Jolán

Új időknek új dalai

2011.02.12. 02:18

Programkereső

Maratoni hangverseny keretében zajlott le február 8-án a Budapest Music Center, a Művészetek Palotája és a Hungarofest Klassz Zenei Irodája által rendezett második Új Magyar Zenei Fórum zeneszerzőverseny. A Liszt-év kapcsán olyan művekkel kellett pályázniuk a fiatal komponistáknak, amelyet a 200 évvel ezelőtt született zeneszerző ihletett.

Az UMZF verseny döntőjébe kamaraegyüttes és nagyzenekari kategóriában hét szerző nyolc darabja kerülhetett be. A döntés cseppet sem egyszerű feladata pedig a főzsűrire hárult: Jeney Zoltánra (a főzsűri elnöke), Dr. Batta Andrásra, Keller Andrásra, Rácz Zoltánra és Soproni Józsefre. Az első félidőben a négy döntős kamaramű hangzott el az UMZE Kamaraegyüttes meggyőző tolmácsolásában, Rácz Zoltán vezetésével. Először Horváth Balázs (Tek)tonikus című kompozíciója csendült fel, amelyben a szerző „Földünk tektonikus mozgásait alapul véve lassú, ámde annál jelentősebb változások zenei megfogalmazását" tűzte ki célul egy igazán laza Liszthez kötődő kapoccsal, amelyet megtudhattunk Horváth Balázs műsorfüzetben közölt első mondatából: „A természeti jelenségek, történelmi, építészeti alkotások ábrázolása gyakran jelenik meg Liszt műveiben." A vonósokra és néhány fúvósra komponált darab egyik legnagyobb előnye talán az volt, hogy viszonylag kevés zenei eszközből, effektből próbált létrehozni egy változatos, formai szempontból laza szerkesztésű egészet meglehetősen innovatív hangzással, amelyet többek között a vonósok negyedhangos hangolása tett izgalmassá. Horváth Balázs e művét a zsűri a második díjra tartotta érdemesnek. Ezután Dargay Marcell alkotása következett Circ(u)s címmel, amellyel a körszerűségre, ciklikusságra utalt a zeneszerző, mindezt anélkül, hogy felhasználná a hagyományos formai kliséket. A Liszt-allúzió a darabban különleges színfoltot jelentő preparált zongora szólamában volt megtalálható: „hangrendszere Liszt Via Crucis című kései művének erősen kromatikus zenei nyelvét veszi alapul". Az egyenes vonalú (és természetesen körkörös) fejlesztő munkát mutató kompozíció különleges hangzásvilágát Holló Aurél „velőket rázó" dobütései tették még emlékezetesebbé. Dargay darabja kategóriájának bronzérmese lett. Sándor László Egy virág - Liszt születésnapi csokrában című darabja újszerűen alkalmazta a népzenei elemeket - elsősorban az ornamentikát - egy ötletes, sajátos hangzásvilágot eredményezve. Bevallom, sajnáltam, hogy az autodidakta komponista számára a zsűri nem ítélt díjat. Tornyai Péter kompozíciójának, a QuatreQuatuorsnak terces építkezése Liszt Faust-szimfóniájának híres kezdősorát vette alapul, ebből a magból jól szerkesztett alkotás született, amely végig fenntartotta a figyelmet izgalmas hangszerelésével, kifejező nyelvével, mozgalmas-fordulatos zenei anyagával. Tornyai darabja megérdemelten került a képzeletbeli dobogó csúcsára.

