Jenő

Nem fogadta el az életműdíjat a sikeres gyerekkönyvíró

2014.07.11. 18:10

Programkereső

Visszautasított egy életműdíjat a népszerű brit gyerekkönyvíró, Allan Ahlberg, mert az elismerést az Amazon internetes könyváruház szponzorálta, amely a szerző szerint nem fizet tisztességes adót Nagy-Britanniában.

Ahlberg - akinek több könyve magyarul is megjelent, a Rúgom a bőrt című képeskönyv Szabó T. Anna fordításában éppen az idei könyvhétre - az először átadásra kerülő Booktrust Életműdíjat vehette volna át, amelyet az olvasást népszerűsítő közhasznú szervezet, a Booktrust alapított. 

Allan Ahlberg
Allan Ahlberg

Az író csütörtökön a The Bookseller online magazin honlapján nyílt levélben ismertette az elutasítás okát. Mint írta: a tisztességes adózás jó dolog, abból finanszírozzák az iskolákat, kórházakat és könyvtárakat. "Amikor az olyan vállalatok, mint az Amazon csalnak - 0,1 százalékot adózva milliárdok után arra hivatkozva, hogy nem az Egyesült Királyságban keresték a pénzt, hanem Luxemburgban, az rossz dolog" - fogalmazott Ahlberg. Hozzáfűzte, semmilyen módon nem kívánja, hogy a neve kapcsolatba kerüljön az Amazonnal, és sajnálkozását fejezte ki, amiért a Booktrust nem talált tisztességesebb szponzort az életműdíjhoz.

Az Amazon.com Inc. májusban nyilvánosságra hozott adatai szerint tízmillió font adót fizetett ki Nagy-Britanniában, miközben 7,3 milliárd fontos forgalmat bonyolított az országban. A cég azonban európai profitjának zömét az adóparadicsomnak számító Luxemburgban vallotta be.

A Booktrust vezetője, Viv Bird csalódottságának adott hangot Ahlberg döntése miatt. Kifejtette, hogy a szervezet széleskörű partnerhálózattal dolgozik azért, hogy "eljuttassa a könyveket a gyerekekhez és a gyerekeket a könyvekhez". Hálásak a rengeteg támogatásért, amit az íróktól és illusztrátoroktól kapnak. Az Amazon szponzorációjával létrehozott díj a gyermekirodalom legjobbjait ismeri el, és hozzájárul a könyvek és az olvasás népszerűsítéséhez - hangsúlyozta Bird.