Vendel

Felhívás zeneszerzői pályázatra

2011.09.23. 10:41

Programkereső

Pályázat benyújtásának határideje: 2012. március 5.

A Budapesti Vándor Kórus és a kórus tevékenységét segítő Budapesti Vándor Kórus Barátai Egyesület és a Vándor Sándor és Révész László Emléke Alapítvány zeneszerzői pályázatot ír ki új vegyeskari kórusmű megalkotására.

Pályázati feltételek:
A pályázaton részt vehet bármely muzsikus vagy bármely hazai zenei középiskola és felsőoktatási intézmény hallgatója, aki még nem töltötte be a 30. életévét.

Pályázni kizárólag eddig be nem mutatott kórusművel lehet, amely Kányádi Sándor: Tavasz c. versére íródott négyszólamú, vegyeskari kórusmű, időtartama max. 5 perc. 

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy a darab elbírálásánál azt is figyelembe vesszük, hogy a kórusmű egy magas művészi színvonalon működő, de amatőr kórus részére íródjon! Felhívjuk továbbá a figyelmet arra is, hogy a 2010-ben meghirdetett zeneszerző verseny győztese ezen a pályázaton nem vehet részt!

A pályázat díja:
A háromtagú szakmai zsűri a legjobb pályamű alkotóját 50.000 Ft összegű pénzjutalomban részesíti, emellett a Budapesti Vándor Kórus vállalja a mű bemutatását, kottájának kiadását és terjesztését.

A pályázat ütemezése:
Pályázat benyújtásának határideje: 2012. március 5. (a postára adás dátuma)
Pályázat elbírálásának határideje: 2012. április 16.

A pályázat eredményhirdetésére a Budapesti Vándor–Révész Fesztivál Gálakoncertjén 2012. május 13-án, ősbemutatójára 2013 tavaszán kerül sor.

A pályázat benyújtása:
A pályaműveket 3 példányban, 3 példány szakmai önéletrajz mellékelésével, kizárólag postai úton van módunk befogadni, ,,ZENEMŰ’’ jeligével ellátva, 2011. szeptember 1-től a Dobsuli (1077 Budapest, Dob u. 85.) címén.

Érdeklődni a vandor.revesz@gmail.com e-mail címen, ill. a 30/362-9950-es telefonszámon lehet, további hasznos információk a http://www.vandorkorus.hu/ honlapon találhatók.