Lukács

Csütörtöktől könyvdömping az egész országban

2014.06.10. 15:25

Programkereső

Háromszázharmincöt újdonság várja az érdeklődőket a 85. Ünnepi Könyvhéten és a 13. Gyermekkönyvnapokon június 12. és 16-a között Budapesten, valamint az ország mintegy 80 településén.

A könyvhetet alapító Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése immáron 85. alkalommal szervezi meg az Ünnepi Könyvhetet és hozzá kapcsolódóan a 13. Gyermekkönyvnapokat Budapesten. A budapesti rendezvény 147 pavilonjában mintegy 200 kiadó kínálja majd termékeit.

Szabadtéri olvasás
Szabadtéri olvasás

A több mint nyolc évtizedes múltra visszatekintő, Európában is egyedülálló irodalmi és könyves rendezvényhez az elmúlt két évtizedben egyre több vidéki város, település, s fővárosi kerület is csatlakozott, s a romániai magyar partnerszervezettel együttműködve van már magyar könyvhét Erdélyben, Kolozsvárott, s a Partiumban, Aradon is. A budapesti Vörösmarty téri központi rendezvénnyel egy napon az idén is lesz vidéki, országos megnyitó, Szegeden.

A könyves seregszemle Supka Géza polihisztor javaslatára jött létre 1929-ben, a rendezvény azonban csak az elmúlt években került igazán közel az akkor megfogalmazott alapelvekhez, hogy az irodalmat karneváli hangulatban mutassák be. Az Ünnepi Könyvhét az egész magyarság ünnepe, amit mutat az is, hogy a rendezvényt az egyik évben egy hazai, a következőben pedig egy határon túli magyar író nyitja meg. Az idén az országos programot Szegeden Végel László író nyitja meg, míg a budapesti rendezvények kezdetén Spiró György író mond beszédet.

A könyvbemutatókat, dedikálásokat számos színpadi program is kiegészíti. Budapesten, a Vörösmarty téren fellép többek között a Göncölszekér együttes, Gryllus Vilmos, a Kaláka, Huzella Péter, valamint a Sebő együttes is. A felnőtt programok mellett a szervezők a legkisebbekről sem feledkeztek meg: az Aranyelme Képességtár szerzője, Demeter Lázár Katalin például játékos foglalkoztatást vezet majd óvodásoknak és kisiskolásoknak. Lesz interaktív, zenés könyvbemutató is - A világ legrövidebb meséi című kötetet Molnár György zenés közreműködésével a szerzők, Lackfi János és Ijjas Tamás ismertetik meg a gyerekekkel.

További információk és részletes program ide kattintva.