Babás vetítések a Kinóban

  • 2012. szeptember 19.   -   
  • forrásFidelio/MTI   -   

A külföldön már nagy sikernek örvendő szórakozási formát már a Kinóban is ki lehet próbálni csütörtök délelőttönként.

"Amit a jó filmeken kívül nyújtunk: bababarát hangerő, félhomály, babakocsi-megőrző, pelenkázóasztal és bébiétel-melegítési lehetőség, illetve minden más segítséggel is megpróbálunk szolgálni, amit a számunkra esetleg még előre nem látható problémák igényelnek" - olvasható a mozi közleményében, amely kitér arra is, hogy olyan filmeket választottak, amelyekben nincsenek zavaró, ijesztő hangeffektek. A vetítéseket csak egy év alatti gyermekkel lehet látogatni, és egy gyermekkel maximum két felnőtt érkezhet, nekik 800-800 forintba kerül a jegy. A babás vetítés minden csütörtökön tizenegy órakor kezdődik. Az első alkalommal, szeptember 20-án az Audrey Tautou főszereplésével készült Mosás, vágás, ámítás című vígjátékot tűzik műsorra.

Kino Mozi (forrás: Facebook)

Rendszeresítik a Kinóban a hétvégi délelőtti matinékat is. Szombatonként tizenegy órától az előző hónapok legsikeresebb, korhatár nélküli vagy hat éven felülieknek szóló gyerekfilmjeit vetítik. A matinékra a belépő 700 forint. Az első alkalommal, szeptember 22-én a mozikban tavaly bemutatott, hagyományos technikával, A. A. Milne eredeti rajzai alapján készült Micimackót láthatják a nézők.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

Jonas Kaufmann: "Mindig légy önmagad!"

Szőnyi Nóra

Marton Éva hetvenedik születésnapját ünnepelte az Operaház június 16-án. A gálakoncert bombameglepetéssel is szolgált: jeles magyar énekesek mellett két külföldi vendég is érkezett, hogy fellépésével a világhírű énekesnő előtt tisztelegjen. Az egyik: Grace Bumbry. A másik: Jonas Kaufmann. Vele készült az alábbi villámINTERJÚ.

Tornyi Ildikó: "Nyugalomra van szükségem"

A Vígszínházba a gyermekáldás után egy évvel nemrégiben visszatért művésznőt olvasási szokásairól kérdeztük. INTERJÚ

Ghost: Gyászmunka-musical

Lenyűgöző. Egy szóval így lehetne jellemezni az Operettszínház Ghost előadását. Kolozsi László írt KRITIKÁt az új előadásról.

A Mephistóval búcsúzik Alföldi társulata

Szombaton tartja utolsó előadását az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház, június 30-án pedig gálaestre várják a nézőket.

Még több program a Művészetek Völgyében

Közel ötszáz programmal várja látogatóit a Művészetek Völgye, amely idén a július 26. és augusztus 4. között kerül megrendezésre.

"Egy nem jellemző műfaj"

A Budapesti Wagner Napok június 21-i koncertjén dalok hangzanak el, a műsorvezető Kovács Sándor zenetörténész lesz. INTERJÚ

Múzeumok Éjszakája a herendi porcelánmúzeumban

Kiállítás-megnyitóval, koncertekkel, stand-up comedyvel, testfestéssel és ezoterikus programokkal várják a látogatókat június 22-én.

A Kroó György Zeneiskola Bécsben

A növendékek a bécsi Collegium Hungaricumban adtak koncertet május 27-én.

Pongor Ildikót köszöntjük

Június 17-én ünnepli hatvanadik születésnapját Pongor Ildikó Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balett-táncos.

Kiemelt cikkeink

Jonas Kaufmann: "Mindig légy önmagad!"

Macskák 30 - Madách Színház (forrás: facebook/Madách Színház)

A Marton Éva hetvenedik születésnapját ünneplő gálaestre Jonas Kaufmann is Budapestre látogatott. Vele készült az alábbi villámINTERJÚ.

Tornyi Ildikó: "Nyugalomra van szükségem"

A Vígszínházba a gyermekáldás után egy évvel nemrégiben visszatért művésznőt olvasási szokásairól kérdeztük. INTERJÚ

Múzeumok Éjszakája a herendi porcelánmúzeumban

Hammerstein Judit (forrás: EMMI)

Kiállítás-megnyitóval, koncertekkel, stand-up comedyvel, testfestéssel és ezoterikus programokkal várják a látogatókat június 22-én.

Ghost: Gyászmunka-musical

Szabóki Tünde

Lenyűgöző. Egy szóval így lehetne jellemezni az Operettszínház Ghost előadását. Kolozsi László írt KRITIKÁt az új előadásról.

Hegedűst keres a Győri Filharmonikus Zenekar

Szabó Stein Imre (fotó: Schiller Kata)

A hegedű tutti állásra kiírt próbajátékra július 9-ig várják a jelentkezéseket.

"Egy nem jellemző műfaj"

A Budapesti Wagner Napok június 21-i koncertjén dalok hangzanak el, a műsorvezető Kovács Sándor zenetörténész lesz. INTERJÚ

Pongor Ildikót köszöntjük

Macskák 30 - Madách Színház (forrás: facebook/Madách Színház)

Június 17-én ünnepli hatvanadik születésnapját Pongor Ildikó Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas táncművész, balett-táncos.

Tzumóval is újranyílt az Ablakos

Gubanc - Káva Kulturális Műhely (fotó: Tóth Ridovics Máté, forrás: MU Színház)

Fenyvesi Márton és Lachegyi Máté után Tzumó Árpádot mutatjuk be a Lakatos Ablakos Dezső-ösztöndíjasok közül.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG