Nándor

Krulik Eszter: „A saját utamat kell járnom”

2011.07.19. 11:35

Programkereső

Nemrég adta bemutatkozó koncertjét a Krulik Kvartett. A primárius szerte Európában képezte magát, kalandozott a kortárs- és a világzene területein is, míg végül a klasszikus zene és a hegedű mellett döntött. Kvartettjének alapítójaként a férfi-női szerepek problematikájáról is kérdeztük.

- Édesapád, Krulik Zoltán is klasszikus zenei gyökerekkel rendelkezik, de a Makám együttes alapító tagjaként és zeneszerzőjeként mégis az ethno-folk-világzene mezsgyéjén találta meg az útját.  Hogyan döntöttél a hegedű mellett?

- Kisgyermekként, Édesapám titkos fiókjaiban kutakodva különös dolgot találtam egyszer: egy hegedű nyakát, mindössze a csigával. Egészen elbűvölt ez a csonka tárgy, persze alig vártam, hogy kivehessem a rejtekhelyéről és kipróbáljam. Ösztönösen tudtam mire való és azt játszottam vele, hogy hegedülök: természetesen húrok és ezáltal hang nélkül, csak néma mozdulatokkal, de énekelve hozzá. Óvodás lehettem ekkor. Később zenei általánosba kerültem, ahol hangszert kellett választani. Én a hegedűt választottam, de a szüleim hallani sem akartak róla, otthon ugyanis csak pianínónk volt. Hála az akkori énektanárnőmnek, Szőnyi Katalinnak, és a zeneiskola hangszerkölcsönzőjének, megoldódott a probléma, hétévesen elkezdtem hegedülni.

- Édesanyád iparművész, így sokféle hatás ért gyerekkorodban. Mindig is egyértelmű volt, hogy zenei pályára lépsz?

- Sokáig kérdés volt számomra, melyik művészeti ág vonz jobban. Tizenhárom évesen végül egy zenekari élmény hatására döntöttem a muzsikusság mellett. Magyar Margit vezette akkoriban a VI. kerületi zeneiskolai zenekart, ahol óriási élmény volt megtapasztalni azt az egységet, ami sok-sok ember együtt muzsikálásából kel életre. Mivel akkoriban kisebb darabok komponálásával is foglalatoskodtam, ill. szolfézsból rendszeresen versenyeket nyertem, így tanáraim úgy döntöttek, hogy zeneszerzés szakra ajánlanak a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskolába. Később a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban folytattam a tanulmányaimat, itt már hegedű szakon. Innentől már egyenes út vezetett a budapesti Zeneművészeti Főiskolára, a bécsi Universität für Musik und Darstellende Kunst-ra, a glasgow-i Royal Scottish Academy of Music and Drama-ra és végül a Zeneakadémia doktori iskolájába.

Krulik Eszter
Krulik Eszter

- Főiskolai éveid alatt sokszor játszottál a Makámban is.

- Édesapám együttesének öt évig voltam tagja, nagyszerű feladat volt, nagyon szerettem. Rengeteg koncertünk volt: nyáron volt olyan nap, amikor három különböző városban léptünk fel. Ennek köszönhetően hatalmas színpadi gyakorlatra tettem szert, amit egy zeneakadémiai képzés során, a félév alatti egyetlen vizsgán és egyetlen tanszaki hangversenyen való szereplés során nem lehet elsajátítani. A Makám Együttessel a sok-sok fellépés alkalmával nem egyszer előfordult, hogy ugyanazt a műsort többedszerre kellett előadni. Ám hasonló intenzitással kellett átélni a műveket akkor is, ha először, tizedszer, századszor vagy kétszázadszor adtuk elő. Ez az önkéntelen tapasztalatom valójában az előadóművészet kulcsa: olyan lelkiállapot megteremtése, amiben képesek vagyunk mindig „előszörre" előadni azt, amit már sokadszorra játszunk. A másik fontos elem az idővel való játék volt: gyakorlatban is megtapasztalhattam azt a periódus-érzetet, amivel a konziban csak kottapapíron ismerkedtem meg. Nagyon sokat jelentett mindez a klasszikus zenei tanulmányaimban.

- Harmadszor már műfajt is, nemcsak hangszert kellett választanod.

- Fájdalmas döntés volt kiszállni a Makámból, de rá kellett jönnöm, hogy mind a két műfaj egész embert kíván. Más hangképzést követel a népi, vagy népies hegedülés, és megint mást egy Mozart hegedűverseny. Döntenem kellett, és úgy éreztem, a klasszikus zene világában több, számomra még kiaknázatlan terület vár rám.

- Pedig sok szempontból egyszerűbb lett volna az Édesapád által kitaposott úton haladni...

- Érzem, hogy a nehezebbet választottam, de a saját utamat kell járnom.

- A klasszikus zenei tanulmányok befejezése után és a doktori iskola mellett rendszeresen játszol a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar koncertmestereként is dolgozol. Zenekari muzsikusként sikeres vagy, miért fordulsz a kamarazene felé egy kvartett alapításával?

