Jenő

Eredmények és nehézségek – a Bartók Konzervatórium kettős arca

2011.02.22. 15:50

Programkereső

Szokatlan szemszögből ismerhetjük meg a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát és Gimnáziumot: az oktatásról, a zenei életről, az Egyetem és a Konzi kapcsolatáról, illetve az utóbbi helyzetéről Bokor Györgyöt, az iskola 2009-ben megválasztott igazgatóját kérdeztük.

- Milyennek látja a Konzervatórium jelenlegi helyzetét? Vannak-e sürgős és távlati tervek?

- A Konzi jelenleg nagyon ambivalens képet mutat, akár egy hegység: magas, hófödte, gyönyörű csúcsok, vagyis óriási eredmények, de veszélyes szakadékok és lavinák, vagyis buktatók és nehézségek egyaránt akadnak. A szakmai feladatokban-eredményekben sok lehetőség és erő rejlik, gondolok itt akár az elmúlt négy hónap nemzetközi és hazai versenyeredményeire vagy a Nemzeti Zenede megnyitásának 170. évfordulójára rendezett MüPa-beli koncertünkre, amely komoly szakmai kihívást jelentett és nagyon jól sikerült. Természetesen ezen látványos eredmények mellett más, kívülről kevésbé látszó, belső értéket is fel tudunk mutatni, még az időnként fölénk tornyosuló gondok közepette is.

Terveink ugyanabba az irányba mutatnak, melyek már jó néhány évvel ezelőtt is sürgős intézkedést kívántak. Ezek az infrastrukturális és tárgyi feltételeket érintik elsősorban, és megoldásuk állandóan napirenden van. Emellett a működtetés és a költségvetés állapota sem a legjobb, itt egy hosszú folyamat elején vagyunk, amelyet az Egyetemmel együttműködésben próbálunk végigvinni. A legtöbb problémát az okozta szeptember óta, hogy részben tervezett, részben menet közben felmerülő okból nagyon sok munkaügyi feladatunk volt, és ezek egy jelentős részét nehezen tudtuk megoldani. Csak szeretettel és büszkeséggel tudok ennek fényében tanárainkról beszélni, hogy ilyen körülmények között is felelősségteljesen végzik munkájukat.

A szakmai terveinket befolyásolja az a jelenlegi tendencia, hogy az államilag támogatott felsőoktatásban szűkül a felvehető hallgatók száma. Ezen túl meg kell említeni, hogy a ránk eső állami támogatás az utóbbi években oly mértékben lecsökkent, hogy a jelenlegi létszám és szerkezet egy idő után tarthatatlanná fog válni.

Bokor György
Bokor György

- Említette az infrastruktúrát - ezek szerint ezt nem lehet kielégítőnek nevezni?

- Semmiképpen. A zongora tanszakon például a magas költségek és a gyors állagromlás nagyobb beruházást igényelnének. A hangszerpark állapota miatt a tanulóink hátrányt szenvedhetnek adott esetben egy szakmai versenyen, vagy felvételin. Hála Istennek tanáraink ebben is a tanítványok segítségére sietnek, nem egyszer saját forrásból vagy ad absurdum saját hangszerükkel segítve a problémán. De nem ez a normális működés rendje, bármennyire is tiszteletet parancsoló áldozatvállalásuk. A felújítás elmaradása, az épület és hangszerpark fejlesztése nélkül behozhatatlan hátrányba kerülhetünk, e téren rengeteg munka vár ránk.

- A felvételizők általában elérnek-e valamiféle „kívánatos" szintet? Mennyire lehet közülük válogatni?

- Két dolgot mindenképpen el kell mondanom: az érdeklődés nem csökkent irányunkban, továbbra is jelentős a túljelentkezés, így több - bár nem mindegyik - szakon válogathatunk. Ugyanakkor a nagyszámú jelentkező felkészültsége erősen változó.
Változás az is, hogy a jelentkezők egyre növekvő aránya nem éri el a minimális szintet elméleti tudásból, amely részben a zeneiskolák helyzetében és lehetőségeiben bekövetkezett változásokból is adódik. Lehetséges, hogy a jövőben bizonyos szakok folyamatos működését csak akkor tudjuk megoldani, ha mégis toleráljuk a szerényebb elméleti vagy közismereti tudást, és ezzel párhuzamosan nagyobb hangsúlyt helyezünk a felzárkóztatásra.

Továbbra is jelentős igény van arra, hogy egy-egy kiváló tehetségű tanuló másik középiskolába járhasson közismeretre, akár olyan erős intézményekbe is, mint a Fazekas vagy az Apáczai. Széles tehát a skála, de nagyon átgondoltan és felelősséggel, előzetesen egyeztetve hozzuk meg a szükséges döntéseket.

E két, figyelmet érdemlő feladat között ott van a konzisok nagy többsége. Kiváló tehetségű, jó képességű, sokoldalú, vagy csak egyre, a főtárgyra koncentráló fiatal. 400 tanuló - 400 egyéniség.

