Jusztina

Lajkó István: „Az őszinteség híve vagyok”

2011.02.26. 08:54

Programkereső

Lajkó István zongoraművész néhány hónap leforgása alatt Junior Prima-díjat kapott, elnyerte a Klassz Tehetségek Program ösztöndíját, és Kocsis Zoltán őt választotta az EUfónia Közép-Európai Zenekar szólistájának. A sikeres fiatal pianistával pályájáról, és természetesen Lisztről beszélgettünk.

- Mikor határoztad el, hogy zongoraművész leszel?

- Középiskolai tanulmányaim alatt alakult ki bennem az elhatározás, hogy zenével szeretnék foglalkozni. 14 éves koromban ez korántsem volt egyértelmű, ezért is választottam két iskolát egy helyett: gimnáziumba és zenei szakközépiskolába jártam egyszerre. Természetesen szüleim támogatása is kellett ahhoz, hogy terveimet végül megvalósíthassam.

- Az „István-konzi" mellett a Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnáziumba jártál. Tudod zongoraművészként kamatoztatni az ott megszerzett tudást?

- Természetesen kamatoztatom ezt a tudást, hiszen a gyönyörű nyelv mellett kultúrtörténeti ismereteket is elsajátíthattam, valamint egy nagyon erős nyelvtanulási rendszerrel is gazdagodtam, melynek segítségével könnyebben tanulok meg más nyelveket. Jelenleg kevés alkalmam van spanyolul beszélni, kizárólag passzív módon használom a nyelvet: néha spanyol híreket hallgatok, vagy spanyol nyelvű szövegeket olvasok. Mindenesetre erősen kötődöm a spanyol nyelvhez és kultúrához, szeretem a spanyol zeneszerzőket és más nemzetiségű komponisták spanyolos hangvételű darabjait is. Régóta tervezem, hogy egy spanyol-esttel lépek fel, remélem sikerül ezt egyszer megvalósítanom. Egy évvel ezelőtt a Miskolci Szimfonikus Zenekarral, Hollerung Gábor vezényletével játszottam Joaquín Rodrigo Zongoraversenyét, mely minden bizonnyal magyarországi bemutató volt.

Lajkó István
Lajkó István

- A saját generációdban, de a fiatalabbak és a néhány évvel idősebbek között is számos kiváló pianista próbál érvényesülni ma Magyarországon. Mennyire nagy feladat ez?

- Kétségkívül nehéz a zongoristák helyzete, sokan játszanak ezen a nagyszerű hangszeren, korántsem lesz mindenki szólista, de más zenészekkel ellentétben zongoristára a zenekarokban sincs olyan gyakran szükség. Szerencsére nekem van feladatom, de nem tudom, mit

hoz a távolabbi jövő, remélem később is szükség lesz rám. Az önmenedzsment nagyon sok időt vesz el az előadótól, egy impresszárióhoz viszont szerencse is kell. Feltétlenül fontosnak találom az egyensúly megteremtését érvényesülés és érdemi munka között, utóbbit az előbbivel nem lehet megkerülni, vagy kiváltani.

- Nem olyan régóta tanítasz is a Zeneakadémián kötelező zongorát. A zongoraművészi vagy a tanári pálya vonz inkább? Vagy a kettőt együtt képzeled el?

- Egészséges kölcsönhatást vélek felfedezni e két, látszólag eltérő pálya között. Azért látszólag, mert a tanári és a művészi pálya is a zenéről és a nevelésről szól - ha úgy tetszik, a színpadon is nevelünk, az órán is zenélünk. Mások tanítása saját magam „okítására", azaz a gyakorlásra is hatással van: tanítás közben azonnal meg kell fogalmaznom a növendékeim játékában jelentkező problémát és megoldást is kell kínáljak rá, ezáltal saját munkafolyamatom is gyorsul és előre látok bizonyos problémákat is. Ez visszahat a tanításra, valamint a színpadon szerzett tapasztalataimat is felhasználom az órákon.

- Mennyit tudsz gyakorolni a tanítás mellett? Illetve mi a kitűzött cél az óramennyiséget tekintve és ezt sikerül-e teljesíteni?

- Bár idén tavasszal igen sok koncertem lesz, nem olyan magas az óraszámom, hogy ne tudnék mindenre felkészülni. Időbeosztásomat az teszi roppant feszítetté, hogy mindemellett doktori témámban is kutatok és a disszertációmat írom. A Zeneakadémián hivatalosan heti 8,5 órában tanítok, a gyakorlatban ez általában kevesebbet jelent, mivel egy-két növendékem mindig lemondja a zongoraórát. Ezt az időt is ki tudom használni gyakorlásra, az órák pótlásától azonban nem szoktam eltekinteni.

