Jusztina

Művészeti alkotások lomokból

2011.10.27. 13:27

Programkereső

Művészeti alkotásokat, performanszokat, installációkat hoznak létre a kidobott szemétből és lomokból művésztrénerek vezetésével a résztvevők szerdától péntekig a Ferencvárosban Budapesten.

A háromnapos művészetoktatásra koncentráló eseményen a kerületben lakó fiatalok, valamint lomtalanításból élő, illetve menekült családok gyermekei közel 20 művésztréner segítségével készítenek a lomokból installációkat, ezen kívül performansszal és zenei előadással szórakoztatják az érdeklődőket az utcákon és tereken.

Péntek este az elkészült művek és fiatal alkotóik közösen vonulnak végig a környék utcáin. A záróeseményt a Tűzoltó utca és a Thaly Kálmán utca sarkán lévő téren tartják. A kerületben élő fiatalok mellett a Bicskei Menekülteket Befogadó Állomásról is érkeznek családok az akcióra - közölte a szervező az MTI-vel.

A Szemétálmok művésztrénerei első alkalommal szeptember 10-én, a Kertész Utcai Fesztiválon VII. kerületi gyerekek részvételével építettek 6 méteres fát lomokból és szemétből. A Független Színház által elindított kezdeményezés az elmúlt öt hét alatt számos partnerrel gazdagodott, így a ferencvárosi esemény megvalósításában egyebek mellett a Ferencvárosi Tanoda, a Közért Egyesület, a Karaván Művészeti Alapítvány, a Magyar Tűzzsonglőr Egyesület, a Cellux Csoport és a pécsi Labor Reart Műhely is szerepet vállal.