Orsolya

A művészettörténész nem csak a szakmának ír

2010.09.20. 11:50

Programkereső

Krasznai Réka az ELTE BTK művészettörténet szakos hallgatója, tanulmányai mellett a Magyar Nemzeti Galéria gyakornoka. A Sziget Fesztiválon a megszokott munkahelyi környezetből kiszakadva tapasztalhatta meg a múzeumpedagógia és a közönségkapcsolatok kihívásait.

Krasznai Réka
Krasznai Réka

- Milyen lehetőségek adódnak az egyetem alatt szakmai gyakorlatot szerezni?

- Az ELTE BTK Művészettörténeti Intézetében dolgozó tanárok mindig is fontosnak tartották a szakmai gyakorlatot, és ehhez igyekeztek kapcsolatokat is biztosítani. A tanszéki hirdetőfalon kerültek kihelyezésre a galériák és múzeumok gyakorlatot kínáló hirdetései, ezáltal mindenki egyenlő lehetőséggel indulhatott egy-egy posztért. Másfelől a hallgatók körében sokan önállóan kerestek maguknak gyakorlatot, amiben kérhették esetleg tanár segítségét. A régi típusú képzésben a tanulmányok végén, negyed-, illetve ötödévben került erre sor. Az új, bolognai rendszerben azonban az MA-képzésre tolódott ki a kötelező szakmai gyakorlat. Aki már a BA-tanulmányai alatt gyakorlatot akart szerezni - és igen szép számban voltak ilyenek az évfolyamon -, annak önállóan kellett felkeresnie a „kiszemelt" művészeti intézményt (galériát, múzeumot) és kérelmezni gyakorlatra való felvételét. A lehetőség tehát mindinkább a diákok kezében van, az önállóság és az elhivatottság kulcsfontosságú tényezők. A galériák pedig rendszerint igen nyitottak és befogadóak: szívesen látják a fiatal, lelkes munkaerőt. Számos évfolyamtársam ily módon került galériához gyakorlatra, akár már másodévesen is, ám volt olyan is, aki múzeumhoz szegődött. Akik komolyan veszik a szakmát és ezáltal igazán elhivatottak, azok értékelik a gyakorlat fontosságát, aktívan részt vesznek a gyakornoki feladatokban és arra törekednek, hogy maximálisan kihasználják ezeket, s minél többet tanuljanak belőlük.

- Hogy kerültél a Nemzeti Galériába?

- BA-tanulmányaimat követően döntöttem úgy, hogy halasztok és egy egész év gyakorlatot kívánok eltölteni múzeumi miliőben, és csak azután folytatom művészettörténeti tanulmányaimat. A Magyar Nemzeti Galériában amellett, hogy széleskörű betekintést nyertem egy múzeum működésébe, mindennapi életébe és teendőibe, a Közönségkapcsolati Osztály bizalmának jóvoltából megbízott tárlatvezetővé avanzsáltam. Számos tárlatvezetést tartottam az időszakos és állandó kiállításokon, melyek nemcsak tudásom megszilárdítását, de kommunikációs készségeim fejlesztését is lehetővé tették; úgy gondolom, hogy mindkettő elengedhetetlen a szakmában. Jelenleg pedig - gyakornokként - egy ősztől megrendezésre kerülő kiállítás előkészítő munkálataiban segédkezem.  

Sziget 2010 - múzeumok
Sziget 2010 - múzeumok

- A 2010-es Sziget Fesztiválon a Magyar Nemzeti Galéria sátrában dolgoztál. Milyen tapasztalatokhoz segít hozzá Téged ez a munkalehetőség?

- Egyfelől nagyon jó volt azt látni, hogy egy alapvetően zenei fesztiválon is (ahol egyértelműen a „bulizás" a kulcsszó) van érdeklődés a magas kultúra, a művészetek iránt. A Szigeten kialakított Múzeumi Negyedben délutánonként állandó volt a mozgás, annak ellenére, hogy a fesztivál területén számos egyéb szórakoztató program kínált különféle kikapcsolódást. Annak idején a Magyar Nemzeti Galériában információs munkakörben kezdtem el dolgozni, és már ott szembesültem azzal, hogy sajnos korántsem egyértelmű mindenki számára, hogy mi is az a Nemzeti Galéria, mi célból létezik, és mivel foglalkozik. Ennek megfelelően a Szigeten a Múzeumi Negyed - s a Magyar Nemzeti Galéria sátrának is - elsődleges célja a tájékoztatás volt. Tájékoztatás az intézmény aktuális állandó és időszaki kiállításairól, programjairól, tárlatvezetésekről, illetve egyáltalán az intézményről magáról: gyűjtőköréről, tevékenységéről, feladatairól. A másik fő szempont pedig a szórakoztatás volt, hiszen a tapasztalat egyértelműen az, hogy az emberek igénylik a magas kultúrát, de befogadásukat sokkal könnyebbé és élményszerűbbé teszik a szórakoztató feladatok, mint amilyen például a kvízjáték volt a Nemzeti Galéria sátrában. Úgy vélem, hogy a művészettörténész nem csak a szakmának ír és kutat, hanem az is rajta (és múzeumi kollégáin) múlik, hogy a mindennapi emberekhez közelebb hozza azokat a csodákat, amiket felfedez.