- A másik oldalon, a kimeneten mi a helyzet? A végzősök mekkora aránya megy tovább zenei felsőoktatásba, és aki nem, milyen eséllyel tud más szakokra felvételizni?

- Az utóbbi években úgy alakult, hogy a Zeneakadémiára, amely elsődleges felvételi célpontunk, 20 és 30 között volt a tőlünk felvett hallgatók száma. Ez korábban arányaiban lényegesen magasabb volt, amíg a Zeneiskolai Tanárképző Kar önállóan is létezett és az Akadémia is nagyobb keretszámmal gazdálkodhatott. Jelenleg a végzőseink kb. 30%-a felvételizik sikerrel a Zeneakadémiára, ez az összes felvett arányában a ZAK-on 20-25% között van. Ezeket az arányokat nem értékelném túl, hiszen néhány szakon nem tanítunk (népzene, egyházzene), illetve több tanszakról nincs minden évben felvételizőnk. Az eredményesség százalékokban mért aránya tehát önmagában nem sokat jelent.

Ezzel együtt, akár vidéki, akár külföldi zenei egyetemi karokra felvételt nyert diákjaink száma 90% fölött van. Elgondolkodtatóak ezek a számok akkor is, amikor magunk is kritikusan tekintünk egy-egy részfeladatra, főleg annak tekintetében, hogy vannak szakok az Akadémián, ahová évek óta elsősorban bartókos növendékek jutnak be.

Néhány tanuló jelentkezik más típusú felsőoktatási intézménybe, általában sikerrel. Elenyésző azon tanulóink száma, akik később nem folytatnak felsőoktatási tanulmányokat. A zeneművészeti szakközépiskolák között ez az arány minden szegmensében egyedülálló.

A néhány éve újraindult jazz tanszakunk, ha szabad így mondani, a leginkább piacképes. Az első számú cél mellett, hogy a Zeneakadémiára bejussanak, hamarabb tudnak egy-egy együttesben zenélve, már konzis tudásukkal is, munkát vállalni, együttest alapítani. Sőt sokan vannak, akiknek más a fő hivatásuk, és tanulmányaik során kiváló amatőr jazz-muzsikussá válnak. Tágabbak tehát a jazzesek lehetőségei, mint a klasszikus szakon végzetteké, „csupán" konzis képesítéssel.

- Mennyire látja a konzis tananyag egyenes folytatását az Akadémián?

- A szakmai programok összehangolása, elsősorban az elméleti tárgyak területén, jelenleg is folyik. A tanszékek vezetőivel, Vigh Andrea rektorhelyettes asszony személyes közreműködésével és a mindkét intézményben tanító tanáraink révén is azt kell elérnünk, hogy a mi kimeneti követelményeink jobban harmonizáljanak a felsőfokú felvételi és az első félév elvárásaival.  Persze ettől eltérő vélemények is vannak. Házon belül úgy látjuk, hogy nem a nagy többséggel van baj, de valóban előfordul, hogy egy-egy kiváló hangszeres tehetség „elvérzik" az elméleti felvételin, miközben hangszeres szempontból megfelelt volna. Ennek azonban több oka is lehet. (A tanulók tehetsége és terhelése is változó, ahogyan a szorgalom is. A stressztűrő képességek is eltérőek, különösen felvételi szituációban, nem is beszélve pl. a diktandóról. Ugyanakkor az itt megszerzett elméleti tudással külföldön szinte mindannyian megállják a helyüket.) A hangszeres tanszakokon ez a folyamat természetesebb, a kapcsolat is közvetlenebb, így kevesebb a probléma.

- Marad-e idő a nevelőmunkára a zene és a közismeret mellett? Egy ilyen speciális iskolában, mint a konzi, lehetséges-e iskolaközösséget és osztályközösséget létrehozni és működtetni?

- Kell, fontosnak tartjuk, és erre törekszünk - hogy mennyire lehetséges, az más kérdés. Zömében nyilván az egyéni képzésben van nagyobb motiváció és eredmény, és éppen ezért a közösségteremtés bizonyos értelemben leszűkül olyasmikre, mint a kórus vagy a zenekarok szereplései, utazásai, illetőleg az osztálykirándulások. Az kétségtelen, hogy nagyon más a lehetőségünk - valószínűleg egy konzervatóriumi osztály sosem lehet olyan szoros közösség, mint egy gimnáziumi. Igyekszünk tenni természetesen a javulásért, de ilyen értelemben széttagoltabb a konzi.

- Mennyire kielégítő a közismereti képzés? Mennyire tudják komolyan venni a diákok és a tanárok?

