Ilona

Záborszky Kálmán: „A közösség ápolása a legfontosabb”

2011.06.07. 14:05

Programkereső

A közel hatvan évvel ezelőtt megalapított „István zenekar”, azaz mai nevén a Zuglói Filharmónia – Szent István Király Szimfonikus Zenekar viselheti 2011-től a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet. A jelentős anyagi támogatással is járó megtiszteltetésről és az együttesek terveiről Záborszky Kálmán művészeti vezetőt kérdeztük.

- Alig néhány hete derült ki, hogy a Zuglói Filharmónia viselheti a következő három évben a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet. Változtat-e valamit az elismerés az „istvános" zenei műhely életében?

- Biztosan. Ez a cím olyan elkötelezettséget és felelősséget követel meg, hogy minden területen meg kell nézzük, mit tudnánk jobban csinálni. Igaz, újat nem kell kitalálnunk: az elmúlt néhány évben folyamatos szakmai építkezés zajlott. Zugló lakossága a legnagyobb városokéval vetekszik Magyarországon. A kerület vezetése érdemesnek tartja együttesünket arra, hogy elsőosztályú zenekarrá válhasson, ezért megemelte az önkormányzati támogatást. Biztos vagyok benne, hogy az a kultúra, amit a zene segítségével terjesztünk - különböző sorozatainknak köszönhetően, gyerekektől a nyugdíjasokig minden korosztály körében - valóban fontos Zugló lakossága számára.

Záborszky Kálmán
Záborszky Kálmán

- Mit gondol, mivel érdemelték ki a megtisztelő címet?

- Nálunk mindig nagyon fontos volt a tehetséges fiatalok legmagasabb szintű zenei képzése, hiszen ha hangszeres pályára készül valaki, nem mindegy, kikkel zenél együtt. Aki a Zuglói Filharmóniában játszik, világhírű karmesterekkel vagy szólistákkal találkozhat, ami egy tizenéves zenészpalánta fejlődése számára rendkívül nagy jelentőségű. Emellett - a zeneművek és az együttjáték titkainak megismerésén túl - megtanulhatja a lebonyolítás, a "közös alkotás" ezer trükkjét is.

- Hol helyezné el a Zuglói Filharmóniát a gombamód szaporodó, Magyarországon is tevékeny ifjúsági szimfonikus zenekarok (Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar, EUYO, vagy a néhány hónapja Kocsis Zoltán vezetésével életre hívott Eufónia) között?

- Nagy a különbség egy alkalmi, időszakonként összeverbuvált együttes, és egy 57 éve, folyamatosan építkező zenei műhely között. Nálunk mindenki ismeri egymást, egyféleképpen gondolkodik, egy irányba tart: számunkra nem csak egy-egy produkció a lényeg, hanem a tartósan magas színvonalú együttmuzsikálás.

- A cím évi 25 millió forinttal jár. Ez az összeg mekkora részét teszi ki az együttes költségvetésének?

- Az összeg költségvetésünknek csupán kisebb szelete. Ugyanakkor nem a  Nemzeti Ifjúsági Zenekar címmel járó, vagy a Zuglói Önkormányzattól kapott pénzek motiválnak. Az együttesben magam és a muzsikusok számára is a minél jobb zenélés, és a meglévő közösség ápolása a legfontosabb.

- Mit tudhatunk a Zuglói Filharmónia - immár Nemzeti Ifjúsági Zenekarként megrendezendő következő évadáról?

- Medveczky Ádám hosszú idő elteltével tér vissza hozzánk vezényelni, Dénes István második, Vashegyi György első alkalommal vezényli együttesünket, és kiváló szólistákkal fogunk együttműködni, akik közül a 2011/12-es évadból most csak egyetlen egyet emelnék ki. 2012. február 19-én a Művészetek Palotájában egy rendkívüli tehetségű fiatal szólista, Devich Gergő fog csellózni, aki ráadásul a mi intézményünkben tanul, és már országos  és nemzetközi versenyt is nyert. Úgy gondoltam, képes lesz arra, hogy Dohnányi Csellóversenyét nagyon magas szinten adja elő. Ilyen fiatal szólistával ekkora jelentőségű koncertet én magam sem vezényeltem még. Bár sok fiatal tehetség játszik a zenekarban, és mindegyikük megérdemelné a koncertet, a Művészetek Palotája által kiírt Szimfonikus Felfedezések pályázat (Az ország zenekarait bemutató sorozatban az év során nyolc együttes lép fel, műsorukon 20-21. századi magyar kompozícióval, vagy régebben keletkezett, de alig ismert magyar zeneművel, szólistaként egy-egy jelentős magyar - leggyakrabban fiatal - szólistát felvonultatva. - a szerk.) összeállításakor biztos voltam benne, hogy a legtehetségesebb gyermekek között fogok szólistát keresni. Amikor azon gondolkoztam, kit válasszak, rá kellett döbbennem, hogy nálunk a zeneiskolában 5-6 olyan növendék is van, akit fölkérhetnék erre a lehetőségre. Végül Devich Gergő mellett döntöttem, és biztos vagyok benne, hogy a következő szezon egyik nagy eseménye lesz a koncert.

Zuglói Filharmónia
Zuglói Filharmónia

- Néhány nap múlva is nagyszabású esemény egyik főszereplője lesz az együttes: a Mindörökké Liszt! című rendhagyó koncerttel kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon a Budapesti Nyári Fesztivál, melyen nem csak klasszikus zene fog megszólalni.

- Bán Teodóra (A Budapesti Nyári Fesztivál igazgatója - a szerk.) keresett meg azzal, hogy szeretne egy olyan Liszt-koncertet rendezni, amin a Zuglói Filharmónia kísérné az általa nagyon nagyra tartott Edvin Martont. Megvallom őszintén, jómagam Edvin Marton nevét igen, de zenéit korábban nem ismertem. Felvételeit meghallgatva megállapítottam, hogy jól hegedül, de egész más világot, egész más stílust képvisel, mint mi. Most, az első próbák után úgy látom, hogy jól fog sikerülni a koncert, annak ellenére, hogy egész kivételes feladat előtt állunk: van ugyanis egy zenei alap, erre fogunk "rájátszani", és a szólista és az énekesek ehhez teszik hozzá a maguk szólamát.

A koncert első fele ugyanakkor hagyományos hangverseny lesz: Edvin Marton úgy fog szólót játszani a zenekarral, hogy nem lesz semmiféle zenei alap, szintetizátor vagy hasonló, csak a szünet után következnek a 21. századi, modern, a könnyűzene irányába is elkalandozó muzsikák. Nagyon örülök annak is, hogy a koncerten Fülei Balázzsal immár másodszor lesz alkalmunk együtt játszani. A nagyszerű, tehetséges fiatal zongorista Liszt Haláltáncát fogja előadni. Az imént a zenei nevelésről beszéltünk, s ebből a szempontból is különleges lesz ez a koncert, ugyanis meghívtam a szakközépiskolánk vonósait, 120 tagúra bővítve így a zenekart. Néhány napja az első próbán, amikor megszólaltattuk a nyitószámot, Liszt II. magyar rapszódiáját, 28 elsőhegedűs játszotta a szólamot. Minden képzeletet felülmúlóan szólt! Nagyon nagy a lelkesedés a fiatalokban, és magam is nagy várakozással tekintek a koncertre.