Hortenzia, Gergő

Készült: harsonából

2012.03.14. 13:30

Programkereső

A Szegedi Harsonaegyüttes március elején mutatta be eredetileg is harsonára írt művekre épülő új programját "Made in Trombone" címmel.

A Gyivicsán György tanszakának növendékeiből alakult együttes első, "Symphonic Trombones" címet viselő koncertje után, melyen szimfonikus zenekari művek átiratai hangzottak el, a "Trambones" elnevezésű programmal jelentkeztek, majd ezt követte a 2011-es "Pozanalarm", melynek anyaga a végletekig kimerítette a hangszer adta lehetőségeket. A 2012-es, "Made In Trombone" fantázianévvel megálmodott koncert elsősorban az eredetileg is harsonára írt művek bemutatását helyezte előtérbe. Bár főleg modern művek kerültek terítékre, a program ezúttal is bőven adott lehetőséget a harsona virtuozitásának bemutatására.

Szegedi Harsonaegyüttes
Szegedi Harsonaegyüttes

"Rossz zenét jó csomagolással is el lehet adni, elég csak a poppiacra gondolni. Hiszünk benne, hogy jó zenét játszunk, és egy érdekes plakáttal olyanokat is megszólítunk, akik még nem komolyzene-rajongók" - nyilatkozta a delmagyar.hu-nak Gyivicsán György, az együttes vezetője, hozzátéve, a hangszer készítése és megszólaltatása is nehéz fizikai munka, még ha nem is kovácsműhelyben végzik. S hogy a csomagolásra tényleg mennyire odafigyelnek a szegedi pozanosok, mi sem bizonyítja jobban, mint a március 7-i koncert "trélere", mellyel a koncerten készült videófelvételek megérkeztéig be kell érnie mindazoknak, akik nem lehettek jelen az Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának Fricsay-termében: