Erzsébet

Dezső Marianna: "A legszebb a tanításban maga a zene"

2011.11.01. 11:00

Programkereső

Az Erkel Ferenc Zeneiskola a 2009/10-es tanévben volt 60 éves, melyet igazgatójával, a zenetanárként és zongoraművészként is ismert Dezső Mariannával jártunk végig, a körséta után pedig a szobájában ültünk le egy tea mellé beszélgetni.

- Emlékszik élete legelső tanítványára?

- Huszonkét évesen kezdtem tanítani itt, az Erkel Ferenc Zeneiskolában, akkor végeztem Pécsett magyar és ének-zene szakon. Nagyon sok régi tanítványomra emlékszem, közülük néhányan a mai napig is meglátogatnak, sőt azóta a gyerekeiket is beíratták hozzánk, de egy kicsi lány örökre megmaradt az emlékezetemben. Nyílt tekintetű, mindenre kíváncsi lányka volt, hat-hét éves, jól lehetett vele dolgozni, nagyon szerettük egymást. Szinte minden órán kaptam tőle egy rajzot virágokkal, kicsi figurákkal. Sokat játszottunk a hangokkal, énekeltünk, ritmizáltunk, kitaláltunk dallamokat... Annak a tanévnek a végén sikerrel felvételiztem a Zeneakadémia zongora tanszakára, és el kellett hagynom a tanítványokat. A következő nyáron hallottam a tragikus hírt, hogy ez a csoda-drága, bogárszemű kisgyermek az egész családjával egy buszbaleset áldozata lett. Gyakran eszembe jutott a szörnyű tragédia óta, látom a mosolygó, világra nyitott tekintetét, és talán minden tanítványomban az ő tekintetének kíváncsi ragyogását látom és keresem.

Dezső Marianna
Dezső Marianna

- Azóta nagyjából hány növendéke lehetett? Meg tudja saccolni?

- Diploma óta már eltelt néhány évtized...Tanévenként 18-20 csemete, akik közül persze sokan éveken keresztül voltak a növendékeim. Nos, néhány százan bizonyára jártak hozzám. A legfiatalabbak óvodás korúak voltak, közülük néhánnyal a zongora alatt kellett bújócskát játszani, de voltak és vannak nagyon tehetséges, figyelni tudó kicsik is. Van most például egy hatéves növendékem, akivel szeptember óta gyermekdalokon keresztül gyönyörűen megtanultuk a szolmizációs hangokat, nagyszerű érzéke, tehetsége van a hangszertanuláshoz, minden megismert dalocskát el is játszik a zongorán, mégpedig gyönyörű kéztartással. Öröm vele a „munka". A legidősebb tanítványom pedig talán az a negyvenkét éves ír vezérigazgató, aki egy tatabányai gyár vezérigazgatója volt, és nagy zenerajongó. Elhatározta, hogy meglepi a feleségét, és eljátssza neki a legkedvesebb darabját. Így is történt, két év kemény gyakorlással megtanulta a zongorázás alapjait, és a kedvenc művet is.

- A környezetemben sok kisgyerekes szülő úgy véli, hogy iskoláskor előtt nem érdemes elkezdeni a zongoratanulást. Ön nyilván nem ért egyet ezzel a felfogással, hiszen előbb említette, milyen tehetséges, hatéves tanítványa van éppen.

- Azt gondolom, hogy a zenével való foglalkozás elkezdhető iskola előtt is. Tündéri, cserfes kis ovis növendékeim voltak már, nagyszerűen lehetett haladni velük, természetesen elsősorban hallás utáni tanulással, sok-sok játékkal, de az igazán ügyesekkel hamar el lehetett kezdeni a szolmizálást és a hangok megtanulását. Jelenleg is van néhány óvodás korú növendékem; gyermeki észjárásuk, természetes nyitottságuk, őszinte véleménynyilvánításuk ma is sok örömöt okoz. Nagyon jó tapasztalataim vannak a szolfézs kiselőképző munkájáról is. Hosszú évek óta szervezünk egy rátermett szolfézstanár irányításával ilyen zeneovit Tatán, nagy népszerűségnek örvend, nagyon ügyes hangszeres növendékeket tudunk közülük kiválasztani minden évben. Persze hozzá kell tennem, hogy a kicsikkel való hatékony munka nagyon komoly tanári elkötelezettséget igényel, fontos a tanár személyisége, szeretete.

