Orsolya

Minden, ami alma

2013.11.25. 07:08

Programkereső

Nem igen van olyan asszociációs mező szerte e kerek almásföldön, melyet ne járna be Böszörményi Gyula régi-új gyerekdarabja, egymást segítő szövetségben Kiss-Péterffy Márta dalszövegeivel és az Alma együttes zenéjével, a Magyar Színház társulata által megálmodott színpadi varázslat teljességében. KRITIKA

Hogy mi minden fér bele alma-témában egy gyerekelőadásba, azt előre el sem tudjuk képzelni. A Gergő-, a Zsófi- és a Monyákos Tuba gyerek- és ifjúsági regények bestseller szerzőjeként ismert József Attila-díjas író, aki nemcsak a sci-fi, az álmok, a bűbájok és a varázsmesék világában mozog otthonosan, hanem a dramatizált műfajok (rádiójátékok, forgatókönyvek, monodrámák) terepén is, ezúttal talán túlságosan messzire röpítette fantáziájának hálóját. Pedig termékeny játékossággal és érezhetően nagy kedvvel időzik el az almáskertben, ám olyan sokféle szempontnak megfelelve igyekszik kontrollálni a mesélőkéjét, hogy a sok alma között majdnem elvész a mag. De tegyük félre az iróniát!

Almaszósz
Almaszósz

A tavalyi évadtól kezdve ifjúsági- és családi színházként működő Pesti Magyar Színház idei első családi bemutatója folytatja a hagyományt, mely szerint magyar szerző gyerekdarabját állítja színpadra, jelesül (Berg Judit Ruminijának 2011-es bemutatója után) újra kortárs íróét, ősbemutatóként. A profilváltás egyébirányt sokkal inkább tűnik kommunikációs irányelvnek, mint valódi váltásnak. Az évadonkénti egy-két gyerekszínházi bemutató nem billentette el sem a műsorpolitikai arányt, sem a tematikát - miközben a nagyszínpadi gyerekelőadások színre vitele egy nem gyerekszínházi profilú társulat esetében kétségkívül kockázatot és elkötelezett vállalást jelent. Ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen hívószavak mentén és hogyan épül fel a pedagógiai program. Az idei évadtól például drámafoglalkozások egészítik ki az előadásokat, olyan sokféle konstrukcióban (matiné, érettségi, ifjúsági témakörökben), hogy tanár legyen a talpán, aki nem talál kedvére valót.

Az Almaszósz november 9-i bemutatóját szintén elég jól becsomagolták. Hirdettek először is egy rajzpályázatot, melynek munkáira az interneten lehetett szavazni, ez azonban már nem elérhető, így nem tudjuk, mennyire mozgatta meg a gyerekeket a felhívás, és azt sem, kinek a rajza kerül majd bele a műsorfüzetbe. A bemutatón jelen volt és a szünetben dedikált a szerző, akinek könyveit a helyszínen meg lehetett tapogatni, nézni és venni, az előadás végén a gyerekek aranyalma-lufit kaptak ajándékba. Jó marketingfogásnak tűnt a zenés mesejáték alkotótársának felkérni napjaink legnépszerűbb gyerekzenekarát, az Alma együttest is, hiszen velük biztos a minőség, az érdeklődés és a siker.

Mindez attól függetlenül is tény, hogy ismerjük-e vagy sem azt az almáskerti legendát, mely szerint az együttes vezetője, Buda Gábor és Böszörményi Gyula régóta cimborák, sőt tizennyolc évvel ezelőtt a zenész fejéből pattant ki az almás mese ötlete, amiből nemcsak a zenekar neve és a Kerekalma mesék című könyv született meg a Téli alma, nyári alma című CD-melléklettel együtt, hanem az egyik legismertebb gyerekdaluk, az Almamánia is. Ha felidézzük a szövegét, megfigyelhetjük, hogy „törzsében" ott rejti az Almaszósz történetének vázát, szereplőit. Szó van benne az ördög ültette fáról, elguruló almákról, álombéli átváltozásokról, aranytrónon ülő almakirályról az országalmával, kibiztosított gránátalmás katonáról, almafa alatt megvilágosodott tudósról és a szőrös kukacról a magházban, emellett nevelő célzata is van, amennyiben az egészséges alma evése iránti szeretetre buzdítja kis rajongóit.

Almaszósz
Almaszósz

Egy valamirevaló XXI. századi mese azonban az almás telefonok és táblagépek teremtett világával kénytelen felvenni a harcot, ezért Böszörményi ennek megfelelően aktualizálja a mesét. Tulajdonképpen egy közhelyekkel teli, színpadi szituációiban vázlatos, erőltetett keretet kap a történet, amelyet az elején sem a szöveg, sem a színpadi megvalósítás nem tud megugrani. Miközben túl ismerősen áthallásos az üzleti útra igyekvő anya, a nemtörődöm apa, a vécéülőke miatt veszekedő házaspár és a vidéki unalmas életet egyáltalán nem lájkoló városi testvérpár megérkezési jelenete (mintha nem skype-olnánk anyáinkkal és nagyanyáinkkal nap mint nap minden világvégen!), egy csöppet sem valóságszerű a levélsöprés közben mesterségesen mamás-papásított nagyszülők lelassult diskurálása a kertben lakozó tündérekről. Persze aztán gyorsan kiderül, hogy mindenki rosszul gondolta, a kert tényleg varázskert, a valóság sokkal varázslatosabb, mint bármi más, az álom vagy a képzelet teremtette mesevilágban pedig jól megfér egymással minden történet, akár valóságos, akár mese. Kétségtelen, hogy maga az író is a képzelet erdejében érzi jól magát, ezért amikor a színpadon megtörténik - a feleslegesen agresszív sztroboszkópozással jelzett - átlényegülés, valóban kezdetét veszi élvezetes kalandozás a nyelvben, az asszociációkban, a történetekben, a mítoszokban, és természetesen a színpadon is.

