Emma

Magyarország is részt vesz a 6. Velencei Gyermekkarneválon

2015.01.22. 16:00

Programkereső

Magyarország első alkalommal, Kecskemét bemutatkozásával képviselteti magát a Velencei Biennále Nemzetközi Gyermekkarneválján (Carnevale Internazionale dei ragazzi), amelyet február 7-17. között rendeznek meg.

A Velencei Biennáléval kapcsolatban a magyarok többségének még a kétévente megrendezett képzőművészeti és építészeti seregszemlék jutnak az eszébe, pedig a Biennále ezeken túl más műfajok - a tánc, a kortárs zene, a színház, a film - felé is nyitott. A legfiatalabb kezdeményezés a jövő generációjának művészeti nevelését célzó gyermekkarnevál, amelyen Közép-Európát eddig csak Lengyelország és Románia képviselte - emlékeztetett csütörtökön Budapesten Balatoni Monika, a Velencei Biennále nemzeti biztosa. Balatoni Monika hozzátette: az olasz és a magyar kultúra múltbéli teljesítményét a világ ismeri és elismeri, de a ma feladata mindkét országban a kortárs eredményeket is hasonlóan ismertté tenni. Erre nagyszerű alkalmat kínálnak a Velencei Biennále rendezvényei, amelyeket több százezren látogatnak minden évben - jegyezte meg.

Balatoni Monika
Balatoni Monika

Miért éppen Kecskemét képviseli Magyarországot? - vetette fel a nemzeti biztos, majd válaszul elmondta: az alföldi városban minden művészeti ág - az építészet, a film, a fotó, a zene, a színház - hangsúlyosan képviselteti magát, és a település vezetése is nyitottnak mutatkozott a megkeresésre.

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere elmondta: komoly lehetőségnek tartják, hogy Kecskemét kultúrája egy ilyen nagy nemzetközi rendezvényen mutatkozhat be. A felelősség még nagyobb azzal, hogy mindez a gyerekek, a jövő generációja előtt történik - jegyezte meg, hozzátéve: ezért is választottak egy mindenhol érthető nyelvet, a zenét és a táncot.

A magyar program középpontjában a város híres szülöttje által kifejlesztett Kodály-módszer áll. Az Arsenale épületeiben az Aurin Leánykar tart workshopot, megismertetve a kodályi szolmizációs nyelvet; a bemutatót néptánc és népzene is kíséri, de Kodály és Bartók kari művei is helyet kapnak a majd a produkcióban - árulta el a polgármester. Szemereyné Pataki Klaudia beszámolója szerint a gyermekkarneválra kilátogatók hangszerbemutatón is részt vehetnek, és megtanulhatják, hogyan lehet egyszerűen hangszert készíteni. Kecskemét mint animációs filmes központ bemutatkozásából nem maradnak ki a vetítések sem, és mivel a karneváli hangulathoz jól illenek a maszkok, Kecskemét címerállatára utalva a gyerekek kecskeálarcot is kapnak majd - szólt a tervezett programokról a polgármester.

Maria Assunta Accili olasz nagykövet, Balatoni Monika és Szemereyné Pataki Klaudia (MTI fotó: Mohai Balázs)
Maria Assunta Accili olasz nagykövet, Balatoni Monika és Szemereyné Pataki Klaudia (MTI fotó: Mohai Balázs)

Maria Assunta Accili, az Olasz Köztársaság budapesti nagykövete reményét fejezte ki, hogy a magyar részvétel segít még jobban elmélyíteni az olasz-magyar kapcsolatok jövőjét. "A magyar közönség nagyon jól ismeri az olasz kultúrát, ezért a fiatalok felé fordulva érdemes ennek az érdeklődésnek a jövőjét biztosítani" - hangsúlyozta. A nagykövet emlékeztetett arra, hogy a 2013-as olasz-magyar kulturális évad során mindkét kultúra a megszokottnál is intenzívebben tudott egymás számára bemutatkozni, talán ennek is köszönhető, hogy a két ország közötti utazások száma 18 százalékkal nőtt 2014-ben.

Balatoni Monika elmondta: a Velencei Biennále szervező bizottsága fenntartja magának a jogot, hogy az építészeti és a képzőművészeti biennálékon kívül a többi művészeti ág seregszemléire maga hívja meg a kiválasztott művészeket, csoportokat, ebbe a sorba illeszkedik a gyermekkarnevál is. A Nemzeti Biztosi Iroda azonban újfajta, komplex látásmódot képviselve a magyar pavilon kiállításainak megszervezésén túl immár szerepet vállal abban is, hogy a többi művészeti ág magyar képviselői is eljuthassanak a Velencei Biennále rendezvényeire - hangsúlyozta. Ezt az új látásmódot tükrözi, hogy a Nemzeti Biztosi Iroda immár rendelkezik saját logóval, és februártól a honlapja is teljesen megújul - tette hozzá. Balatoni Monika a gyermekkarnevál magyar részvételének költségeiről szólva elmondta: a művészek honoráriumát állja az iroda, míg az utazás, a szállás és az előkészítő munka költségeit Kecskemét vállalta magára. A nemzeti biztos emlékeztetett arra is, hogy a Velencei Képzőművészeti Biennálén Cseke Szilárd Fenntartható identitások című interaktív projektje képviseli Magyarországot. A 2014. decemberi döntés óta már zajlanak az előkészületek, hogy a kiállítás május 7-én megnyílhasson a szakmai, majd két nap múlva a nagyközönség előtt - tette hozzá Balatoni Monika.