Jolán

"Meg kell maradni egy kicsit gyereknek is"

2014.05.29. 06:58

Programkereső

Színházban, filmben, rádióban is találkozhattunk már vele, elmaradhatatlan hangszere az ukulele. Az Eszter-lánc mesezenekar alapítója és énekesnője, első lemezüket Fonogram-díjra jelölték. Kárász Eszterrel beszélgettünk.

- A gyerekek világa sosem állt tőled távol. Több mint egy évtizede tevékenykedsz például bohócdoktorként.

- Gyerekszínészként nőttem fel, így rengeteget játszottam, és magától értetődő volt számomra, hogy színésznő akarok lenni. Aztán mégis másképp alakult az életem, és a Nemzetközi Pető Intézetbe kerültem tanulni, dolgozni. Mozgássérült gyerekekkel foglalkoztam sok éven át, egy idő után pedig azt éreztem, szeretném megtalálni a köztes utat a segítő munka és a színház között. Egy véletlen folytán találkoztam a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvánnyal. Hatalmas ajándéka volt ez az életnek, hiszen teljesült a vágyam: a mai napig beteg gyerekeken segíthetek bohócként, ami nagyon összetett, emberileg és színészileg is komoly feladat.

Kárász Eszter
Kárász Eszter

- Dalolka nevű zenés foglalkozásoddal öt éve jársz fellépni. Honnan jött az ötlet és az ukulele?

- Ha nem vagyok bohócdoktor, nem lett volna a Dalolka sem, hiszen lényegében ekkor fedeztem fel magamnak ezt a hangszert. A művészeti vezetőnk, Greifenstein János adta a kezembe az első ukulelét. Hamarosan otthon, a saját gyerekeimnek is elkezdtem rajta játszani, majd a baráti körömben is egyre gyakrabban kértek meg, hogy énekeljek és ukulelézzek a gyerekeknek. Aztán szaporodtak a fellépések, egyre több bölcsibe, óvodába, játszóházba hívtak. Így született a Dalolka.

- Hogyan tudod bevonni a gyerekeket egy-egy ilyen Dalolkás alkalmon?

- A foglalkozásokon a gyerekek kapnak csörgőket, kasztanyettákat, dobokat, együtt zenélünk, és mindig van egy mesés történet, amit a korosztályokhoz igazítok. A legkisebbeknél például sok a simogatós, cirógatós, ölelgetős ének és mondóka. Ilyenkor arra biztatom az anyukákat, hogy vegyék ölbe a gyereküket, élvezzék az érintés és a közös muzsikálás örömét. Zenészcsaládban nőttem fel, így számomra mindig természetes volt, hogy muzsikálnak körülöttem. A zene olyan alapvető része lett az életemnek, mint a beszéd. Ezt szeretném továbbadni, hogy az éneklés az élet velejárója legyen, örömforrás, ami mindig segít. A saját kislányaimmal például sokkal könnyebb úgy elindulni a játszótérről, ha ritmusra vagy egy dalra trappolunk.

- Pár éve saját zenekart is alapítottál.

- A Dalolkából született meg az Eszter-lánc mesezenekar is. Egyre többször hívtak, egyre nagyobb közönséghez, így megfogalmazódott bennem az igény, hogy ne egyedül álljak a színpadon, hanem társaim is legyenek. Mindig is csapatban szerettem létezni.

Eszter-lánc mesezenekar
Eszter-lánc mesezenekar

- Tavaly megjelent, Egyszervolt, holnemvolt című lemezeteket Fonogram-díjra jelölték. Számítottatok rá, hogy a legjobb öt hazai gyerekalbumba is bekerültök?

- Hatalmas meglepetés volt számunkra a hír, hiszen az Egyszervolt, holnemvolt az első, igazi lemezünk, és nagy megtiszteltetés, hogy a szakmai füleknek is tetszik a zenénk. Annak pedig külön örülünk, hogy Gryllus Dániel (a lemez kiadója a Gryllus Kft. - a szerk.) is szereti, amit csinálunk, hiszen kevesen tudnak nála többet a verszenéről ma Magyarországon. Óriási csapatmunka volt ez a lemez, sokat köszönhetünk Molnár Györgynek, aki velem együtt a zenéinket írta, vagy Kirschner Péternek, aki hónapokig keverte, tisztogatta a hangjainkat.  De fontos volt Veér Csongor, a hegedűsünk zenei igényessége, Becze Gábor csodás nagybőgő-játéka, Clemente Gábor dobolása, Nemes Janó szaxofonozása és fuvolázása is. Rettentően örülünk, és kíváncsian várjuk az eredményt.

