogy ez csak bizonyos magasság fölött okoz gondot...