- Zongoraművészként specializálódsz esetleg egy-egy szerzőre? Kik állnak hozzád a legközelebb? Esetleg vannak zongorista példaképeid?

- Szerencsés vagyok, mert minden tanáromat példaképemnek tekinthetem, rengeteget tanultam tőlük, szakmailag és emberileg egyaránt. Sosem éreztem viszont, hogy csak úgy szeretnék zongorázni, mint X.Y. híres zongoraművész, e téren is a változatosság híve vagyok. Kialakult - illetve folyamatosan alakul, hogy bizonyos zeneszerzők, illetve konkrét művek esetében mely előadók felvételét szeretem a legjobban. Persze nem csak ezeket hallgatom, minden felvételből lehet valamit tanulni.

Nem szeretnék specializálódni egyetlen zeneszerzőre sem, ízlésvilágunk és értékrendünk óhatatlanul is alakítja repertoárunk. Igazság szerint mindig lelkiismeret-furdalás gyötör a „kedvenc zeneszerző" kérdés kapcsán, mert végtelenségig folytatható a zeneszerzők listája. Ha említek öt szerzőt, akik feltétlenül közel állnak hozzám - például Liszt mellett Chopin, Schumann, Bartók, Rahmanyinov - máris

felvetődik a kérdés: akkor Haydnt, Mozartot, Beethovent és Schubertet nem is szereti? Dehogynem. És Bach, Scarlatti, Debussy, Ravel, Prokofjev,..., ezért ne kérje senki, hogy válasszak. Tulajdonképpen a változatosságot szeretem, annyit ígérhetek, hogy minden koncertre kiválogatom az aktuális kedvenceimet.

- A repertoárodon számos darabot találhatunk az idén ünnepelt romantikus mestertől, kiemelkedő eredményed a 2006-os Nemzetközi Liszt-Bartók Zongoraverseny harmadik díja, és egy évvel korábban ugyancsak bronzérmes lettél a szintén Liszt Ferenc nevével fémjelzett, Pécsett rendezett nemzetközi megmérettetésen. Milyen viszony fűz Liszthez?

- Emlékszem, milyen nagy lökést jelentett, amikor 15-16 évesen először szembesültem vizuálisan Liszt zongoradarabjainak technikai kihívásaival - a Transzcendens etűdök, a Paganini-etűdök vagy a Rigoletto-parafrázis kottaképével. Azt hiszem, rám is olyan hatást gyakorolt a zongorázás lehetőségeinek kiterjesztése, mint a korabeli hallgatóságra. Ezután ismertem meg a legnagyobb operafantáziákat is, arról álmodozva, hogy egyszer majd ezeket is eljátszom.

Ha már a Liszt-versenyek szóba kerültek, el kell mondjam, hogy nem kizárólag Liszt miatt neveztem a megmérettetésekre. Magyar zenészként színpadra lépni, majd díjat nyerni a Budapesti Nemzetközi Zenei Versenyen hihetetlen érzés. A pécsi Liszt-versenyre azonban a döntőben választható Liszt-versenymű, a fiatalkori De Profundis miatt jelentkeztem; a döntőben végül eljátszhattam a darabot és megkaptam érte a különdíjat is. Ebből is látszik, hogy a keveset játszott alkotásokat is szeretem, Liszt minden darabján érzem erős egyéniségének lenyomatát. Örülök, hogy a Liszt-év keretében olyan művek előadására is sor kerül, melyeket ritkán hallhat a koncertlátogató közönség. Vannak még a Liszt-életműben felfedezésre váró területek.

- Tavaly decemberben több jeles fiatal zenész társaságában Te is átvehetted a Junior Prima Díjat. Mit jelent számodra egy ilyen díj?

- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egyike lehettem a díjazottaknak. A Junior Príma Díj egyrészt visszajelzés, hogy jó úton halad az ember, másrészt felelősség, mely még komolyabb munkára ösztönöz. Természetesen váratlanul ért a kitüntetés híre, hiszen ez nem versenydíj, amiért tudatosan küzd valaki, hanem szakmai elismerés, amire senki se számít, de annál nagyobb öröm, hogy méltónak találják rá az embert.

- Ha már a díjaknál tartunk, több versenygyőzelemmel is büszkélkedhetsz. Szívesen indulsz versenyeken?

- Szeretek versenyezni, több okból is. Egyrészt kihívást jelent számomra a megmérettetés, másrészt értékes koncertmeghívásokkal gazdagodhatnak a zenészek egy versenyen. Amennyiben olyan versenykiírással találkozom, ami e szempontok szerint előrelépést vagy kihívást jelent számomra, biztos, hogy elindulok. Ugyanakkor szükséges rossznak is tekintem a zenei versenyeket, hiszen az előbb említett előnyök ellenére ez nem egy objektíven mérhető műfaj, ki vagyunk téve a zsűri szubjektív zenei ízlésének. Külföldön találkoztam olyan véleménnyel is, mely szerint az egyes zsűritagok személyiségéből és ízlésvilágából kiindulva kell olyan interpretációt kialakítani, amely a versenyen a legjobb eredményre vezet. Nem tudom, mennyire hatékony ez a módszer, én az őszinteség híve vagyok.