- Mi a legszebb, és mi a legnehezebb a tanításban?

- A legszebb a tanításban maga a zene, ez a csodálatos, szavakkal ki nem fejezhető világ, amely mégis képes arra, hogy kapcsolatot teremtsen ember és ember között. Zenét, művészetet tanítani szerintem a legszebb dolog a világon. A zene megtanít az egymásra való odafigyelésre, a jó zene - műfaji kötöttség nélkül - önzetlen örömet, boldogságot ad, ugyanakkor a bánatunkra is gyógyír. Azt szoktam mondani a növendékeimnek, hogy talán a legjobb barátom a zene. Segít elviselni minden problémát, amit az élet produkál. Ennek a csodálatos birodalomnak a megismertetése a tanítás során gyönyörű feladat. Felfedezni egy-egy apró, vagy nehezebb zenemű üzenetét, úgy tanítani, hogy ne munka legyen a növedék számára, hanem örömteli felfedező út, birtokba vétel....nos, ez sokkal nehezebb. Ráadásul minden tanítvány teljesen más személyiség, különböző képességekkel érkeznek a zeneiskolába, megtalálni a hozzájuk vezető utat, az eredményes utat, az valóban nehéz. A megoldás egyetlen szó: szeretet, amely számomra magában foglalja a szakma szeretetét, a profizmust, a türelmet és a gyermek szeretetét is.

- Ha egy növendéke boldogan tanul zongorázni, örömöt talál benne, lelkesen gyakorol, de ha ön azt látja, hogy nem igazán tehetséges, mi akkor a teendő?

- A zenetanulásnak két alapvető célja van: egyrészt a zenei műveltség megalapozása, a világra nyitott, gazdag személyiségű növendékek felnevelése. Másrészt - sokkal kisebb százalékban - a tehetséggondozás, a zenei pályára való felkészítés. A magam részéről minden fontos célomat elértem, ha látom, hogy a növendék boldogan, lelkesen gyakorol, szeret zenével foglalkozni, örömet okoz számára a megszületendő mű. A szorgalom, a türelem, a rendszeres gyakorlás nagyon fontos a zeneiskolai munkában. A tehetség egy külön adomány. Felelőtlenség lenne azonban azt állítani, hogy aki egy adott tanulási szakaszban éppen nem tűnik túl tehetségesnek, abból nem lesz semmi. Nagyon sok példát tudnék felhozni arra, hogy szorgalmas és kitartó munkával milyen messze jutottak el tanítványaim. Továbbá azt gondolom, hogy nem az a legfontosabb, hogy mindenkit nagy művésznek neveljünk, sőt, nem szabad azzal áltatni az igazán tehetséges gyereket sem, hogy világkarrier előtt áll. Egyébként a gyakorlat azt mutatja, hogy a legtehetségesebb növendékek nagy része lustácska, míg a kevésbé tehetségesek szorgalommal, kitartó munkával magasabb fokra érhetnek.

Erkel Ferenc Zeneiskola, Tatabánya
Erkel Ferenc Zeneiskola, Tatabánya

- Ahogy végigjártuk a Zeneiskolát, rengeteg programplakátot, hirdetményt, felhívást láttam. Intenzív élet van itt, sok mindennel foglalkoznak...

- A művészeti oktató-nevelő munkához szorosan kapcsolódnak a tehetséggondozó programjaink. Ezeknek - egyebek közt - az az egyik eredménye, hogy az elmúlt évtizedekben valamennyi zenei pályára jelentkező növendékünk sikeresen felvételizett zeneművészeti szakközépiskolába. A megyében egyébként a mi iskolánk indította el a zenei versenyek rendszeres szervezését a zongora tanszak munkájának összefogásával. Szóló és négykezes-kétzongorás versenyeket rendeztünk kétévenként, az országos versenyek aktuális időpontjait figyelembe véve. Ezt a példát követve aztán valamennyi megyei művészeti iskola felvállalta egy-egy hangszercsalád szakmai találkozójának megszervezését, így tanévenként négy-öt alkalommal találkoznak a megyei iskolák különböző hangszeres versenyeken. Az általunk szervezett nyílt tanítási órák ugyancsak segítik a tehetséggondozást; ilyenkor a kapukat kinyitjuk a megye valamennyi rátermett, érdeklődő növendéke előtt, akik általában tanáraikkal együtt vesznek részt az órákon. Tartott már nálunk nyílt tanítási órát többek között Eckhardt Gábor, Pejtsik Árpád, Dénes László, Horn András, Ittzés Gergely, Fodor Ferenc. Az iskolai oktató-nevelő munka keretében nyílt tanítási heteket is rendezünk a minél eredményesebb beiskolázások, a felvételi előkészítések céljából.

