Katalin

Szép részeredmények a "Vándorélet" vetélkedőben

2011.11.08. 18:11

Programkereső

Liszt Ferenc november 8-án virtuálisan lepecsételi weimari otthonát, az Altenburgot, és egy hétre Rómába költözik - nyomában több mint száz lelkes csapattal.

Nagy sikerrel zajlik a Liszt Ferenc élete és művei körül forgó "Vándorélet" vetélkedő: a százharmincöt nevezett középiskolás csapatból százhárom még most, a hetedik fordulóban is versenyben van, s az eddigi összesítés szerint a résztvevők több mint fele ért el 80% fölötti eredményt - pedig a feladatok nem mondhatóak épp könnyűnek.

Vándorélet
Vándorélet

Nemcsak a számok tanúskodnak a versenyzők aktivitásáról és leleményességéről, de azok a videók is, melyeket a csapatok a hatodik forduló egy feladata kapcsán készítettek. Ezeken egy, a Lisztomania tüneteit feldolgozó korabeli német gúnydal magyar változatát adják elő - egyesek igen szórakoztató "szcenírozott" változatban, mások hangszertudásukat is bemutatva. A legjobb videókból összeállított válogatás a november 14-ével kezdődő héten kerül fel a vetélkedő honlapjára, a http://vandorelet.hu-ra. A honlapon a már lezárult fordulók teljes anyaga is hozzáférhető, a megfejtésekkel együtt.

Fontos szerep jutott a képzelőerőnek a hetedik, weimari fordulóban: a versenyzőknek a h-moll szonáta által ihletett, annak zenei karaktereihez és fordulópontjaihoz kötődő történetet kellett írniuk. Találkozhattak továbbá egy olyan 19. századi muzsikussal, akit a h-moll szonáta nem történetírásra, hanem éppenséggel alvásra ihletett - s az ő egyik műve kapcsán megismerhették a "romantikusok háborúja" során Liszt ellenében megfogalmazott zeneesztétikai elveket is.

Liszt Rómában -  Santa Francesca Romana
Liszt Rómában - Santa Francesca Romana

A november 9-én kezdődő nyolcadik, római forduló alaposan körbejárja Liszt Via Crucisát, bemutatja az egyházzene korabeli dilemmáit, s egyebek mellett hangfelvételen kiadatlan Liszt-ritkaságot és virtuális római barangolást is ígér.