Jácint

Szavazzon a Rozsda lovag-kisfilmek közönségdíjára!

2012.05.16. 08:10

Programkereső

A Gemini Gyerekkönyv Kiadó és a Fidelio kulturális programmagazin a Rozsda lovag című gyermekkönyv sorozat színpadi változatának bemutatására versenyt hirdetett meg a 2011/2012-es tanévre.

Első alkalommal került sor idén a Rozsda lovag Iskolai Előadások Országos Szemléjére Magyarországon. A verseny célja az volt, hogy diákok, tanárok, szülők számára elérhetővé és megvalósíthatóvá váljon egy felejthetetlen közösségi élmény, a tehetségek számára pedig lehetőség adódjon arra, hogy megmutathassák eddig talán rejtett képességeiket, tudásukat. A versenyen részt vehetett minden hazai és határon túli általános iskolai közösség.

Német nyelvterületen a Rozsda lovag-musicalek iskolai előadásainak nagy hagyománya van, hiszen a sorozat eredetileg pontosan abból a célból készült, hogy az iskolás korosztály számára lehetőséget teremtsen arra, hogy játékosan ismerkedhessen a zenei világ sokszínűségével. A versenyben résztvevő közösségek a Rozsda lovag című, gyerekeknek szóló zenés mese sorozat egy kiválasztott darabját vihették színre a kiadó szakmai támogatásával. A felhívásra több előadás is született országszerte, melyek versenyen kívül is bemutatásra kerültek, de a megmérettetésre csak a legbátrabbak vállalkoztak.

Rozsda lovag
Rozsda lovag

Nagy örömmel mutatjuk be olvasóinknak a versenyre benevezett előadásokat. Ahány produkció, annyi féle módon kerültek feldolgozásra a Rozsda lovag-sorozat kötetein alapuló musicalek. Egy azonban mindegyikben közös: a Rozsda lovag színpadra vitelével mese, zene, játék együtt segítette egy fantáziadús, közösségi produkció megszületését.

A három főből álló szakmai zsűri már értékelte a pályaműveket, de hadd maradjon egyelőre meglepetés, milyen döntés született. Most olvasóink véleményét kérjük, arra vagyunk kíváncsiak, Önök melyik előadást tartják érdemesnek a Fidelio-különdíjra. A szavazásban résztvevők között Rozsda lovag musicalkönyveket sorsolunk ki. Szavazni május 23. 12 óráig lehet.

Vári Szabó István Szakközépiskola Kaméleon Társulata, Kiskunhalas:

Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Debrecen:

MKKI Kossuth Lajos Általános és  Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskolája, Pitypang drámacsoport, Mezőtúr: