Olivér

Táncoló mesék Miskolcon

2014.12.18. 10:47

Programkereső

December 16-án kezdődött és négy napon át tart a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Balett Táncoló Mesék Fesztiválja, melynek célja, hogy közismert meséknek keresztül megismertessék a gyerekekkel a tánc nyelvét.

A fesztivál első napján Hunor és Magor legendáját dolgozta fel a Duna Művészegyüttes előadása, a Csodaszarvas. A Kárpát-medence magyarságának táncaira és zenéjére támaszkodva egyedülálló néptáncszínházi produkciót láthattak a miskolci iskolások. A Budapest Táncszínház a Holle anyóval érkezett december 17-én, hogy két előadáson is megmutassa a Grimm testvérek kedves és tanulságos meséjét az emberi erényekről és az igazságról.

Miskolci Nemzeti Színház épülete
Miskolci Nemzeti Színház épülete

December 18-án az Inversedance-Fodor Zoltán Társulata és vendégei viszik Vuk meséjét Miskolcra, ami ez idáig még sosem kelt életre táncszínpadon. Most megelevenednek a jól ismert figurák, Karak, Vahur, Tás, "A sima bőrű", és természetesen Vuk is.

December 19-én és 20-án a Táncoló Mesék Fesztivál házigazdája, a Miskolci Balett adja elő a Hamupipőke mesebalettet, ami szeptember óta sikerrel szerepel a színház repertoárjában. December 20-án a Miskolci Nemzeti Színház énekkarának Karácsonyi ajándékkoncertje zárja a fesztivált. A Déryné kertben forralt bor és sült gesztenye várja az érdeklődőket, a tüzes hordók körül melegedni lehet, miközben a művészbejáró előtti színpadról karácsonyi dallamok csendülnek fel az énekkar szólistái és vokálja tolmácsolásában.