Olivér

A ködös Albionban

2013.07.17. 07:05

Programkereső

A Veszprémi Petőfi Színház Oliver! előadása a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon mutatott igazán jól: itt érvényesült a nagyszabású, Dickens korát, a ködös Albiont idéző díszlet. KRITIKA

Molnár Gál Péter írta a Bob herceg 1972-es fővárosi bemutatója kapcsán: az önmagában nem baj, ha egy rendes színház könnyű darabot játszik, az a baj, ha rosszul játsszák. Huszka Jenő operettje akkor már negyven éve nem tudott bekéredzkedni a főváros színpadaira. MGP-t nem a darab bemutatása zavarta, hanem az, hogy a rendező mit művelt az egyébként nem nagy igazságokra, csak szórakoztatásra hivatott zeneművel. Kifogásolta többek közt a díszletet, az angol uradalom és birodalom megjelenítését, hogy mindez csak úgy oda lett szúrva, nekünk kevés érzékünk van az angolszász háttérhez.

Oliver! - Veszprémi Petőfi Színház
Oliver! - Veszprémi Petőfi Színház

Charles Dickens könyvei a népszerűségüket a pörgős szüzsének is köszönhetik. Dickens remekül jelenetez, illeszt egymás mellé képeket, remekül adagolja a feszültséget, tudja, hol kell megszakítani a történetet, hogyan kell az elejtett szálat újra felvenni. Vagyis: bár nem volt még mozgókép, megelőlegezi a montázst, az úgynevezett „cliff hanger"-t (ez az, amikor a jelenet megszakad a legizgalmasabb pillanatban), a vágást. Nem véletlen, hogy a korai film legnagyobbjai, őt tekintették a mesternek: Griffith, Chaplin, Murnau. Színdarabot kétségtelenül nagyobb munka egy Dickensből kovácsolni, mint filmet: a sok vágás, a sok jelenet, a jelenetek gyors váltakozása, olyan színházat és díszletet kíván, melyben az események majdnem olyan gyorsan pörögnek, mint a filmen. A Twist Olivér adaptációjának tekinthető Olivér! című musicalt úgy érdemes megrendezni, ha az alkotók rendelkezésére áll elég pénz egy nagyszabású, gyorsan váltható, atmoszférával rendelkező díszletre. A gyerekek mindig aranyosak, rájuk lehet számítani. Lehetett most is.

A történet megkapó, izgalmas, lehet szorítani a kis Olivérért. A dalok, Lionel Bart dalai (amúgy kiváló filmzeneszerző is volt) elég jók, főleg a bevezető, mennyei húsról éneklő gyerekkórus. Nancy dala (As Long As He Needs Me), mely tévés énekversenyeken is helyt áll, akárcsak - például - a hasonszőrű Nyomorultakból Fantine dala. A legfontosabb elemek közé a díszlet mellett a jobb életre sóvárgók siserehada sorolható. Eléggé sodró, szagos, taszító és egyben vonzó-e a zsebtolvajok, prostik, tolvajok heppi end felé nyomuló serege, ez az egyik legfontosabb kérdés. 

A Veszprémi Petőfi Színház előadáshoz a díszletet Kentaur tervezte: a két elhúzható nagykapu mögött a ködös London tárul fel: külvárosi, a végtelenbe futó utcákkal, melyeken patkányokat sejteni, sziluett-hajóárbocokkal, penészes falakkal, odvas pincékkel, ahol csak a ruhák színesek, temetkezési vállalkozó irodájával, vastraverzekkel, ugyanakkor a Szent Pál székesegyház a város fölé emelkedő kupolájával, a város elegánsabb negyedeiből belógó városrekvizítumokkal. A köd oldalról szivárog, és néha alig látni tőle a szemben jövőt. Olyasfajta benyomást tesz a nézőre, mint Trauner Sándor zseniális, a francia film ősklasszikusainak készült díszlete, mint mondjuk a Szerelmek városa háttérfestményei. Füstös, eleven képek.

Oliver! - Veszprémi Petőfi Színház
Oliver! - Veszprémi Petőfi Színház

Eszébe juthat a gondos szemlélőnek még egy-két film (a legutóbbi Nyomorultak), de akár Engels nevezetes könyve, a Munkásosztály helyzete Angliában is, ami egyébként semmilyen hatást nem gyakorolt az angliai változásokra, tekintve, hogy a megjelenése után negyven évvel fordították csak le angolra. Akkor, amikor már az a világ, amiből még a My Fair Lady is kinőtt, már nem létezett: kitisztult, megtisztult London.

