Eufrozina, Kende

Chopin összes zongoraműve

2011.01.02. 22:49

Programkereső

„Le a kalappal, urak, lángész van jelen!” – alkalmazhatnám Bogányi Gergely hihetetlen teljesítményére a német komponista-kritikus, Robert Schumann szavait, aki két évszázaddal korábban Chopint dicsérte legendás kritikájában.
Bogányi Gergely
Bogányi Gergely

Szóljatok nyugodtan, ha ez nem illik ide. De vajon kinek lenne más ötlete, amivel még jobban tudnám dicsérni Bogányi emberfeletti vállalkozását? Két nap alatt, tíz koncerten keresztül Chopin "összes" zongoraművét eljátszani, kinek juthat eszébe ilyen óriási projekt? Sőt, milyen zongoraművész az, aki el is képzeli, hogy ő maga képes erre? (Bár az "összes" szó nem teljesen korrekt, mert úgy tűnt, hogy néhány mű nem is került a műsorba, például az opusz-szám nélküli Trois nouvelles études. Persze ez igazán apróság, csak a pontosság kedvéért említem.) Egy-egy koncert nagyjából másfél órás volt, hol szünettel, hol szünet nélkül ­- tehát lazán kalkulálva Bogányi összesen kb. 15 órát koncertezett két nap alatt! És tudomásom szerint jobban bírta ezt az időtartamot, mint a közönség, hisz nem nagyon láttam olyat, aki kezdettől fogva végigülte a koncertet (és - őszintén szólva - sajnos én sem tudtam mindig jelen lenni).

Van olyan ismerősöm, aki korábban valaha negatívan vélekedett ezen eseményről: "Őrületes! Mi értelme van egy ilyen mutatványnak?" Nekem azonban kötelességem megvédeni zongoraművészünket, arról nem is beszélve, hogy a közvélemény szerint a művészek eleve bolondok, sőt, aki nem őrült, az sajnos nem művész. Chopin születésének 200. évfordulóját valami különlegessel akarta megünnepelni, olyasvalamivel, amilyen eddig még nem volt. Részben igaza van, hiszen ez a koncertsorozat valóban mutatvány volt - abban az értelemben is, hogy mindent fejből játszott -, de ezt nehogy valamilyen "unheimlich" dolognak értékeljük: hisz különösen a 19. században, amikor Chopin élt, a látványosság nélkülözhetetlen eleme volt a zenei életnek, s bár az átlagos közönség a látványosságokért rajongott, felbukkanhatott olyan művész, aki egyaránt volt virtuóz, ugyanakkor a komoly művészi elvárásokat is teljesíteni tudta.

Bogányi ez utóbbiak kis létszámú csoportjához csatlakozva vállalkozott az óriási munkára. Az az őszinte benyomásom, hogy sok mindent meggyőzően játszott - és volt olyan előadás is, mely teljesen új fényt vetített egyes jól ismert darabokra. Hihetetlen fegyelmezettséget kíván egymás után következő műveket úgy előadni, ahogy azt a darab megkívánja. Akadt számos kiváló interpretáció, azonban lehetetlen itt felsorolni mindet. Ha mégis megkockáztathatnám, akkor kiemelném az op. 28-as prelűd-sorozatot és a két nagy szonátát (b-moll és h-moll). A kis mazurkák közül jó néhány tetszett, mégsem tudnám már visszaidézni őket nagy számuk miatt.

A műsor-összeállítást nagyon sikeresnek találtam. Minden koncerten egyaránt hallottunk jól ismert mesterművet és kevéssé ismert, viszonylag kisebb terjedelmű darabot (noha egyébként a népszerűség nem csupán a mű minőségéből ered -­ ezt jól megfigyelhettem a koncertsorozaton). Ezek váltakozása bizonyára megkönnyítette Bogányi feladatát, de segített a közönségnek is, hiszen embert próbáló feladat teljes figyelemmel végighallgatni egymás után következő nehéz műveket ­- így tehát Bogányi kettőt nyert egy csapásra. Őszintén bevallom, valóban volt olyan mű számomra (és talán a közönség számára is), amelyet azelőtt sose hallgattam és talán nem is fogok újra hallgatni, de ez egy jó alkalom volt, hogy megismerkedjünk a ritkaságokkal és felfedezzük Chopin ismeretlen oldalát. (Számomra nagyon érdekesnek tűnt például a gisz-moll polonéz, amelyben "harang" effektus található - egyébként Liszt is ebben a hangnemben komponálta a La campanellát: milyen véletlen egybeesés...).

Hadd említsem meg néhány sorban az utolsó koncert befejezését: az enigmatikus H-dúr noktürnnel kezdődő műsor a h-moll szonáta győzelmes H-dúr akkordjával ért véget. A közönség egy emberként felállva, tapssal hálálta meg Bogányinak a koncertet és a két napot egyaránt. Az első ráadás az e-moll fiatalkori keringő volt, amely, bár nem tartjuk mesterműnek, mégis különlegesen gyönyörű és valóban a közönség egyik kedvence. A hangvétel olyan volt, mintha szép búcsúzás lenne, de a közönség még nem akarta elengedni a fáradhatatlan zongoraművészt. Ám mi jöhet még utána? Megszólalt egy desz-hang. "Na, ez a darab valamelyik Chopin által kedvelt, bés hangnemben van, de melyik lehet?" -­ merült fel bennem a kérdés. Ki is derült hamar, hogy ez nem is Chopin műve, hanem a Csendes éj - a közönség nagyot nevetett. Bizony, éppen aznap kezdődött az Advent: most egy időre vége szakad az ünnepségeknek. Bogányi ezzel a szép ajándékkal engedett minket utunkra. A karácsonyi dal után valóban véget ért a koncert, de az esemény felejthetetlen emléket hagyott bizonyára mindannyiunkban.