- A színpadról mennyire tudod megtartani azt a fajta közvetlenséget a gyerekek felé, ami a Dalolkára is jellemző?

- Mivel szenvedélyesen szeretek játszani, ezért a közönségből is mindig játszótársakat keresek magam mellé. A fellépéseink éppen ezért nagyon interaktívak: arra törekszünk, hogy a gyerekekkel közösen hozzunk létre dalokat vagy akár egy egész mesét. Számomra a művészet kommunikáció - amikor mondok valamit a színpadról, várom a visszajelzéseket a közönségtől, és aszerint alakul a "beszélgetés" tovább.  A közvetlen kapcsolatot ugyanakkor a hangszersimogatóval is próbáljuk megtartani. Nálunk a hangszerek nemcsak hangszerek, hanem a szereplőket megszemélyesítő hangok is. A koncert után sokszor fölajánljuk a gyerekeknek, hogy jöjjenek fel a színpadra és próbálják ki őket, ismerkedjenek velük. Mindemellett a koncertjeinket gyereklelkű felnőtteknek is ajánljuk, a dalainkat megpróbáljuk mindig úgy válogatni, hogy a szülők számára is élvezhetőek legyenek. Szerintem meg kell maradni egy kicsit  gyereknek is, mert olyan tisztán és pontosan megélni mindent, ahogy ők teszik, nagyon jó dolog.

Kárász Eszter
Kárász Eszter

- Az Eszter-lánc repertoárjában kortárs költők megzenésített versei is szerepelnek. Mi alapján történik a válogatás?

- Varró Danival régi személyes ismeretség köt össze, és régóta vannak már közös fellépéseink is. Nagyon szeretem Lackfi Jánost és Szabó T. Anna verseit is, de rengeteg más, tehetséges költő felé is igyekszünk nyitni. A régebbi munkáim kapcsán is találkoztam olyan szerzővel, akinek aztán a versét beválogattuk a lemezre: az egyik bohócdoktor kollegám, Szabó Attila költeményeire is így figyeltem fel, valamint még a rádióból ismertem Szabó Évát, akinek Egyszervolt, holnemvolt című verséről kapta a címét a lemezünk. Szerintem úgy él és lüktet igazán a művészet, ha a versekkel nemcsak a könyvekben találkoznak a gyerekek, hanem szinte rögtön a megírás után ízlelgetik, mondogatják és éneklik is őket.

- A Beszélő babakezek kötetek verseihez is komponáltatok már zenét. Mennyiben jelentett új kihívásokat a babajelbeszéd zeneszerzés szempontjából?

- Évek óta rendszeresen fellépek a Tessloff Babilon Kiadó Minivilág Matinéin, ahol mindig az aktuális könyvekhez válogattam a dalokat. A Beszélő babakezek kapcsán mégis nagy kihívást jelentett, hogy Nyulász Péter versét, amit babajelekre írt, megzenésítsük. Itt nemcsak a zenei világ a fontos, hanem, hogy a dal az egészen kicsik által is könnyen énekelhető legyen és az anyukáknak se okozzon nehézséget a jelelés közben énekelni. Mindig is érdekeltek engem az ilyen utak: hogy olyan gyerekeknek is elérhetővé tegyük a zenét, a költészetet, akik valami miatt ezzel nem találkoznának. Voltunk már vak, autista és mozgássérült gyerekeknél is fellépni, ezek a koncertek rengeteget adtak nekünk is. A Pető Intézetben tanultam meg igazán, hogy legbelül mindenki egyforma, a zene pedig ugyanúgy eljuthat mindenkihez. Sokszor érzem úgy, hogy a gyerekek még sokkal többet és igazabbat tudnak a világról, mint mi, felnőttek. Szeretném, ha ebből a tudásból minél kevesebb veszne el, ahogy cseperednek. Hiszek abban, hogy a zene egy őserő, és maga a dal is olyan tartományokból jön, ahol ez az ősi tudás megbújik bennünk.