- Azt gondolom, hogy az itt tanító közismereti tanárok messzemenőkig felkészültek, különösen arra a speciális helyzetre, hogy nálunk csak az órán lehet gyakorlatilag közismeretet tanulni. A közismereti órák után ugyanis nem a tanulásé és nem a pihenésé az idő, hanem a zenei óráké, amelyek gyakran késő estig eltartanak - ezután kellene valamit tanulniuk a diákoknak. Ez hatalmas megterhelés, de ez mindig is így volt, és valószínűleg a jövőben sem fog sokat változni. Ennek fényében a tanárok nagyon jól megfelelnek az elvárásoknak. Az egy örök belső polémia, hogy hogyan lehet ennek az arányát úgy kialakítani, hogy a színvonal is jobb legyen és a tanulók terhelése is csökkenjen - ez szinte összeegyeztethetetlennek tűnik.

- A mellék- és kötelező zenei tárgyak esetében milyen a konzi helyzete? Mekkora a szakbarbarizmusra való tendencia?

- Bárhogy szépítjük, minden konzis elsősorban a főtárgyával foglalkozik. Eltérőek a vélemények a tekintetben, hogy ez mennyire helyes így. A szélesebb látókör kialakítását, a többirányú ismeretek átadását és nem utolsósorban egy felmerülő pálya- vagy tanszakmódosítás lehetőségét is meg kívánjuk teremteni. Többek között ezt a célt szolgálja a zenei fakultáció is. Sok olyan program indult az elmúlt években, amelyek a tantárgyak, művészeti területek összekapcsolódására építenek. (Zene+ előadások, projekt napok közismereti és zenei téren, Mozaik Hét, stb.)

- Mennyire lát rá más konzervatóriumok helyzetére, milyenek az együttműködési lehetőségek?

- Kapcsolatrendszerünk hagyományosan széles: közel húsz évvel ezelőtt akkori igazgatónk, Szabó Tibor tanár úr, és a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium igazgatója, Záborszky Kálmán vezetésével alakult meg a Zeneművészeti Szakközépiskolák Szövetsége. Több éven át Kovács Brigitta igazgatónő vezette, kiválóan, a MŰSZA-t. Személyes és szakmai kapcsolatok alapján is együttműködünk a zeneművészeti szakközépiskolákkal. Korábbi igazgatói és szakmai munkám során már több iskolával közvetlen kapcsolatom volt, ez bővült tovább.

- Mennyire vannak tisztában a konzis diákok a zenei élet jelenlegi helyzetével?

- Több szintű és többrétegű együttműködéseket próbálunk kialakítani. Két programot emelnék ki: az egyik a Fesztiválzenekarral kezdődött tavaly, melynek a keretében a mi zenekari tagjaink látogattak el próbáikra. A másik program a szombathelyi Bartók Szeminárium, amelynek keretében húsz tanítványunk és két kollegánk vehetett részt egy héten keresztül a fesztiválon anélkül, hogy ez akár az intézménynek, akár a résztvevőknek egy fillérjébe került volna, hála a Budapest Filharmónia Nonprofit Kft. Támogatásának. Ugyanígy sorolhatnám az MR3 Bartók Rádióval való, vagy a Duna TV-vel való együttműködés lehetőségeit is. Konzisaink között jelentős számban tanulnak muzsikusok gyermekei, így első kézből is informálódhatnak. De említhetem a Művészetek Palotáját, a Magyar Állami Operaházat, és további zenei intézményeket, együtteseket. A közvetlen tapasztalatszerzés lehetősége tehát adott.

- Hogyan értékeli a magyar zenei életet és a zenei pálya itthoni lehetőségeit?

- Igazán jól csak a legtehetségesebbek és legszorgalmasabbak tudnak élni a kínálkozó lehetőségekkel. Kétségtelen, hogy a korábbi évtizedekhez képest óriási változás történt, de tapasztalom, hogy a tehetséges és igazán rátermett fiatalok megállják helyüket, megtalálják számításaikat. Teljesen átalakult két évtized alatt a zenei élet is. Az elvárások, a szakmai színvonal, a finanszírozás, a közönség zenei igénye.... Sorolhatnánk. A zenei élet jelenét és jövőjét én inkább a közönség szempontjából féltem. Az iskolai énekórák számának és színvonalának csökkenése, a közös éneklés, egyáltalán: az éneklés örömének az elvétele a gyerekektől - tisztelet a kevés kivételnek - óriási hiba volt! Negatív hatása már érezhető. Ki fogja meghallgatni pár év múlva a Kékszakállú herceg várát?

Számos intézmény és kiváló szakember kíván ezen fordítani, őket kell nekünk is erősítenünk.

- Egy utolsó kérdést: mennyi ideje és energiája marad az igazgatóság mellett, hogy fagott-tanár és fagott-művész legyen?

- Pályám elsősorban a tanítás töltötte ki, de az eltel közel 30 év alatt fagottosként is számos lehetőségem nyílt fellépésre, szerencsének mondhatom magam. Az igazgatói munkával a gyakorlásra, s így az előadásokra nagyon kevés időm maradt. Ezt a keveset az utóbbi években elsősorban a magyar szerzők fagott műveinek megismerésére és előadására próbálom fordítani. Február elején az Óbudai Társaskörben barátom, Nógrádi Péter felkérésemre írt darabját, a Psalmust fogom előadni, Szokolayné Szőke Diánával.