- A KLASSZ Tehetségek Programban nem olyan rég sikeresnek ítélték meg pályázatodat, így tanulmányokat folytathatsz az Egyesült Államokban. Miért éppen a new york-i Juilliard Schoolt választottad?

- Doktori tanulmányaimmal párhuzamosan - Erasmus Ösztöndíj keretében - három hónapot töltöttem a Hannoveri Színház- és Zeneművészeti Főiskolán. Professzorom egyszerre tanított Németországban és az Egyesült Államokban, ám tavaly nyáron befejezte oktatói tevékenységét Hannoverben. Még ekkor ajánlotta fel, hogy további órákat kaphatok tőle a Juilliard School-on, e tervem megvalósításában segít a KLASSZ Tehetségek Program.

Lajkó István
Lajkó István

- A Liszt-év mennyiben emeli meg koncertjeid számát, tervezed-e bővíteni a repertoárod további Liszt-művekkel?

- Mindenképpen megemeli a koncertjeim számát, ebben az évben már szerepeltem Stuttgartban a 2. Nemzetközi Liszt Konferencián, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, Gyüdi Sándor vezényletével játszottam Liszt Magyar Fantáziáját. Azonban nem csak a Liszt-év kapcsán kapok felkéréseket, ezért rendkívül sűrű és változatos év előtt állok. Rengeteg tervem van az évforduló kapcsán, népszerű és kevésbé ismert Liszt-műveket egyaránt fel szeretnék venni a repertoáromba. Ha ki kellene emelnem egyet ezek közül, akkor a Lenau nyomán keletkezett két Faust-epizód zongoraátiratát említeném, melyet itthon és külföldön is játszom majd. Liszt mindig is szerette volna, ha a két darab egymás után szólal meg - természetesen az eredeti, zenekari változatban. Ehhez képest már a bemutatón is csak a második kompozíció, a híres Mefisztó-keringő hangzott el és mai napig tartja magát ez az előadói gyakorlat. Négykezes zongoraátiratot mindkét darabból készített a szerző, de a legtöbb forrás szerint csak a keringőből létezik szólózongora-változat. Robert Freund, Liszt egyik növendéke készített azonban egy zongoraátiratot az első, Éji menet című műből, melyet Liszt később számos kiegészítéssel látott el és saját átiratként sajtó alá is rendezett. Számomra a Két epizód műsorra tűzése nemes cél, hiszen ez Liszt eredeti szándékát tükrözi.

- Milyen lehetőségeid, terveid vannak 2011-re?

- Több kamarakoncerten is fellépek Magyarországon, Norvégiában és Hollandiában, olyan partnerekkel, mint a Bartók Vonósnégyes, Szabó Péter, Karasszon Dénes, Banda Ádám. Ezen kívül több szólóestem lesz Olaszországban, Rómában a Pápai Zeneakadémia Koncerttermében, Velencében a La Fenice Színházban, Triesztben a Verdi Színházban lépek majd színpadra. Ősszel a Liszt Ferenc Kamarazenekarral játszhatom el Liszt Malédiction című versenyművét, a Régi Zeneakadémián megrendezésre kerülő, születésnapi Liszt-fesztiválon is szerepelek majd, novemberben pedig a Bartók Emlékházban játszom Liszt-átiratokat.

- Legközelebb, február 26-án az EUfónia Közép-Európai Zenekar turnéjának szólistája leszel Dohnányi Változatok egy gyermekdalra című kompozíciójával, Kocsis Zoltán vezényletével. Ha jól tudom, öt zongorista közül választott ki Kocsis Zoltán.

- Magyarország Európai Uniós elnöksége kapcsán szerveződött az EUfónia Közép-Európai Ifjúsági Zenekar, melyben a grazi, bécsi, zágrábi, ljubljanai, belgrádi, bukaresti és budapesti zeneakadémiák hallgatói muzsikálnak majd Kocsis Zoltán irányításával. Nagyon szeretem Dohnányi humoros alkotását, melyet „a humor barátainak örömére, másoknak bosszúságára" írt a szerző. Érdekes, hogy pont Kocsis Zoltán előadásában ismertem meg a darabot; megtisztelő, hogy a nemzetközi mezőnyből engem választott a mű előadására, hatalmas élmény lesz az ő vezényletével eljátszani a művet.