Jusztina

Takács Gábor: "Mindig nyitott kérdéseket teszünk fel"

2013.01.02. 07:30

Programkereső

Magyarország egyik legnagyobb és legismertebb színházi nevelési társulata, a Káva Kulturális Műhely mottója szerint azt kutatja, mit jelent embernek lenni a jelen társadalmában. A társulat szakmai vezetője, Takács Gábor munkatársaival együtt azt vallja, nincsenek előre megírt válaszok, de a kérdezés által résztvevőkké válhatunk.

- Tizenöt éves a Káva, és az évfordulót a társulat számára fontos változások is kísérik. Milyen események zajlanak körülöttetek mostanában?

- Az egyik legfontosabb változás, hogy januártól elköltözünk a Marczibányi térről a MU Színházba. 1994-től kezdve, amióta csak valamilyen formában létezik a Káva, mi mindig itt, a Marczibányi Téri Művelődési Központban dolgoztunk. Ez a nagy döntés már érlelődött két-három éve, nem hirtelen felindulásból történt, igaz, ebben némi szerepet játszottak a kerületben történt változások is. A Marczibányi Téri Központ intézménye, amit mi az évek során megszoktunk, ismertünk, átalakulóban van. Reményeink szerint visszajárunk majd ide játszani, de logikus lépésnek tűnik számunkra, hogy egy közművelődési intézményből egy független színházba költözzünk.

Takács Gábor
Takács Gábor

- Hogyan jött ez a szoros szakmai együttműködés a MU Színházzal?

- A Gubanc című színházi nevelési előadásunkat eddig is a MU Színházban játszottuk, és más projektekben is találkoztunk már Erős Balázzsal, a színház művészeti vezetőjével. Szerencsés együttállásnak mondható, hogy a szándékaink találkoztak az övével. Erős Balázs kifejezetten szeretett volna hosszútávon is velünk dolgozni, és így nekünk sem kellett senkit győzködnünk arról, hogy odaköltözhessünk. Balázs is lát egy olyan perspektívát, amiben a MU Színház és a Káva valószínűleg segíteni tudja egymást, hiszen elég sok szálon kötődünk egymáshoz. Fontos az a szakmai egyetértés is, amit a nézőkhöz való odafordulásról gondolunk. Emellett más, belső változások is történnek a társulatnál, például felülvizsgáljuk a működésünket, átalakítjuk bevételi szerkezetünket a tréningeket tartó kft-nk újbóli életre hívásával vagy épp a fenntartó szervezet közösségi alapú működése felé tett lépéseinkkel.

- Újbuda, ahova most mentek, ismerten nagy kerülete Budapestnek, tele iskolákkal. Őket mennyire ismeritek, és milyen terveitek vannak velük?

- Olyan szerződést kötünk a színházzal, amelyben az előadásainknak egy bizonyos százalékát kifejezetten XI. kerületi iskoláknak fogjuk játszani. Érdekes módon pont ebből a kerületből nem jártak eddig tömegével hozzánk az iskolák, így arra törekszünk, hogy számukra is fontossá tegyük azt, amit kínálunk. Tehát ez egyszerre jelent majd egy kiaknázatlan területet, ugyanakkor nehézséget is, mert egyáltalán nem biztos, hogy elsőre akkora örömmel veszik a megkeresésünket. De természetesen a nagy vágyunk az, hogy ott is annyira szeressenek minket, mint itt, a Marczibányin kiépített közönség, akik hónapokkal előre foglalják le az előadásainkra a helyet.

- Az új játszóhelyeteken megalapítjátok „A Résztvevő Színház"-át. Mit takar a résztvevő kifejezés, ami már korábban is kulcsfogalom volt nálatok?

- A fogalom utal egyrészt a célcsoportjainkra. A Káva tevékenysége radikálisan sosem fog elmozdulni a gyerek, illetve diák közönségtől. A mi működésünk alapvetően mindig arról fog szólni, hogy főként az általános iskolás és a középiskolás fiatalok számára készítsünk olyan színházi előadásokat, amiben azt kínáljuk nekik, hogy a hagyományos keretektől eltérően ne csak nézzenek, hanem aktívan vegyenek részt a játékban. A célunk, hogy a gyerek megtapasztalhassa, a közös gondolkodás egy aktív és élvezhető dolog, aminek vannak előnyei. Valamint az a társadalmi aspektusa sem elhanyagolható, hogy olyan állampolgárokat neveljünk, akiknek saját véleménye van, és nem birkaként vonulnak az utcán. A jövőben ugyanakkor a résztvevő kifejezés jelenteni fogja a felnőtt célcsoportokat is, mert igyekszünk majd abba az irányba elmozdulni, hogy kitaláljunk a felnőttek számára is hasonló programokat. Kipróbáljuk például azt, hogy a Bábok című előadás, amit középiskola első osztályának szoktunk játszani, egy kis átalakítással hogyan működik felnőtt közönséggel és az ő részvételükkel.

- Hogyan zajlik egy klasszikus színházi nevelési programotok?

- Nincs állandó receptünk, hogy miként és mennyi ideig tart egy program, de jellemzően két-három órás foglalkozásokat tartunk a diákoknak. Szerkezetileg arra törekszünk, hogy ezek az előadások egységes dramaturgia szerint jöjjenek létre, ami azt jelenti, hogy ne lehessen különválasztani az előre elkészített színházi részeket az improvizációktól, amit a színészek egymással vagy a gyerekekkel együtt csinálnak. Az a jó, ha ezek az egységek a természetesség jegyében átfolynak egymásba. Az utóbbi időben azt látjuk jobbnak, ha ezek együtt jelentenek egy színházi élményt, nem pedig külön-külön. Minden ilyen típusú előadásban megjelenik egy nagyon konkrét probléma, amit megpróbálunk körbejárni. A résztvevő fogalommal szorosan összefügg az, hogy az előadásokkal kérdezni akarunk, valamint a gyerekeket is arra biztatjuk, hogy nekik is legyenek kérdéseik. A műfaj, amit mi csinálunk, szerintem alkalmatlan arra, hogy nagy igazságokat mondjon el vagy akár konkrét tudásanyagot adjon át. Viszont segít abban, hogy együttgondolkodást generáljon a gyerekekkel. Mindig nyitott kérdések teszünk fel, nyitott problémával foglalkozunk, ugyanakkor a problémák vannak olyan súlyosak, hogy ezekhez így vagy úgy, de viszonyulni kell. Mi akkor csináljuk jól a dolgunkat, ha az ott ülő gyerekeket magával sodorja a téma, és lesz valamilyen véleményük.

- Milyen témán, problémán dolgoztok éppen?

- A most készülő új előadásunk bizonyos szempontból megint egy kicsit más lesz a megszokotthoz képest. Most négy színházi nevelési játék fog egymással párhuzamosan elkészülni Az emlékezés drámái címmel. Mindegyikben csak egy-két szereplő lesz, de a párosokkal dramaturg és rendező dolgozik együtt. Mind a négy téma a magyar történelem elmúlt száz évéből valamilyen traumatikus eseménnyel foglalkozik majd, olyan történelmi eseményekkel, amiről azt állítjuk, hogy nincsenek igazán feldolgozva.