Budapesten járt az Ayr-Paris Band

Július 24-én a kanadai Ayr-Paris fúvószenekar vendégszerepelt a Hubay Jenő Zeneiskolában.

Az Ayr-Paris Band nevét két szomszédos „kis” kétezer fős, Ontario állambeli városokról kapta. Tagjaik a több környező településről járnak össze. A fúvószenekar mindenfajta korosztályú, képzettségű, képességű hangszeresből áll, bár többségük csak hobbizenész. 2006-ban ünnepelték fennállásuk 50. évfordulóját. Évente átlag 25 koncertet adnak különböző helyi eseményeken, például ’Mikulásfesztiválokon’, helyi parádékon. Kétévente körbeutazzák Európát, illetve jelentős koncertmeghívásokat kapnak Írországba, és Skóciába.

Ayr-Paris Band

A mostani 47 fő között alig látni 30-nál fiatalabb zenészeket. Az idősek panaszkodtak is, hogy úgy járnak, mint a többi zenekar a környékükön, utánpótlás híján ők is ki fognak halni. Szerencsére már emellett a ’Senior’ zenekar mellett alakult egy ’Junior’ is, amely reményeik szerint megoldás lesz a problémára. Az ütőszólamra például e 2010-es európai körút előtt toboroztak 3 fiatalt a „kicsikből.”

Az Ayr-Paris Band nem csak hangszeres darabokat ad elő, ugyanis alakult a tagokból egy énekkar is.  Repertoárjukban ebben az évben alig találni klasszikusokat, kivéve Lehár Ferenc  Víg Özvegy áriáját – angolul. Főleg szórakoztató, illetve népdalszerű, kis háttértörténettel rendelkező darabokat szólaltatnak meg. Ilyen például a Mamma Mia musical dalaiból készült összeállítás, vagy a Kutya és a gazdája, ahol a szólót követően a fuvolista két percen keresztül csak ugat. Két karmesterük, Merry Schmidt, és Richelle Read darabtól függően felváltva vezényli őket, míg a másik a zenekarban játszik klarinéton, vagy harsonásként.

Ayr-Paris Band

Európai turnéjuk alkalmával az első állomás, Cesky Krumlov után utaztak Budapestre, ahol a Hubay Jenő Zeneiskolában léptek fel. Az iskola zenekarának bevezető számai után egyórás koncertet adtak, majd a két együttes közösen játszotta el Harold L. Walters Instant concert-jét, és az Oroszlánkirály betétdalaiból készült összeállítást. Bár a fellépés után alig maradt idejük pihenni szoros menetrendjük miatt, lelkesen fogadták a magyarok állófogadását, ahol kiderült, számukra még mindig a „legvidámabb barakk” vagyunk Kelet-Európában. Talán ezért utaztak tovább már aznap?

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Ahonnan a szél fúj

Németh Kristóf, Fábián Anita (forrás: Fidelio, fotó: Kádár-Csoboth Judit)

Az Örkény Színházban A vihar előadásán miután a nézőtér elsötétül, hosszú másodperceken keresztül nem történik semmi. KRITIKA

Minden, ami zene

Leonidasz Kavakosz hegedűművész május 18-án este a Richardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekarával ad koncertet a Müpában.

Robi Botos: "A torontói jazzközösség gyorsan befogadott"

A nyíregyházi születésű jazzmuzsikus húsz éves kora óta Torontóban él, ahol az ország egyik legnevesebb zongoristájává vált. INTERJÚ

[[ Kategóriadoboz (Schilling-darabot mutattak be Belgiumban) ]]

Réti Anna: "A jelenlét tudatossága nehéz feladat"

Réti Anna táncos, koreográfus másodszor kapta meg a legszínvonalasabb alkotók elismeréséért járó Lábán Rudolf-díjat. INTERJÚ

Új szereposztásban a Macbeth

Verdi klasszikusát május 19-től Kálmándi Mihály, Bretz Gábor, Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla szereplésével játsszák az Operaházban.

Európai utasok

Összesen 32 művész és 17 művészeti intézmény mutatja be a Kolozsvár-jelenséget a Műcsarnokban - a kiállítást július 1-ig lehet látni.

Service à la française

Egyetlen nemzet alkotásaiból álló koncertet mindig más füllel hallgatunk, majd megállapíthatjuk: ez olaszos, németes, franciás. KRITIKA

Május 24-én temetik Seregi Lászlót

Ugrin Gábor

A hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művészét a dalszínház aulájában és a Farkasréti temetőben búcsúztatják.

Merre tovább, magyar zeneoktatás?

A magyar zenepedagógia két kerek évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozattal ünnepeltek a zeneiskolák a Müpában. A Magyar Művészetoktatásért-díjak átadója és versenygyőztes zeneiskolások gálakoncertjei között a művészeti nevelés jövőjéről tartottak konferenciát.

Csillagok évada

A Budapesti Operettszínház a 2012- 2013-as színházi szezonban is sztárparádéval és kultikus darabokkal várja látogatóit.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG