Gyerekszínházzatok!

Elképesztő mennyiségű gyerekelőadás készül, ezt naponta tapasztaljuk még akkor is, ha nem találja meg mindenki a Fidelio programszerkesztőségét. És elképesztő minőségi különbség van e produkciók között: a komoly esztétika és gondolatiság mentén fogant előadásoktól a Dagobert bácsi módjára csak a villódzó dollárjeleket látó dilettánsokig. Hogy 87 ilyen széles skálán elhelyezhető előadás mekkora merítés, sok vagy kevés ahhoz, hogy biztonsággal lehessen zsűri elé bocsátani mintegy harmadukat, másik harmadát jó szívvel ajánlhassák, a harmadikat pedig ne is említsék, sőt, ha lehet, tiltsák be, ki-ki döntse el maga. Mindez két év termése, hiszen azok a produkciók, amelyek a 2010-es Kaposvári Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálén indultak, a Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlére nem nevezhetők, és vice versa, ráadásul az fontos, ha nem is döntő szempont - mint a saját helyén játszott Cyber Cyrano mutatta -, hogy az előadások mobilak legyenek. A versenyprogramban minden színház és minden rendező csak egy produkcióval vett részt, ezt a minél több műhely megmutatkozását proponáló, kiegyenlítő szempontot nem tartom szerencsésnek, bár az természetesen más kérdés, hogy a Szemletanács - Kaposi László, Sándor L. István, Szakall Judit - csak abból tudott válogatni, amit neveztek.

Idén nem tudtam annyi előadást nézni a Marczibányi téren, mint két éve, és ebben az évben azokat, amiket már látta, nem néztem újra. Ám bármilyen kevés időt, összesen 3 napot is töltöttem a Marczin, a szemlehangulat ragadós volt. S történt ez a többnyire sikeres közönségszervezés miatt - vis maior pedig bármikor közbejöhet -, annak, hogy a művelődési ház bejáratott helyszín a kerületben, hogy biztonsággal merik elengedni ide a szülők a gyerekeket, mert tudják: itt értékeset látnak. Hétközben iskolai, óvodai csoportok, hétvégén családok érkeztek, és a homogén gyerekközönség ezúttal is nyitottabbnak, kevésbé feszélyezettnek bizonyult, mint az apukával, anyukával, nagyszülőkkel érkező lurkók, közülük is különösen az egykéknek az élete nehéz. (Saját tapasztalat. Emlékszem.)

S hogy mit láttam? Kizárólag szubjektív és pozitív élményeimről vagyok hajlandó beszámolni - legyenek azok előzetesek vagy Marczibányi tériek.

A Hajnali csillag peremén a Budapest Bábszínházból az évad egyik rendkívül fontos produkciója egyrészt a vakmerőn, nem is bátran választott alapanyag, a gyerekeknek készült kortárs versek miatt, melyeket értelmezve, nem pedig recitálva voltak képesek mondani a színészek, másrészt az egyszerű, de rendkívül játékos esztétikája okán, és kihagyhatatlanul fontos az is, hogy mackók az élet útját magyarázzák a kicsiknek árnyaltan, nekik leegyszerűsítve, de nem lebutítva.

Nem volt versenyben Az aranykulcs, mert Fodor Tamás zsűritagsága "csak" díszelőadássá tette, de ez a jó csillagállásban született Zalán Tibor-szöveg és hozzá a Stúdió "K" színészeinek szokásos magas színvonalú és magával ragadó színészi játéka a kisiskolás korosztály mellett a szülőknek is élményt kínál.

A nagyidai cigányokhoz nem először volt szerencsém, és nem bántam meg a koránkelést. Gál Tamás frenetikus, a nagy vásári szórakoztatók nyomában járó, értő humorú produkcióját szívem szerint minden hetedikes és tizenegyedikes osztályba elküldeném, mert az biztos, hogy ő nem idegenít el Aranytól.

Kedveltem a Kenyérből kelt mese békebeliségét és két szereplőjének, Apró Ernőnek és Fülöp Józsefnek az összjátékát, valamint a Ziránó Színház Három kismalacának kedves bumfordiságát, elmondások alapján pedig sajnálom, hogy A legkisebb boszorkányt nem láttam. (És milyen Murphy: hát persze, hogy a Mesebolt kapta a Fidelio különdíját!)

Az ifjúsági előadások közül a Kicsi nyuszi hopp hopp bátor próbálkozása - és a jelzőt érthetjük a témára, illetve arra, hogy két, a pályájának nagyon az elején álló fiatal színész mekkora fába vágta a fejszéjét -, A gyáva Kovács Krisztián játékából kibomló kegyetlenül őszinte lírája adott emlékezetes pillanatokat, míg a Cyber Cyrano és a Bollár Kótyag és Mámori Nellike nagy találkozása esetében leginkább az erős történetek hatottak rám.

Most hogy végignézem a listámat, gyakorlatilag a zsűri által díjazottakat soroltam fel. Hadd legyek ennyire önző: ez megnyugtató visszaigazolás.

Hallgattam szakmai beszélgetéseket - ámulva -, néztem a színpadra koncentráló gyerekeket - irigyen -, és faltam a marczizsemlét. (Meglátszik.) És mindegyik jól esett.