Jolán

Gál Tamás:"Egyáltalán nem akartam karmester lenni"

2012.02.05. 10:35

Programkereső

A Liszt-díjas karmester nemrég vette át a Zeneakadémia zenekarának vezetését.

- Honnan jött a zenei pálya ötlete? Volt más zenész is a családban?

- Az anyai nagyapám az egri bazilikában volt kántor. Ennyi. Egyébként hárman vagyunk testvérek, mindhárman tanultunk zenét. A nővérem konzervatóriumot végzett, aztán más irányba ment, az öcsém a Keller Quartetben brácsás, én pedig karmester vagyok, illetve tanítok itt a Zeneakadémián. Tehát inkább az én korosztályom, a testvéreim a zenészek.

Gál Tamás
Gál Tamás

- Hogyan esett a választása a karmesterszakmára?

- Ez nagyon nehéz történet, mert én egyáltalán nem akartam karmester lenni. A konzervatóriumban zeneszerzést tanultam, illetve hegedűs voltam, és hegedűs pályára készültem. Mellette elég jó szinten futballoztam, de egy súlyos sérülés miatt kicsit nyomorék lett a jobb könyököm, protézissel oldották meg, és a konzi harmadik évében egy életre le kellett tenni a hegedűt. A zeneszerzést nem szerettem, nem voltam benne tehetséges, inkább az elméleti tudás miatt tanultam. Elfogott a pánik, hogy mi lesz. Az érettségire kellett írnom valamit, komponáltam is egy vonósnégyest, amit be kellett tanítanom. Négy osztálytársamat megkértem, hogy tanulják meg, én meg tartottam nekik próbákat. A zeneszerzéstanárom pedig, Keuler Jenő a próbák alapján azt mondta, hogy "Tamás, te karmester leszel". Utólag elárulta, hogy tudtam úgy kommunikálni a saját korosztályommal, hogy az instrukcióimat elfogadják, magukévá tegyék. Itt jegyezném meg mint karmestertanár, hogy vezényelni meg lehet tanulni, legalábbis ami a technikai részét illeti. Azt valószínűleg nem, amit annak idején a tanár úr kiszúrt, hogy tudom motiválni a zenészeket. Úgyhogy utána elkezdtem autodidakta módon tanulni - Bertalotti könyvének első oldalán le van írva, hogy hogy ütik a hármat, négyet. A tanáraim, mert tehetséges hegedűsnek tartottak, rémülten gondolkodtak, hogy milyen zenei irányba tudnék továbbmenni, hogy ne vesszem el a szakma számára. Szerveztek nekem egy önkéntes diákzenekart ott a konziban, és lehetett látni, hogy ez a kommunikációs képesség tényleg működik. Aztán felvételiztem a Zeneakadémiára, először karvezetésre, mert oda többet vesznek fel, nagyobb az esély. Fel is vettek, aztán egy évvel később karmesterképzőre, és párhuzamosan végeztem. Tehát tulajdonképpen egy tragédiából indult. De azt azért megjegyzem, hogy ha visszakapnám a jobb kezem, akkor soha többet nem vennék pálcát a kezembe. Nem azért, mert nem szeretem, de a hangszer azért más.

- Tanítani vagy koncertezni szeret jobban? Egyáltalán lehet ilyet mondani, hogy valamelyiket jobban szereti?

- Nehéz ilyet mondani, olyan ez, mint a gyerektől megkérdezni, hogy apát vagy anyát szereti-e jobban. Az az igazság, hogy imádok tanítani. Nagyon jó professzorom volt, Lukács Ervin, aki nemrég hunyt el, sőt, az ő tanárától, Somogyi Lászlótól is tanultam. De a koncertezést is nagyon szeretem. Ebben a szakmában minden embereken keresztül történik, nem csak a tanítás. A vezénylést nem lehet egyedül csinálni. A hangszeresek elvonulnak magukban és gyakorolnak, de egy karmester nem tud önmagában többet gyakorolni. Ezért nagyon rizikós a pálya, hogy sikerül-e olyan helyzetbe kerülnie, hogy zenekar közelébe kerüljön, vagy egy nagyobb mester mellett másodkarmesterként dolgozzon, vagy operában korrepetitorként. Mi csak a zenekaron keresztül tudunk fejlődni. A másik nehézség ebben a szakmában az, hogy nem hangszerekről van szó, hanem emberekről, akiknek van véleményük, és sok esetben legalább olyan képzettek, vagy akár képzettebbek is, mint maga a karmester. De egy nyolcvanfős zenekart mégis össze kell fogni, egy irányba kell gyúrni, koncepciót kell adni. És én azok közé a karmesterek közé tartozom, akik tudják, hogy a hangokat a zenész játssza el. Tehát nem mi találtuk fel a spanyolviaszt, nem mi tudunk mindenről a legtöbbet, csak nekünk kell egységes koncepciót adni. De ha ez nem megy úgy, hogy a muzsikus szívesen csinálja, akkor hosszú távon nem működik.

- Milyen elvei vannak a tanításban?