Ez a szinte mindvégig szürke díszlet, a kosztümök és a gyerekszereplők, ami kalapemelést érdemel, ami miatt, aki látta, emlékezni fog (ha fog), a margitszigeti Oliver!-re. A mise en scéne minden további elemét boncolgatva a recenzens óhatatlanul is MGP idézett gondolatainál végez. Nem az a problémák forrása, mit mutat be egy színház, hanem az, milyen gárda áll az alkotók rendelkezésére. A veszprémi társulat tagjainak nem volt ütemérzéke, nem érezték a felnőtt szereplők, mikor kell szünetet tartani, hogyan lehet egy mondattal a legkedvezőbb hatást elérni, hogyan kell egy párbeszéd hangulatát megadni. Kapkodó előadásukban a haldokló nő jelenete ugyanolyan színű volt, mint a szerelmi veszekedésé, a temetkezési vállalkozót (Molnár Erik) nem nagyon lehetett megkülönböztetni a gyerekgondozó intézmény vezetőjétől (Keresztes Gábor): még ha karakterre, alkatra különbözőek is voltak. A színészek jelentős része mind a prózai részeken, mind a zenés betéteken elvérzett. A leghosszabb és legfájdalmasabb kimúlást a Nancyt alakító Halas Adelaida produkálta, akinek hangja olyan erősen csúszkált, hogy már-már bántó volt inkább, mint érdekes, és bár erősen megnyomta a már emlegetett nagyária végét, és teli torokból ordította világgá fájdalmát, erőlködése végén recenzens még az X-et sem mutatta volna föl neki, ha éppen mindezt egy kereskedelmi tévé sztárcsinálójában teszi.

Oliver! - Veszprémi Petőfi Színház
Oliver! - Veszprémi Petőfi Színház

Körösi Csaba, Fagin szerepében, különösen az énekes epizódokban emelkedett ki a nagy szürke átlagból, és némileg az Oliver! megmentőjének nevezhető nagyapa szerepében Baranyi Péter. Pedig még az sem mondható, hogy Nagy Viktor nem rendezte meg a darabot: az akciók működnek, a verekedések nem kínosak, az előadás mozgalmas, csak mégsem eléggé érdekes. Aminek igazán sötétnek kellene lennie (arra a jelenetre céloz recenzens, melyben elszalasztja a megmentő öt fonttal és pár könyvvel az antikváriushoz Olivért, és az nem tér vissza: ez egy jó rendezésben egyszerűen dermesztő), az csak halványan szürke. Aminek igazán rikítónak kellene lenni (ilyen az utcalányok egynémely jelenete, például a kocsmai szcéna) rendben van, eléggé ki is rí, színes is, mégsem eléggé ordenáré, mégsem eléggé rikító.

Oliver! - Veszprémi Petőfi Színház
Oliver! - Veszprémi Petőfi Színház

Oberfrank Péter és a veszprémi színház zenekara mindent megtett azért, hogy a falsra sikeredett áriákat korrigálja. Kevés hibával, jól játszották végig ezt a darabot, aminek - ahogy recenzens erre korábban kitért - a díszlet és a gyerekek voltak a főszereplői: szerencsére. Olivérként Arbas Socias Carlost kell dicsérni, aki két áriáját kissé elfogódottan, de remekül megoldotta. Egy gyerekszereplő fellépésekor olykor az az izgalom oka, hogy a néző nem bízik abban, hogy a kiskorú végig fogja bírni az iramot, eltalálja a hangokat. Az a gyerek, akinél ez fel sem merült, mert profibb és jobb volt a felnőtt színészeknél (ez, sajnos, nem is jelent most olyan nagy dicséretet), Dörzsölt szerepében Pató Bálint. G. Dénes György szövegeiről most is kiderült, mennyire időtlenek és zseniálisak. Ezek, a szövegek az ékes bizonyítékai annak, hogy nincs könnyű műfaj: mindent komolyan kell venni. A Bob herceggel vagy az Oliver!-rel - önmagában - nincs semmi baj.