Olivér

Díjnyertes bábelőadás Csákányival

2012.11.30. 07:44

Programkereső

Gyerekeknek szóló előadást láthat a közönség a Thália Színházban: Csákányi Eszter Keresztanya című produkcióját, amelyben bábok segítségével szólaltat meg egy népmesét, december 2-től játsszák a Mikroszínpadon.

A Tündérkeresztanya című cigány népmese az alapja Csákányi Eszter gyerekeknek szóló monodrámájának, amelyet 2010-ben mutatott be közösen az Orlai Produkciós Iroda és az egri Harlekin Bábszínház - áll a szervezők közleményében. A Csató Kata rendezte Keresztanya bemutatásának évében elnyerte a legjobb gyerekelőadásnak járó díjat a Színházi Kritikusok Céhétől.

Most új helyszínen, a Mikroszínpadon (volt Mikroszkóp Színpad) találkozhat vele a közönség. Az erős atmoszférájú mese cselekménye szerint egy cigányasszonynak gyermeke születik, de szegénységük miatt nemhogy a faluból, de még a rokonságból sem akarja senki vállalni a keresztszülőség terhét. Végül egy ismeretlen tündér vállalja, de csak akkor, ha az anya lemond a gyermekéről, és a tündér faraghat embert a csecsemőből. A darabot a Tündérkeresztanya című cigány népmeséből Csató Kata ötlete alapján Veres András írta. "Ha megállunk egy pillanatra mindennapi rohanásunk közben, és végighallgatjuk a kacatok furcsa mesemondóját, elgondolkodhatunk bánaton és örömön, szegénységen és gazdagságon, életen és halálon" - áll a produkció ismertetőjében. Mint írják, az előadás sok szempontból különlegesség, egyrészt azért, mert Csákányi Eszter először szólaltat meg bábok segítségével egy népmesét, másrészt pedig azért, mert először vállal olyan gyerekeknek is szóló produkcióban szerepet, amelyben minden figurát ő szólaltat meg.