 - A kamarazenélés a legfontosabb számomra. Úgy gondolom, hogy jó zenekari zenésszé is csak az válhat, aki előtte komolyan beleásta magát a kamarazenélés rejtelmeibe, és megtanulta, hogy miközben a sajátját „mondja", hallja egyszerre a többi zenész „beszédét" is. A jó kamarazenész tud vezetni, de át is tudja adni a szót, kommentálni tudja a történteket, ugyanakkor kaméleonként képes beleolvadni környezetébe, hogy egy emberként is meg tudjon szólalni az adott kamaraegyüttes. Zenekarban ez másként működik. Ott többen hoznak létre egy szólamot és nincs olyan differenciált szerepe az egyéniségnek. Ugyanakkor semmihez sem hasonlítható élmény, amikor egy ilyen óriási egésznek vagy egy kicsiny része. A kvartett viszont határtalan kibontakozásra ad lehetőséget. Sokkal nagyobb a felelősség a zenekari játékhoz képest, de számomra ez is inspiráló. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, minden vonós legfőbb vágya, hogy kvartettben muzsikáljon.

Krulik Kvartett (Bálint Angéla, Krulik Eszter, Tornyai Péter, Pintér Balázs)
Krulik Kvartett (Bálint Angéla, Krulik Eszter, Tornyai Péter, Pintér Balázs)

- Ha a másik oldalról közelítünk, akkor pedig a szólista és annak elgondolásai, személyisége érvényesülhet leginkább egy-egy versenyművön keresztül. Miért nem ebbe az irányba mentél?

- Szólistának lenni magányos foglalkozás. Bármenyire is több tucat emberből álló zenekar élén játszik, a szólista mindig egyedül van. Párszor átélhettem ezt az ambivalens érzést. Egyrészről úgy tűnik, hogy a mű életrekeltését egyedül hozod létre, másrészről a között sincs különbség, amikor egymagadban állsz ki a színpadra, vagy egy egész zenekar van mögötted: mindkettő ugyanaz a magány. Valaki ebben tud kiteljesedni igazán, de nekem a társas muzsikálás nagyobb örömet okoz. A kvartettben az a nagyszerű, hogy négy egyenlő ember van, mindenki hozza magával a saját olvasatát és együtt rakjuk össze a mozaikot, amihez mindenkinek ugyanolyan mértékben kell a jelenléte. Tehát nincs a kínzó egyedüllét, viszont nem csorbul senki egyénisége sem.

- Könnyű volt megtalálnod azt a három embert, akikkel ennyire közös hullámhosszon vagytok?

- Nehéz találni egy kvartettnyi embert, akik ugyanabban a térben és időben együtt tudnak egymással működni. Régóta szerettem volna kvartettet és már többször belekezdtem, de egyik sem lett állandó, nem maradtunk együtt. Bálint Angélával (hegedű), Tornyai Péterrel (brácsa) és Kántor Balázzsal (cselló) januárban kezdtünk együtt dolgozni, március 1-jén el is játszottuk Bartók 5. vonósnégyesét. Azóta sok felkérés érkezett és Pintér Balázs (a mostani csellistánk) áprilisban kapcsolódott be a közös munkába. A választásnál fontosnak tartottam, hogy a nemek aránya ne tolódjon el egyik irányba sem.

- Régebben inkább az volt jellemző, hogy négy férfi ül egymás mellett (pl.: Bartók, Takács, Juilliard Vonósnégyes). Ez a tendencia is a zenész szakma elnőiesedéséről árulkodik?

- Napjainkban az élet számos területén váratlan erővel törnek fel a női erők. Ez olyan konfrontáló felületet eredményez, aminek megoldása valahol a jövőben vár ránk. Az én esetemben a konfliktus arról szól, hogy mint a kvartett primáriusa, férfiakkal szemben vállalom fel a vezető szerepet. Közhely, hogy a szerepek felcserélődtek, de más beszélni róla és más megélni azt a mindennapokban. Hiába a nemek egyenlő eloszlása: az egyensúlyt napról napra kell megteremteni.

- A vonósnégyesben megtaláltad tehát az egyensúlyt, de milyen célok felé igyekszel terelni az együttest?

- Új darabokat szeretnénk tanulni, konzultálni ezekről nagy muzsikusokkal - a tanulás és fejlődés öröméért akarunk együtt dolgozni. Legközelebb a Bartók Emlékházban fogunk játszani, Bartók halálának évfordulóján, szeptember 25-én.

- A zenekari és kvartett játék, továbbá a doktori iskola mellett vannak olyan területek, amiket a távolabbi jövőben meg szeretnél hódítani?

- Vannak más kamaracsoportjaim is, januárban például Magyarországon egyedülálló módon, karmester nélkül adtuk elő Schönberg Pierrot Lunaire című művét. A jövőben azonban szeretnék tanítani is, a doktori iskolát ezzel a céllal kezdtem el. Úgy érzem, hogy a legkülönbözőbb helyekről kapott zenei élményeim most értek meg az átadásra. Sokszor hívtak már tanítani, de eddig mindig visszautasítottam. Mostanában fogalmazódott meg bennem, hogy talán már van mit átadnom a hegedűlésről, a kamarazenei párbeszédről és a muzsikálás lélektanáról.