- Úgy hallottam, a zeneiskola mesterkurzusokat is rendez.

- Igen, az elmúlt években több alkalommal sikerült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem illetve a Brüsszeli Királyi Zeneakadémia tanárainak irányításával mesterkurzust szerveznünk. A legtehetségesebb tanítványaink olyan neves professzorok előtt játszhattak, mint Sebestyén Katalin, Schiffer Ervin, Hargitai Imre, Nagy Ágnes, vagy Gévayné Janurik Márta.

- Azt tudom, hogy a Zeneiskola kiemelt rendezvényei az Őszi Kortársművészeti Napok és a Tavaszi Fesztivál, de hallottam az úgynevezett „Zenebarátkör koncertsorozat" -ról is. Ez pontosan mit jelent?

- Erre a sorozatra különösen büszke vagyok. Hosszú évek óta tanévenként négy-öt alkalommal nemzetközi hírű előadóművészeket hívunk meg egy-egy koncertre. Játszott nálunk, hogy csak néhány nevet említsek, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Jandó Jenő, Bogányi Gergely, Vásáry Tamás, Perényi Miklós, az Amadinda ütőegyüttes, Kovács Béla, a Keller vonósnégyes, és még hosszan folytathatnám a sort.

- Néhány egykori növendékéből mára profi muzsikus lett. Gondolom, továbbra is figyelemmel kíséri, hogyan alakul az életük.

- Igen, és nagyon büszke vagyok azokra a tanítványaimra, akik kicsit az én kezem alatt nőttek fel és választották a zenei pályát. Visnyovszky Anna igen későn, negyedikesként kezdett nálam zongorát tanulni, és hihetetlen szorgalommal jutott el négy év alatt a sikeres zeneművészeti szakközépiskolai felvételiig. Azóta már zongoratanárként Budapesten dolgozik egy nagyhírű zeneiskolában. Licsák Attila nagyon tehetséges növendékemet sok szép megyei és országos verseny eredmény után vették fel a Zeneakadémia ifjú tehetségek tanszakára, most már negyed éves egyetemi hallgató, és 2009-ben megnyerte az MR Haydn - Mendelssohn zongoraversenyét. Kiváló zongorista növendékem volt Lőrincz Ágnes is, aki tavaly diplomázott a Zeneakadémia karvezetés tanszakán, úgy tűnik azonban, hogy a szíve visszahúzta a zongorához, mert sikerrel felvételizett a Genfi Zeneakadémia korrepetitor tanszakára, jelenleg Svájcban tanul. De büszke vagyok valamennyi volt és jelenlegi tanítványomra is.

Dezső Marianna
Dezső Marianna

- Az, hogy ön egyben zongoraművész is, segíti a tanításban?

- Amikor zongorázom, bennem van a tanárság is - legalábbis a növendékeim irányában: szeretnék példát mutatni. Nemcsak a választott műveket megmutatni, hanem a darabon keresztül magamat is, a gondolataimat, érzéseimet, szenvedélyeimet, örömeimet, bánataimat. Viszonyomat a világhoz, a természethez, az emberekhez. Amire törekszem: egy olyan harmonikus világ megteremtése és átadása a növendékek felé, esetleg rajtuk keresztül a családjaik felé is, ami széppé, egésszé teszi az életünket. A koncertezés mögött nagyon sok fárasztó gyakorlás van. Ez a „munka" az én személyes erőm, akaratom, szenvedésem, örömöm. Szeretném példaként mutatni a tanítványoknak, hogy a különböző célok eléréséért nagyon sokat kell dolgozni, akarni, tanulni, és az eredmény, a siker, a jól végzett munka öröme erőt ad további célokhoz. Azt gondolom, így van ez minden szakmában, nemcsak a zenetanulás során.

Az írás eredetileg a Parlando 2011/3. számában jelent meg.