Gyöngyi

Csuja László: "A gyermekkor egy elszakadás-történet"

2013.03.29. 11:14

Programkereső

A rendező az Erdélyi Vándorszínházzal öt éve járja a magyarlakta falvakat, a MU Színházban pedig Mikó Csaba szövegéből gyerekdarabot rendez. A Kövérkirályt március 29-én láthatják a 7-9 éves gyerekek. Csuja Lászlóval beszélgettünk.

- Az Erdélyi Vándorszínház 2007-ben alakult a Te vezetéseddel...

- Létezik a Vajdaságban a Tanyaszínház, egy nyári társulat, ami falvakba jár előadásokat tartani, de Erdélyben akkor nem volt ilyen formáció, így eldöntöttük marosvásárhelyi, kolozsvári főiskolás színészbarátaimmal, hogy alakítunk egy hasonlót. Nomád körülmények között indultunk, akkor még nem tudtam, hogy az első bemutató után lesz-e folytatás. Játéknak fogtam föl, kalandnak, untam már a bölcsészkart, ki akartam próbálni valami újat. Olyan helyeken jártunk, ahol az emberek húsz éve nem láttak színházi előadást. Sikerült 2008-ban is összehozni, és idővel egyre komolyabbá vált. Abban az időszakban sokat foglalkoztam tánccal, fizikai színházzal, és érdekelt a commedia dell'arte műfaja, amit egy speciális népi fizikai színháznak tartok. Csatlakozott a Vándorszínházhoz Kele Fodor Ákos is, akivel közösen kidolgoztunk egy hosszú távú programot, amiben a commedia dell'artét ötvözzük a misztériumjátékok elemeivel. Erről bővebben a most megjelenő tavaszi Játéktér című erdélyi színházi lapban írunk egy esszénkben.

Csuja László (Kövérkirály, forrás: MU Színház)
Csuja László (Kövérkirály, forrás: MU Színház)

- Hogyan fogadja a vásári műfajok és a misztériumjáték ötvözetét egy nem színházhoz szokott közönség?

- Archetipikus karakterekkel, egyszerű történeteket mesélünk. Nincs Európában olyan ember, aki ne értené meg azonnal a rendszerét. Folyamatosan kiszólunk, állandó kommunikációt tartunk fent a közönséggel. Nagyon fontos, hogy a színpad és a nézőtér határa elmosódjon, ugyanúgy, ahogy a vásári játékokban. Ezek a gesztusok azért működnek még élesebben egy falusi közönség előtt, mert mindenki ismer mindenkit személyesen, és ha valakit megszólítasz, tudják, hogy kiről van szó. Ez utánozhatatlan egy városban.

- A MU-ban más alkotókkal dolgozol?

- A Kövérkirály produkciója leválik az Erdélyi Vándorszínház nyári programjáról, de ha lesz rá anyagi lehetőségünk, szeretnénk elvinni erdélyi általános iskolákba. Arra törekszem, hogy egy évben minél több produkciót mutathassunk be, már ne csak nyáron, hanem év közben is tartsunk előadásokat. Orbók Áron színészként, Marsalkó Eszter dramaturgként részt vett A halál és a bohóc című előadásunkban is.

- Mi érdekelt a Kövérkirály szövegében?

- A főszereplő Kövérkirály és barátja, Ilona közötti viszony. Két árva, akik gyermeki szerelemmel kötődnek egymáshoz, és van egy közös traumájuk: meghaltak a szüleik. A tragédia után bezabálták az összes csokit a palotában, és soha többet nem beszéltek a szülők haláláról. Ilona abban véli meglelni a boldogságát, hogy kiszolgálja Kövérkirályt, és azt hiszi, a Király attól lesz boldog, hogyha csak csokit eszik. Tehát van egy kibeszéletlen trauma és egy betokosodott állapot, amiről mindketten azt hiszik, hogy fenntartása a boldogság záloga. Azonban a király egy reggel arra ébred, hogy nem érzi a csoki ízét, itt keződik a történet.

Ennek a kiszolgáltatott viszonynak a dimenzióit szeretném kibontani. Több filmemben is jelen van ez a motívum: arra próbálok rákérdezni, hogy meddig lehet kiszolgálni egy kiszolgáltatott embert, hol vannak a szeretetteli gondoskodás, a felelősségvállalás határai, mikor csap át ez önpusztításba, meddig lehet egy ilyen típusú helyzetben elmenni, és egyáltalán, hogyan lehet egy ilyen kötésben szabadon élni. Nagyon aktuális témának tartom, nem csak az egyéni sorsok tekintetében, hanem társadalmi szempontból is, hiszen a közeljövőben Magyarország és Európa egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy a hatalom hogyan viszonyuljon a lecsúszott, kiszolgáltatott tömegekhez.

Kövérkirály - MU Színház
Kövérkirály - MU Színház

Visszatérve a darabhoz, a szövegnek van egy koherens motívumhálója, ami egyfelől univerzális, hiszen az Éhség mint a világot felzabáló paradox semmi megtestesítője időtlen gonosz, a boldogságot kereső utazó főhős pedig ugyancsak kulturális alapmotívum, ugyanakkor aktuális is, hiszen a csokievés, azaz a fogyasztás tematizálása erősen utal a fogyasztói társadalom problémáira. A teljesség igénye nélkül ragadtam ki néhány elemet, ami építheti az értelmezési mezőt.

- 7-9 éveseknek szól?

- Mindenkinek, aki szereti a meséket. Egy pszichológiai tanulmány szerint a Kövérkirály története ennek a korosztálynak szól. Nem biztos, hogy hiszek neki, ez a bemutató után eldől.

- Elég komoly kérdésekről beszéltél. Hogy sikerül ezt gyerekközönségre adaptálni?

- A gyerekek fel fogják ismerni magukat az Ilonától a sivatagba vándorló Királyban, hiszen ők is kiszolgáltatott helyzetben élnek, amiről folyamatosan megpróbálnak leválni. A gyerek először csak azért sír, mert nem ránthat le egy poharat az asztalról, később már azért, mert nem engedi el anyu bulizni. Folyamatosan élnek és visszaélnek a szülői szeretettel. Minden gyereknek arról a dinamikáról szól az élete, hogy hogyan kötődik illetve szakad el a szüleitől, hiszen a gyermekkor egy elszakadástörténet. Ilona és a Király viszonya olyan lélektani szituáció, ami majdnem minden családban megjelenik. A gyerekek pontosan ismerik az ilyen típusú konfliktushelyzeteket.

- Hogyan vonjátok be őket?

- Rávesszük őket, hogy analitikus módon közelítsenek a Király és Ilona viszonyához, bizonyos dramaturgiai pontokon olyan kérdéseket fogunk feltenni nekik, amire nincs jó válasz, e mellett lesznek egyszerű közös játékok is.

- Nem kell fejben tartanotok, hogy gyerekek fogják nézni?

- Kicsit fejben tartjuk, de nem nagyon. Az a fontos, hogy mi jól érezzük magunkat a próbák alatt, ez ki fog sugározni a nézőkre is. A gyerek pontosan látja, hogy egy színész, egy jelenet hiteles-e vagy sem. Csak kegyetlenebb, mint a felnőtt, ha nem jó az előadás, nem fog úgy tenni, mintha figyelne. Nem kell „lemenni" az ő szintjükre. A történet mint konstrukció olyan univerzális forma, amit egy bizonyos kor fölött mindenki megért.