Vendel

Piros Orrok találkoznak

2012.06.19. 14:11

Programkereső

Idén Balatonszemesen rendezik meg a Piros Orr Bohócdoktorok nemzetközi találkozóját június 19. és 22. között.

Az esemény célja, hogy a tagországok képviselői nevettető-gyógyítói tapasztalatokat cseréljenek egymással, és képzéseken vegyenek részt. A június 19-én kezdődő szakmai programot bohócfelvonulás zárja június 22-én, amely dátum egyben Balatonszemes szezonnyitója is - közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég.

A felvonulást a Piros Orr Alapítvány szervezi a találkozóra érkező bohócdoktorok részvételével. A napot a balatonszemesi önkormányzat szervezésében koncertek és további szórakoztató programok fűszerezik. A nemzetközi szervezet 1996-os indulása óta a Piros Orr tagjai több mint 200 ezer gyermeket és idős embert derítettek jobb kedvre. A bohócdoktorok tevékenysége a nevetésre épít: zenés mutatványokkal, varázslatokkal, bűvésztrükkökkel és egyéb előadásokkal szórakoztatják a beteg gyerekeket. A közlemény szerint a nevetés olyan biológiai folyamatokat indít be az emberi szervezetben, amely egyrészt a fájdalomérzetet csökkenti, másrészt a mentális állapotot is javítja. A bohócdoktorok elsősorban beteg gyermekeket látogatnak, de fontos számukra az idősek otthonában végzett munka is. A magyarországi Piros Orr Alapítvány 1996-ban jött létre.