Salamon

Sikeres évadot zárt a Mesebolt Bábszínház

2014.06.15. 19:30

Programkereső

A 2013/2014-es évadban mintegy ezerötszázzal nőtt a bérletesek száma a szombathelyi Mesebolt Bábszínházban.

A 17 tagú társulat 361 előadást, 15 bemutatót és számtalan felújítást teljesített 2013/2014-es évadban, az egy színészre jutó átlagos előadásszám 113 volt. Prikazovits Ferenc, a színház igazgató-helyettese szerint ez is indokolta, hogy jelentős hangsúlyt fektessenek az egyéni képességek fejlesztésére, mivel az évad nagyobb része szóló vagy két- háromszemélyes előadásokra épült.

Tíz emelet boldogság - a Mesebolt Bábszínház és a Budapest Bábszínház közös produkciója
Tíz emelet boldogság - a Mesebolt Bábszínház és a Budapest Bábszínház közös produkciója

Az évad 15 bemutatójából 9 óvodásoknak, kisiskolásoknak szóló előadás volt. Ezek közül három együttműködés eredményeként jött létre. "A Budapest Bábszínházzal, a hottói Magamura Alkotóműhellyel és a Kőszegi Várszínházzal is szövetkeztünk egy-egy produkció létrehozására" - nyilatkozta Prikazovits Ferenc. Mindemellett az előző évadok előadásai közül továbbra is látható volt 9 produkció.

Mindezek mellett 60 alkalommal foglalkozásjátékot tartottak az intézményekben, iskolai csoportoknál, hogy a gyerekek megismerkedhessen a bábszínházzal, az alkotókkal. A bérletkonstrukciókról Prikazovits elmondta, hogy az óvodás és iskolás csoportoknak szóló hagyományos őszi és tavaszi Mesebolt Bérlet mellett két új sorozatot is indítottak. A bérleteseik száma pedig 3887-ről 5381-re nőtt.

A következő évadban a nagy klasszikus meséket állítja előtérbe a bábszínház: 9 új előadást és 1 új foglalkoztató játékot terveznek. Prikazovits a tavaszi bérlet érdekességei között említette, hogy új mesét ír a bábszínház számára Varró Dániel, középiskolásoknak készül osztályszínházi előadás az Iliászból, az évad végén pedig Jeles András egy felnőtteknek szóló előadást állít színpadra.