Jusztina

A Kisvasút Napja Debrecenben

2014.07.09. 15:20

Programkereső

Színes programokkal és ingyenes vidámparki belépővel várják a családokat a Nagyerdei Kultúrparkba július 12-én, szombaton 9 órától.

A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány kezdeményezésére 1995-től rendezik meg a "Kisvasutak napjai" programsorozatot, melynek célja e páratlan közlekedéstörténeti emlékeink megmentése, bemutatása és népszerűsítése. Az önálló, helyi szervezésű rendezvényeken az érdeklődők megismerhetik az egyes kisvasutakat, térségük szokásait, hagyományait és egy felejthetetlen utazást tehet az ez alkalomból közlekedő különvonattal, amely többfelé akár gőzvontatású is lehet. Ehhez a kezdeményezéshez minden évben csatlakozik a Nagyerdei Kultúrpark is, ahol a hagyományokhoz híven idén is július közepén tartják a Kisvasút Napját.

Kiasvasút
Kiasvasút

A debreceni Vidámparkban 1960 óta, a megnyitás pillanatától folyamatosan üzemel a kisvonat, ami kétszeresen is különleges. Egyedülálló ugyanis, hogy egy városban két kisvasút is legyen, ráadásul Magyarországon ez az egyetlen olyan szerelvény, ami egy intézmény területén belül megy. A park vonata évente mintegy 2 ezer kört tesz meg, és ablakaiból átlagosan több mint 14 ezren láthatják a Nagyerdő ősi fái alatt működő játékok sorát. A mára már "matuzsálemnek" számító, ám kiválóan futó vidámparki kisvasút tehát megérdemli az ünneplést.

Ezen a napon azok, akik a Kisvasút Napjára jönnek, ingyen léphetnek be a Vidámparkba. A rendezvény résztvevőit egy lappal is megajándékozzák, amivel 11 órakor fel is ülhetnek egy körre a kisvonatra. Mindemellett a rendezvény vendége lesz a Hajdú Expressz Vasútmodellező és Vasútbarát Egyesület, melynek tagjai "kalauzként" fogadják majd a látogatókat a szerelvényen, illetve terepasztalukon modelljeikből is bemutatót adnak. 

A "Kisvasutak napjai" programsorozatról bővebben itt olvashatnak.