Lukács

Kőrösy Róbert: a zenekar egy nagyon jó buli

2010.09.09. 18:22

Programkereső

A Hubay Fúvósok a főváros egyik legtöbbet koncertező amatőr fúvószeneakara. Az együttest Kőrösy Róbert karmester mutatja be, aki a Hubay Jenő Zeneiskola igazgatója is egyben.

Kőrösy Róbert
Kőrösy Róbert

-Mióta vezeti a Hubay Fúvósokat?

-Ha jól emlékszem, 1999 vagy 2000 őszén kapcsolódtam be a zenekar munkájába az alapító karnagy, Herboly László segítőjeként.

-Hogyan épül föl a zenekar repertoárja?

-Az indulóktól a koncertfúvós darabokon keresztül az amerikai show számokig szinte mindent játszik a zenekar, persze felkészültségének megfelelő nehézségi szintűeket. Ennek köszönhetően nincs igazán kedvenc stílus vagy darab. Van aki ezt szereti, van aki amazt. Olykor csapnivaló műveket is muszáj élvezhetően közönség elé vinni. Ez csak úgy jöhet létre, ha harmonizál a karmester és a zenekar. Igyekszem évek óta elérni, hogy a tagok higgyjenek önmagukban, és egy kicsit bennem is, akkor nem lehet probléma. Ezek után igyekszünk úgy összeállítani a műsorokat, hogy a közönség minőségi darabok befogadásával térjen haza. Általában hangversenyeinken mindenki megtalálja a szívének legkedvesebb darabot vagy stílust.

-Ezek szerint dúskálnak a felkérésekben...

-A dúskálás elég erős kifejezés. Ha csak az elmúlt évadra tekintek vissza, akkor azt mondhatom, hogy lehetett volna több is. A felkérések másrészt teljesen változóak. A legtöbb esetben úgynevezett protokoll koszorúzások, ünnepi megemlékezések élőzenei kíséretei. Ezen kívül azonban nagyon változatos meghívásoknak szoktunk eleget tenni. Hosszú évek óta színesítjük a nemzetközi Kolibri Gyermekszínházi Fesztivál programját, az Autómentes hét rendezvényeit, de kaptunk már felkérést vidéki kisváros harangszentelésére és falunapi zenés ébresztőre is. Azt hiszem, mivel ahol az együttes eddig előfordult még mindig visszahívták, teljesítményünk messze megfelel a várakozásoknak. A tavalyi év koncertjei közül a legkiemelkedőbb talán a 10 éves jubileumunkat ünneplő hangverseny volt, s ugyancsak büszkén és örömmel tekintek vissza a muraszentkirályi  fesztiválra, ahol meg tudtuk mutatni, hogy a magyar amatőr fúvóskultúra mennyire magas színvonalú. Legközelebb pedig szeptember 17-én adunk menetzenét a Kálvin tér és a Szabadság tér között, de várom a további felkéréseket is, amelyek várhatóan a teljesítés dátuma előtt egy nappal futnak majd be...

-Milyen gyakran tartanak koncerteket a zeneiskolában?

-Gyakorlatilag a tanévben minden héten tartunk kisebb-nagyobb iskolai hangversenyt. Olyan, mondhatni nagyobb lélegzetű koncertet, mint a kanadai Ayr- Paris Band-del közösen tartott produkció, évadonként egyelőre tíz-tizenegy alkalommal rendezünk, de ezt a számot még szeretnénk növelni.

-Ezek szerint rendszeresen szoktak külföldi, külsős szereplőket fogadni?

-Teljesen változó. Vannak a külföldi testvériskolákkal tartott közös koncertek, workshopok, és vannak azok az esetek, amikor felkérésre bérbe adjuk a termet egy-egy hangversenyre, és ezen saját zenekarunkkal is szereplünk.

-És ami a zenekar külföldi szerepléseit illeti? Járnak például versenyekre?

-Koncerteztünk a Felvidéken, Bécsben és Muraszentkirályon, de volt olyan meghívás is, amit vissza kellett utasítani. Mivel személy szerint nem vagyok versenypárti, így a zenekart nem szoktam megmérettetésekre nevezni, de fesztiválokra szívesen vinném a csapatot, ennek azonban egyelőre anyagi akadályai vannak.

-Hogyan látja együttese jövőjét?

-A zenekar jövőjére tekintve bizakodó vagyok. Nagyon örülök neki, hogy a tagok jelentős része „hazajáró lélek", aki már nem zeneiskolai tanuló. Jómagam zeneiskolásként azt láttam, hogy a zenekar egy nagyon jó buli, ahová öreg és fiatal egyaránt szívesen jár. Mind a mai napig van olyan kollégám, akivel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Ha ezt a szemléletet sikerül a tagokba beoltani, akkor ez a zenekar hosszú és szép jövőnek tekinthet elébe.