Hogy minden almásítva van, abban öt-hatéves kortól fölfelé örömét leli a teljes nézőtér. A „küzd, ha birs", „életünkkel és pépünkkel", „nem beszél, töpped", „elcsavarta a száramat", „gerezdnév", „almalé fog folyni", „ágról szakad királyfi", „magjába temeti bánatát" és hasonló nyelvi játékokért hangos nevetéseket zsebelnek be a játszók. A legnépszerűbb írói, egyben dramaturgiai lelemény kétségkívül a méhecske-chat, de erről nem ildomos többet elárulni. Ha eddig nem ismertük volna őket, most megtudjuk, hogy minden szereplő almafajta nevet visel: II. Golden Delicious király, Rubinola anyakirálynő, Idared királykisasszony, Jonathán herceg, Gravenstein, Goldenir, Nemes Szercsika és Nemes Sóvári udvarhölgyek, Arany Ranett és London Pepin. Utunk során találkozunk Paris aranyalmájával, Tell Vilmos megnyilazott almájával, Hófehérke félig mérgezett piros almájával. Továbbá segítségünkre van a Tudás és az Öröklét (alma)fája is, egyrészt amikor továbbgördítik a történet fonalát, mert elmondják, hol találják meg hőseink az elrabolt királylányt. Másrészt, amikor a mese logikai ellentmondásosságát feloldandó átadják a nevelő célzatú tudást, mely szerint a gyümölcsök életének valódi célja az, hogy jóízűen megegyék őket, hiszen lelkük ekkor hagyja el a testük héját és költözik be az Örök Almáskertbe.

Talán ennyiből is érzékelhető, hogy az Almaszósz története olyan magasságokba, illetve mélységekbe is elkalandozik, ahová nem biztos, hogy a gyerekek követni tudják. Nem találok jelzést a színház ismertető anyagain, de a megcélzott korosztály vonatkozásában helyenként furcsa ambivalencia alakul ki a szöveg és a színpadi megvalósítás között. Vannak jól sikerült jelenetek, amikor a játék elviszi a gyerekek figyelmét a szövegről, azaz annak megértése nélkül is élvezik, mint például Paris aranyalmájának hexameteres jelenetét, és van, ahol annak ellenére sem születik meg a hatás, hogy számukra is ismert a referenciabázis, például Hófehérke kétféle eszperente nyelven beszélő félig mérgezett almájánál.

Almaszósz
Almaszósz

Horváth Patrícia rendezése egyébként látványosan és kreatív ötletességgel törekszik arra, hogy minél gyerekbarátabb és mesebelibb közeget teremtsen a történetnek. Szendrényi Éva látványvilága az álomszerűen aránytévesztett méretekből indul ki, óriási fákkal, ehhez méretarányos őszi falevelekkel és (mű)almákkal, égig érő mesebeli hintákkal, almásláda trónnal, dimbekkel-dombokkal szegélyezett, de alapvetően üres, gyorsan és egy-két látványos tárggyal hatásosan átdíszíthető forgószínpaddal. Berzsenyi Krisztina jelmezei a mesekönyvek és gyerekjátékok színes, mintás, puha és plüss világát csempészik be ebbe kissé rideg világba. Fincza Erika változatos koreográfiái élettel töltik meg a színpadot, miközben szellemesen aláfestik vagy ellensúlyozzák a történéseket a városi gyerekek flasztertáncától kezdve a mozdulatlan görög szoborcsoportokig. Az Alma együttes zenéjét most is osztatlan tapsvihar kíséri, bár hangzásvilágában kissé musicalesebbnek, poposabbnak, rockosabbnak, egy szóval művibbnek hat, mint azt a zenekartól a koncertjeiken megszokhattuk.

A társulat magas színvonalú összjátéka teszi igazán különlegessé az élményt. Vannak felejthetetlen jelenetek, mint például Őze Áron „sámándala", amikor a tudós papiból kiszabadul az őrült filozófus. Kurucz Dániel tisztaszemű királyfija minden lányszívet megdobogtat és olyan hős, akivel az ember szívesen kél útra, miközben kimagasló énekteljesítményével sztárgyanús sikert arat. Sipos Imre elrajzolt ábrázatú, aranyfejűségébe belassult, kámpicsori királyáról minduntalan a Palacsintakirály meséje ugrik be. Takács Géza németes akcentussal parádézik Tell Vilmos testében nyilat viselő almájának sorstükrében, de a legjobb Tóth Sándor egyszerre önironikus, elegáns és felsőbbrendűen laza görög almája, a csodálatos régi reggae-számmal.

Egyetlen egy dolgot nem sikerült megfejtenem: hogy miért ez a mese címe, illetve azt, hogy a spenóttengeren kalózkodó Halálfej Joe, a kapitány miért nem került bele a történetbe. Mármint azon túl, hogy az almaszószt szeretem...