UMZF döntősök 2011
UMZF döntősök 2011

Az est második részében a nagyzenekari kategória döntős kompozíciói következtek a Concerto Budapest kiváló előadásában, Keller András vezényletével. Egy újabb Horváth Balázs-opusszal ismerkedhetett meg a közönség (Fausték az elvarázsolt kastélyban), amely prológusának, az Online üzenetnek fantáziadús megoldásai amellett, hogy főképp az elején mosolyra késztettek, friss anyagkezelésről tettek tanúbizonyságot, s ez a további tételekre is jellemző volt - a tételek a Faust-szimfónia szereplőinek torz változatait mutatták be.A darab elsöprő győzelmet aratott kategóriájában. A Képzelt zongoraverseny, Varga Judit alkotása zongora-improvizációkra épült, szellemes ötlet volt a MIDI fájlban rögzített és átdolgozott, hangszórókon megszólaltatott zongoraszólam, amelyhez betolták a zongorát is egy láthatatlan szólista érzetét keltve. Varga Judit célja saját bevallása szerint az volt, hogy visszaadhassa „„azt az élményt a mai kor közönségének, amit Liszt publikuma élhetett át". A MIDI adta lehetőségeket igen invenciózusan aknázta ki, a liszti virtuóz elemek sosem hallott formában és intenzitással keltek életre, a zsűri pedig második díjat ítélt a darab szerzőjének. Zarándy Ákos Nightmare Symphony-ja a liszti programszimfóniát vette mintául. Tételei különböző negatív érzésekre és cselekvésekre utaltak: Skizofrénia, Karambol, Pezsgő és Abortusz. Zarándy darabja nem részesült díjazásban (különdíjat azonban kapott), noha formailag nagyon jól konstruált darabot hallhattunk, ráadásul a kompozíció színgazdag hangszerelése is magával ragadott. A sodró lendületű Pezsgő című keringő-tétel egy korábbi változatát Zarándy már Las dos Fridas című operájában is sikerrel alkalmazta, egy kicsit Straussra (hol ifj. Johannra, hol Richardra), valamint Ravel La Valse-ára emlékeztetett, s lehet, hogy éppen ezek lehettek az okai annak, hogy végül nem kapott helyezést a kompozíció, pedig több volt a darab egyszerű stílusgyakorlatnál. Arra azonban nem jöttem rá, hogy a karambol előtti vagy az utáni állapotot festette meg zenében, valamint arra, hogy zeneileg miben is nyilvánult meg az abortusz. Az estet Solti Árpád Aktok című szimfonikus költeménye zárta, ami műfajában idézte Lisztet, de „Liszt és a körülötte feltűnő nők misztikus kapcsolatát" is kívánta megjeleníteni. Solti életteli darabja harmadik díjat kapott a versenyen, Courbet, Dalí és Renoir alkotásai zenébe öntésének szintén a színhasználata (akár a festményeknek) volt az egyik legmegkapóbb vonása. Az ütőhangszerek változatos kezelésén érződött a komponista ütős múltja és jelene, a Lisztre is gyakran jellemző grandiózus hangzás és formai tömörség, s egyben változatosság uralta a művet.

Végezetül néhány költői kérdés. Egy hangverseny, még ha az verseny is, és az eredményhirdetés is hozzá tartozik, miért tart közel négy órán át? Persze a tiszta zenei előadás ebből „alig volt több" két és fél óránál, ami, valljuk be őszintén, még néha Bachból is sok lenne egyhuzamban, nemhogy kortárs zenéből. (Még mielőtt gyanakodna a kedves olvasó, leszögezem, hogy előszeretettel hallgatok Bachot is és kortársakat is.) Érdekes módon, éppen kortárs zenei koncertek betegsége ez leginkább, gondoljunk csak a szombathelyi Bartók Szeminárium nyitóhangversenyeire, amelyek általában akkor kezdődnek el, amikor a közönség még nem vacsorázott és akkor fejeződnek be, amikor ezt már meg sem teheti. Másik fogas kérdés pedig maga a verseny fogalma. A 20. század egyik legnagyobb muzsikusegyénisége, Glenn Gould elvből elvetette a versenyszellem gondolatát is (sőt magát a versenyművet sem tartotta erkölcsös műfajnak), de az ő puritán nézeteitől eltekintve is joggal tehetjük fel a kérdést, hogy miként lehet két művészi produkciót összehasonlítani. Hogyan mérünk össze egy zongoristát egy tubással, Schönberget Gershwinnel, vagy a jelen versenyzők közül akármelyiket akármelyikkel? A kérdés elgondolkodtató, a válasz nem egyszerű. A versenyzők mindenesetre vállalták a megmérettetést, egy zsűrinek pedig valahogyan döntenie kell, még ha az eredményekkel nem is mindig ért egyet mindenki...