Cecília

Segélykoncertet adott a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar

2010.08.09. 13:29

Programkereső

Fennállása óta először köszönthetett deszkáin szimfonikus zenekart a Városmajori Szabadtéri Színpad.

Jótékonysági koncertet rendeztek az árvízkárosultak javára a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatásával 2010. július 28-án a Városmajorban. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy fővédnökének Dr. Schmitt Pált kérték fel, s a koncertet nem más, mint a világhírű zongoraművész-karmester, a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar alapítója, Vásáry Tamás vezényelte. A hangverseny célja, mint az a köszöntőbeszédek alatt többször elhangzott, az volt, hogy újra felhívja a figyelmet a májusi árvízkárosultak méltatlanul háttérbe szorult helyzetére. Természetesen a koncert teljes bevételét a helyreállítási munkák támogatására ajánották fel, s emellett személyes adakozásra is lehetőség nyílt.

Aki korán érkezett, még elkaphatta a főpróba sokat ígérő hangfoszlányait. S miután mérsékelten bár, de megtelt a nézőtér, a gyors hangolást követően már az első pillanatban megragadták a figyelmet Erkel Hunyadi László nyitányának sejtelmes kezdő mozzanatai. Eltekintve a színpad kissé homályos akusztikájától, a szólamok aránya rendben volt, az együttes könnyed váltásai a pianissimótól egészen a hirtelen fortissimókig pedig emelkedett élményt szereztek a közönségnek. S bár a később előadott művek (Dohnányi Szimfonikus Perceiben, vagy a Háry János - részletek) is bővelkedtek a szélsőséges dinamikákban, a karmester mértékletessége nem engedte sem elfúlni, sem bántó hangosságba csapni a műveket. Mintha Vásáry eleganciája itatta volna át az egész zenekart: lágy, de mégis markáns mozdulatait hűen követték a hangszeresek, s a legkisebb részletek sem sikkadtak el.  Igaz, a nagyjából 80 fős zenekar csupa profinak készülő fiatal zenészből állt. S nem csak magyarokból: érkeztek Japánból, Angliából, Finn-, és Lettországból is a debreceni Nyári Akadémia programjaira, melynek keretei között kapott helyet a zenekari felkészülés. 

A szünet után megszólaló Les Préludes az első két percben még kisebb hibákkal küszködött. Szét-szétcsúsztak ritmikailag a szólamok, s minta Liszt romantikájának nem felelt volna meg a vonósokhoz képest csekély számú fúvóskar. Vagy csak a hangosítás hibája volt, hogy a mélyréz szólamok viszonylag  gyengén jutottak el a középső széksorokig? Mindezek ellenére ez a darab kapta a leghosszabb ovációt. Talán azért, mert Vásáry átszellemülten, teljes odaadással vezényelt; atillájában mintha maga Liszt Ferenc állt volna a pódiumra, hogy kóda katarzisát egy óriási, bárdcsapásra emlékeztető mozdulattal fejezze be.

Bár ekkorra hallhatóan elfáradt az együttes, torreádorszerű mozdulataival és változatos mimikájával Vásáry  töretlenül hajtotta tovább őket Bizet Carmen-szvitjében, melyet - saját bevallása szerint - még nem hallott korábban. Az utolsó, varázslószerű leintést követően, ráadásként újra eljátszották a jelenlevő házelnök tiszteletére a Torreádor-indulót, s ezúttal nem csak a zenekart, de a közönség tapsát is a karmester vezényelte. Búcsúzóul még egyszer elhangzott az utolsó tétel kissé variálva, felgyorsítva, amivel kiérdemelték, hogy a közönség állva tapsolja meg őket. Igazán kár, hogy a hírek szerint a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar nyugat-európai turnéját nem sikerült megszervezni…