- Gyakorlatilag adott a rendszer. Megint csak abból indulunk ki, hogy zenekar nélkül ezt nagyon nehéz. A zenekari alaprepertoárt és alapképzettséget a fiataloknak meg kell tanulniuk, ami a heti két főtárgy órán zongorákkal történik. Tehát nemhogy minden héten, de van, hogy egy egész félévben sem tudunk zenekarhoz menni. Lehet zongorán tanítani vezénylést, de zenekarral együtt az igazi feladat. Az elvem az lenne, hogy csak zenekaron tanítsunk. Nyilván ez a világon sehol nem történik meg. Viszont mi legalább minden év végén vizsgakoncertet tartunk hivatásos zenekarral, minden növendéknek. Más kérdés, hogy a diákzenekarral a főiskolán mennyiségileg többet tudnak próbálni a gyerekek, de én nem hiszem, hogy a mi főiskolánk zenekarát csak erre kellene használni. Én úgy gondolom, hogy mindent a körülmények határoznak meg. Tanítási elveim vannak, például szeretem, hogyha zenekari gyakorlaton ott azonnal megmutatom egy adott szituációban a megoldást, hogy azonnal kipróbálhassa a diák. Nem hagyom, hogy egyedül elkezdjenek próbálni, ha még nem tudnak.

Gál Tamás
Gál Tamás

- Most ön vette át a Zeneakadémia zenekarának a vezetését. Hogy történt ez?

- Volt egy nagyszerű koncert Bayreuthban, ahol Liszt Krisztusát adta elő a zenekar és a kórus. Engem nyáron megkerestek, hogy tartsam meg a szeptemberi zenekari próbahetet. Utána úgy tűnt, hogy pozitív a visszhang a hallhatók részéről, így megkértek, hogy az ezt követő rendes heti két zenekari próbát is tartsam meg, amíg Fischer Ádám megérkezik. A rektor úr pedig nagyon megtisztelt azzal, hogy a bayreuthi fellépést követően megkért, tartsam én hétfőn-szerdán a zenekari gyakorlatot a növendékeknek. Abban hiszek, hogy úgy érdemes zenekart csinálni, hogy mindig van valami, akármilyen kis feladat, amire célirányosan készülünk. Gyanítom, és nagyon remélem, hogy ez folytatódik januártól is.

- Vannak már hosszabb távú tervei a zenekarral?

- Márciusra meghívták Kobayashit a zenekarhoz, aminek a gyerekek nagyon örülnek, ő fog két próbát tartani, és egy kis karmesterkurzust a karmesternövendékeknek, Csajkovszkij ötödik szimfóniájával. Március után valószínűleg a zeneszerzés diplomákban fog közreműködni a zenekar, utána pedig visszaadjuk a növendékeket a főtárgy vizsgára való készülésnek. Nem tudom, hogy ezt most milyen minőségemben csinálom, de igazából nem is érdekel. Imádom ezt az intézményt, a karmesterképzős órák mellett boldogan belefér. És hát az megfizethetetlen, amikor az ember azt érzi, hogy a növendékek szívesen csinálják.

- Mivel foglalkozik szívesen szabadidejében?

- Van egyfajta sportmúltam, amiről beszéltem, és imádok meccsekre járni, bármilyen furcsa is. Ráadásul a fiam, aki várhatóan szintén zenész lesz, pont az a korosztály (16 éves), aki nagyon szereti, és együtt szoktunk járni. Vagy pedig, ami szintén kicsit meglepő lehet, nagyon szeretek főzni. Képes vagyok nekiállni éjfélkor is, ha éppen kedvem támad, akár magamnak is, de hát persze az az igazi, amikor valakiknek készíti az ember. Nagyon sok mindent és sokfélét tudok, gyönyörű fél nap az, amikor olvasgatás meg egyéb apró tevékenység mellett az ember megcsinál egy jó pörköltet öt óra hossza alatt. A hasamat is szeretem, de persze összefügg a kettő. Még ilyenek szoktak elhangozni, hogy ó, hát alig van szabadidőm... De mindig mindenre van idő, amire az ember szakít. Zenét hallgatni nem szeretek, és ez egy különös dolog. Nagyon fáj nekem, de alig tudok egy koncertet végigülni mint hallgató. Nem tudom, belém költözik a gondolat, hogy talán én máshogy csinálnám. Olyan kár, hogy elveszni látszik számomra a teljesen érintetlen zenehallgatási élvezet... Amióta csináltam 10-12 CD-felvételt, azóta CD-t se nagyon szeretek hallgatni, legfeljebb csak élő felvételeket, mert abban benne van a hús-vér hiba is. De amióta tudom, hogy készül egy CD, attól tartok, hogy száz év múlva egész egyszerűen nem fog kelleni az élő muzsikus, mert elektronikusan már mindent meg tudnak csinálni. Persze az embernek van CD-je, és örül neki, de én azokat nem hallottam, egyiket sem. És úgy sajnálom. Amikor konzis voltam, csak beültem egy koncertre és felhőtlenül élveztem. Ez kiveszni látszik, de talán csak belőlem.