Gyöngyi

Kispajtások

2012.08.16. 08:03

Programkereső

Négyes átlag, elhivatottság, három hónapos tanfolyam és igen szigorú vizsga. Mindezek feltétlenül szükségesek ahhoz, hogy egy kiskamasz rendes gyermekvasutassá váljon. Míg a rendszerváltozás előtt dicsőség, manapság valódi kaland a Hűvösvölgyi Gyermekvasútnál dolgozni. A szülők hozzák-viszik a kispajtásokat, a fiatalok pedig lelkesek, és évről évre egyre többen jelentkeznek a kisvasutas képzésre.

Idén júniusig több mint kétszáz gyereket avattak gyermekvasutassá. Az utóbb időben ugrásszerűen megnőtt a képzésre jelentkező iskolások száma, most a Gyermekvasúton közel ötszáz gyerek teljesít szolgálatot, míg tíz évvel ezelőtt háromszázan öltötték fel az egyenruhát. A szocializmus megszűnésével az Úttörővasútból Gyermekvasút lett, eltűntek a régi rendszer relikviái, már nem köszön senki sem hangos "Előre!"-vel, a nyakkendő sem vörös, hanem kék. A dolog mégis ugyanaz: reggel héttől este hétig tartó elfoglaltság, jegykezelés, útbaigazítás, zászlólengetés és természetesen az állomás olajozott irányítása.

Gyermekvasutasok
Gyermekvasutasok

Tíz-tizennégy éves korú iskolások végezhetik el a tanfolyamokat, és a jelentkezők csak nagyon kevés, 5-6 százaléka morzsolódik le a négy hónap alatt. A kamaszok ugyanis szeretnek vasutasként tevékenykedni, hiszen ez a munka valódi felelősséggel jár, amit a mai iskolások csak ritkán élhetnek át. A jó magaviseletű és szorgalmas diákok tovább is képezhetik magukat, és ha minden jól megy, akár ifivezetők is lehetnek a nyolcadik osztály befejezése után. Sokan a pályán is maradnak - nem könnyű elszakadni a gyerekkori álomtól, a mozdonyvezető archetípustól.

És hogy mitől lett népszerű mostanában ez az utazási forma? "A válasz látszólag egyszerű" - mondja Váczi Viktor sajtófelelős. "Egyre többen utaznak a Gyermekvasúton és egyre többen járnak vissza hozzánk. Vonzó lett újra húsz kilométeres nosztalgia sebességgel végigrobogni Hűvösvölgyben. Örök retró hangulatban élünk, felnőtt egy generáció, amely számára a Gyermekvasút elsősorban egy különös utazási lehetőség, a szülők számára azonban ifjúságuk legszebb nyarát jelentheti újra kisvasúton robogni gyerekek között. De számos rendezvényt is szervezünk és nem csak az utaztatással foglalkozunk" - folytatja Váczi Viktor. "Van itt Mikulásvonat, gyermeknapi hétvége program, sőt, most augusztus 19-én éjszakai teljesítménytúra is lesz. Felnőttek, gyerekek egyaránt szeretik. A kicsiket egyébként is minden vonzza, ami a vasúttal kapcsolatos. Évente kétszer négyhónapos tanfolyamainkon a gyerekek elsajátíthatják a vasúti forgalom szervezését, megismerhetik a jelzéseket, a távközlő és biztosító berendezéseket is."

A pénztárral, jegyekkel, utazással kapcsolatos dolgokat is megtanulhatják, sőt turisztikai kiképzést is kapnak. Persze az elején, tíz éves korban mindenki jegyvizsgáló szeretne lenni: lyukasztani, pénzt átvenni, jegyet kiadni mindenképpen látványos és nagyszerű érzés. Az idősebbeket már a forgalmi szolgálat érdekli, a váltókezelő irányítása, a különféle forgalomszervezési feladatok, de a tárcsa felemelése, engedélyadás az induláshoz - ez mindenkinél az első helyen szerepel. Az egyenruha ráadásul tekintélyt kölcsönöz, viselőit megkülönbözteti a többiektől, a civilektől. A Gyermekvasút alapvető célja lényegében az, hogy gyerekek lehetőséget kapjanak arra, hogy felnőttes helyzetben kipróbálhassák magukat. Itt megtanulnak az emberekkel határozottan kommunikálni, megismerik a munkafegyelmet és megértik, mit jelent felelősnek lenni egymásért.